Új sportpályát avattunk fel Ajkán

Multifunkciós sportpályát adtak át szeptember 24-én az ajkai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskolában.

Az új pálya a testnevelésórák mellett a szabadidős mozgásnak és a közös játéknak is helyet ad. Az átadón a gyerekek rövid sportbemutatóval készültek.

Az ünnepségen dr. Udvardy György veszprémi érsek és Rieder András főigazgató köszöntötte a jelenlévőket. Rieder András arról beszélt, hogy újabb mérföldkőhöz érkezett az intézmény, hiszen a megújult főépület és kisépület, az új étkező után most egy multifunkciós sportpályát is sikerült kialakítani.

– A mozgás az iskola mindennapjainak fontos része. Az új sportpálya többféle játékra – többek között kosár- és kézilabdára, röplabdára és futballra is – és más sporttevékenységekre is lehetőséget ad, így a diákok változatos módon használhatják majd. Az Aktív Magyarország programban megvalósuló beruházás megvalósítását a fenntartói és a pályázati források együttesen tették lehetővé, amiért különösen hálásak vagyunk Érsek atyának – hangsúlyozta.

Dr. Udvardy György érsek atya a sport közösségformáló erejét emelte ki. A közös játékban a gyerekek megtapasztalhatják az együttműködés örömét, miközben megtanulnak figyelni egymásra és elfogadni a szabályokat. Arra biztatta a diákokat, hogy örömmel vegyék birtokba a pályát, és vigyázzanak rá. Elmondta, az Aktív Magyarország pályázatban nyert 15 millió forintot további 28 millió forinttal egészítették ki, így a sportpálya teljes egészében 43 millió forintból valósult meg.

– A játék az életünk, a hitünk része. Fontos, hogy a szabályokat, az ellenfelet mindig szem előtt tartsuk. A legfontosabb azonban, hogy képesek vagyunk-e önmagunkat legyőzni. Meg kell tanulni győzni, és veszíteni is. Ez egy tanulási folyamat, amely arra is rávezet, bármit is csináljunk, feladni nem szabad soha – húzta alá.

A megnyitót követően Érsek atya megáldotta a jelenlévőket és az új létesítményt.

Fotó: Ajkai Szent István Király Római Katolikus Iskola és Óvoda

Galéria

További hírek

2026.09.23.

Ünnepi hangverseny

Kosóczki Tamás orgonaművész és Solymosi Péter trombitaművész adott közös hangversenyt a közelmúltban.