Történelmi pillanat Pünkösd ünnepén: újra megszólalt a Szent Imre-templom három harangja

Különleges és történelmi jelentőségű pillanatnak lehettek tanúi mindazok, akik Pünkösd ünnepén a déli harangszót hallgatták a veszprémi Várnegyedben. Hosszú évek hallgatása után ugyanis ismét megszólalt a Szent Imre-templom három harangja – ráadásul eredeti hangzásukban.

A rendkívüli eseményről Dr. Kulcsár Dávid atya beszélt az élő közvetítés során. Mint elmondta, hogy a pünkösdi déli harangszó elsőként a Szent Mihály Főszékesegyház északi tornyából hangzott fel, ahol az 1725-ben öntött, a közelmúltban felújított Öreg Mihály nagyharang szólalt meg. Ehhez csatlakozott ünnepélyesen a volt piarista templom három harangja, amelyeket az elmúlt héten szereltek vissza a toronyba.

A két templom harangzúgása után a jelenlévők és az online követők külön-külön is hallhatták a három harang hangját növekvő sorrendben. Elsőként a tavaly az ausztriai Tirolban, az innsbrucki Grassmayr Harangöntöde műhelyében készült lélekharang szólalt meg, amely Szent Imre herceg tiszteletére készült. Ezt követte a torony történelmi középső harangja, amely 1839-ben készült, és amely hosszú évtizedek óta néma volt.

A középső harang különlegessége, hogy eredeti szerkezetével együtt újult meg, így ma ugyanabban a formában látható és hallható, mint több mint kétszáz évvel ezelőtt. Restaurálása során megőrizték történeti hitelességét, ezért villamosítás nélkül, eredeti kialakításában került vissza a toronyba.

Végül megszólalt a templom nagyharangja is, amely szintén tavaly készült Innsbruckban, és Kalazanci Szent József tiszteletére öntötték. A három harang együttese különleges hangzást alkot: bár a történelmi középső harang hangja eltér az új harangok hangrendszerétől, jelenléte mégis fontos része a történelmi örökségnek.

Dávid atya kiemelte: a Várnegyed harangjainak megújulása egy nagyobb koncepció része. A tervek szerint a ferences templom új harangjainak elkészültével egy összesen tizenkét harangból álló egység jön majd létre, amely hangzásában és kulturális jelentőségében is egyedülálló lesz Magyarországon.

„Egy nagyon kis területen, különleges művészeti és kulturális környezetben szólalhat majd meg tizenkét harang” – fogalmazott.

Dávid atya köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal, imádságukkal vagy támogatásukkal hozzájárultak a harangok megszólalásához és a történelmi jóvátétel megvalósulásához. Mint mondta: a harangok feladata ma is ugyanaz, mint évszázadokkal ezelőtt – Isten felé emelni az ember lelkét és hívni a híveket az imádságra, az ünneplésre és a közösségre.

Pünkösd ünnepén így nemcsak a Szentlélek kiáradását ünnepelte a veszprémi érsekség, hanem egy olyan örömteli pillanatot is, amelyben múlt, jelen és jövő egyszerre szólalt meg a harangok hangjában.

Élő közvetítésünk lent visszanézhető.

További hírek