Ünnepi hangverseny

Nagyszámú érdeklődő hallgatta meg a Várhegyi Orgonaestek sorozat szeptember 12-i hangversenyét, ahol Kosóczki Tamás orgonaművész és Solymosi Péter trombitaművész, a Pannon Filharmonikusok első trombitása adott közös koncertet.

Az előadás kezdetén a művészek hálatelt szívvel említették meg, hogy immár 26 éve lépnek fel együtt. A két művész korábban 2007 júniásában már koncertezett a Szent Mihály Főszékesegyházban és most örömmel adtak újabb hangversenyt.

A koncertet dr. Udvardy György érsek atya bevezető gondolatai nyitották meg, melyben a főpásztor az ünnep jelentőségét helyezte a középpontba. Rávilágított, mit jelent számunkra az a nagy megtiszteltetés, hogy 1981. szeptember 9-én a Veszprémi Egyházmegye főtemploma Basilica Minor rangot kapott. A Rómában található négy nagy bazilika mellett sajátos feltételek teljesülése esetén más lelkipásztori központok is elnyerhetik a „kis” bazilika rangot. Kiemelte, hogy a lelkipásztori tevékenységhez kötött feltételek mellett zenei háttér is szükséges egy ilyen cím megszerzéséhez: állandó kórusnak is kell működni abban a templomban, ahol ezt a rangot meg kívánják szerezni.

Az előadáson a közönség megfigyelhette a főszékesegyház orgonájának páratlan hangszíneit. A nyitányban öt francia barokk tételt játszott Kosóczki Tamás, majd Solymosi Péterrel együtt szólaltatták meg Georg Friedrich Händel négy tételes B-dúr Concertoját. Mindkét darabban élvezhettük a barokk zene változatosságát, monumentális, lírai és virtuóz dallamokkal. Johann Sebastian Bach megkerülhetetlen mestere az orgonának, tőle a ritkábban hallható f-moll prelúdium és fúga szólalt meg. Ezután terjedelmesebb kamaramuzsikára vállalkoztak művészeink, ritkán hallható klasszika korabeli mű csendült fel: Neruda: Esz-dúr Trombitaversenye.

A templom – Isten háza zenei témakörhöz kapcsolódott Liszt Ferenc Prelúdiuma. Liszt életének utolsó szakaszában a virtuozitástól a líraibb, lelkibb kompozíciók felé fordult. Ennek a tendenciának egy szép példája ez a darab, aminek gondolatköre a 122. zsoltárból való, „Örvendeztem, mikor azt mondták nekem: Az Úr házába megyünk.”

Martini trombitán megszólaló virtuóz D-dúr toccataját ismét orgonamű követte César Franck: Hősi darabja, amely kompozícióról az ismertető szövegben a művész azt jelezte örömmel a közönség felé, hogy nagyon stílushűen megszólaltatható a Veszprémi Főszékesegyház orgonáján.

Solymosi Péter trombitájának hangján egy esti imádság következett Alan Hovhaness tollából: Szent Gergely imája. A művész az imádságot el is mondta a darab megszólalása előtt, hogy a zene hangjaival jobban átélhessék a jelenlévők.

A hivatalos műsor utolsó darabja egy asszimentrikus, 7/8 lüktetésű kompozíció volt: John Rutter: Toccata in Seven című orgonaműve. Bár az emberek többsége szereti a szimmetrikus lüktetést, mégis különleges élmény volt ezt a meglepetésszerűen, spanyol trombiták használatával lezárt frappáns aszimmetrikus darabot hallgatni.

A közönség vastapssal hálálta meg a művészek magas színvonalú muzsikálását, így John Stanley Trumpet Voluntary című méltán népszerű darabja szólalt meg első ráadásként, amit második, immár lassú, a koncertet tényleg lezáró darab követetett: Vivancos Ave Mariaja, ami kapcsolódott a nap liturgikus ünnepnapjához is, hiszen Szűz Mária szent Nevét is ünnepeljük szeptember 12-én.

A nagyívű koncertsorozat hamarosan folytatódik, Szent Mihály-napi koncertre kerül sor szeptember 26-án szombaton 19:30-kor. Vendégünk lesz Deák László orgonaművész, a Budapesti Ferences-templom orgonistája és Fülep Márk fuvolaművész.

A koncertre jegyeket a vetk.hu honlapon vásárolhatnak az érdeklődők.

Mindenkit szeretettel várunk!

Galéria

További hírek