Keszthely hívei idén is mély áhítattal és imádságos lélekkel idézték fel Krisztus szenvedését a hagyományos városi keresztúton. Az esős időjárás miatt a szokásos útvonalon való végigvonulás ezúttal elmaradt, azonban a közös imádság és elmélkedés helyszíne a Kis Szent Teréz Karmelita Bazilika lett, ahol a hívek méltó módon kapcsolódhattak be a nagyböjti ájtatosságba. A városi keresztút már hagyomány Keszthelyen, több éve megrendezik, melyre mindig nagy az érdeklődés. A keresztutat Dr. Udvardy György veszprémi érsek vezette.
A keszthelyi keresztúthoz számos zalai település hívő közössége s akárcsak előző években, Zichy Emőke, a város református lelkipásztora is csatlakozott, a stációknál pedig más-más csoport, civilszervezet, helyi egyesület és intézmény képviselői olvasták fel az elmélkedéseket. Az eseményen a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, valamint a Premontrei Szakgimnázium és Technikum pedagógusai és diákjai, a Katolikus Karitász önkéntesei és a KÉSZ Keszthelyi Csoportja is részt vett.
A főpásztor elmondta: a keresztúti ájtatosság „szorosan hozzátartozik a nagyböjti időszakhoz, annak szerves része”. Mint hangsúlyozta, e hagyományban a hívek Jézus Krisztus szenvedésének állomásait követik, amelyek nemcsak történeti események, hanem mélyen emberi tapasztalatok is. Az elesés, az elítéltetés vagy a magány mind olyan élmények, amelyekkel könnyen azonosulhatunk. Ugyanakkor a keresztút legmélyebb üzenete, hogy „nem mi járjuk végig Jézus útját”, hanem felismerjük: ő kíséri személyes életutunkat.
Az érsek kiemelte, hogy a keresztút egyszerre imádság és lelki felkészülés húsvétra, ugyanakkor közösségi élmény is, amely Krisztus szenvedésére, halálára és feltámadására irányítja figyelmünket. Hangsúlyozta: a közös imádság nemcsak az egyéneket erősíti, hanem az egész közösséget is gazdagítja, hiszen „aki imádkozik, az jót akar a másiknak is”, így az egyházi élet a mindennapokat is átformálja.
A keresztúti ájtatosságot követően a hívek közössége ünnepélyes szentmisén vett részt a Kis Szent Teréz Bazilikában.
Udvardy György érsek atya nagyböjti prédikációjában arra hívta fel a hívek figyelmét, hogy az Egyház ebben a kegyelmi időszakban „föltárja Jézus személyének a titkát, föltárja a bűnnek a titkát, az embernek a titkát, és föltárja a megtérésnek az útját és a titkát is mindannyiunk előtt”. Tanításának középpontjában Jézus Krisztus állt, akiről hangsúlyozta: „Milyen jó tudni azt, hogy aki bennünket megvált, aki bennünket tanít, aki bennünket nevel, ő maga az Isten.”
Az érsek rámutatott, hogy a nagyböjt kettős feladatot hordoz: „felkészítsen bennünket húsvét méltó ünneplésére”, ugyanakkor „megtérésre intsen bennünket”. Ennek útja az önismereten és az istenismereten keresztül vezet: „Fölismerni gyengeségeinket, bűneinket, fölismerni Istennek a nagyságát… és fölismerni azt az utat, hogyan tudunk hasonlóvá válni hozzá.” Ugyanakkor hangsúlyozta: „önmagam gyengeségének fölismeréséből… még nem tudok megtérni. Nem tudok megváltozni. Ez szükséges, de nem elégséges.”
Prédikációjában különös hangsúlyt kapott az ember krisztusi méltósága. A szentmise könyörgését idézve így fogalmazott: „Te mindazokat, akik Krisztusban újjászülettek, választott néppé és királyi papsággá tetted.” Ebből fakadóan az ember meghívást kapott a méltó életre: „Isten… méltósággal ajándékozott meg. Ezt nevezzük szabadságnak, felelősségnek.”
A nagyböjt így nem pusztán bűnbánat, hanem a kapott méltóság újrafelfedezése is: „úgy intsen bennünket bűnbánattartásra, hogy alapvetően a méltóságunkat ragyogtatja fel.” Ez a felismerés teszi fájdalmassá a bűnt is: „Ezért fáj az, ha gyenge vagyok, ha a testvéremet nem szeretem, ha nem a méltóságnak megfelelő döntéseket hozunk.”
Érsek atya kiemelte az isteni parancsok életformáló erejét: „Add, hogy akarjuk és meg tudjuk tenni, amit parancsolsz.” Hozzátette: „az az ember tudja megtenni Istennek parancsait, aki örül a méltóságának”, és nem alkuszik meg hivatásában.
Tanításában hangsúlyozta a hit közösségi dimenzióját is: „bár a hitünk személyes… de mégis közösségi, mégis testvéri közösséget formál belőlünk.” A hívek egysége Krisztusban gyökerezik, aki ígéri: „mindaz, aki bennem hisz, nem hal meg, hanem örökké él.”
A prédikáció gyakorlati útmutatást is adott: a keresztény ember feladata nem a világ hibáinak bírálata, hanem annak megújítása. „Ki változtasson ezen, ha nem az, aki ismeri Krisztus személyét… akiben ott van a Szentlélek ereje” – fogalmazott az érsek, hangsúlyozva, hogy a hívek „a választott nép, a királyi papság”, akik hivatást kaptak a hit és a jó cselekedetek egységére.
A közös ünneplés és imádság erejéről szólva kiemelte: „A mai közös ünneplésünk, keresztútjárásunk segíthet bennünk.” Az ige hallgatása, a testvéri közösség és a fiatalok jelenléte mind hozzájárulnak ahhoz, hogy „a jó cselekedet gyümölcseit teremjük Krisztus módjára”.
A nagyböjti tanítás üzenete egyértelmű: a hívek meghívást kaptak arra, hogy felismerve Istentől kapott méltóságukat, hitben megújulva és szeretetben élve váljanak egyre inkább Krisztus követőivé.
A szentmise végén Mezei András, a Kis Szent Teréz Bazilika plébánosa köszönetét és örömét fejezte ki a jelenlévők felé. Mint fogalmazott, a városi keresztúton „családosok, szépkorúak, fiatal ministránsok együtt vettek részt, mint egy nagy család, kicsiktől-nagyokig. Hangsúlyozta, hogy ez a közös kezdeményezés a hit egységét erősíti, hiszen mindannyiunkat a Jézus Krisztusban való hit kapcsol össze.
A szentmise végén Udvardy György érsek háláját fejezte ki a közösség jelenlétéért és a szervezők áldozatos munkájáért. Záró gondolataiban a nagyböjti készület fontosságára hívta fel a figyelmet: „Kívánok áldott készületet mindenkinek.” Hangsúlyozta a szentgyónás jelentőségét is: „ha valaki még a húsvétra való készület során szentgyónását nem végezte volna el, kérem ne feledkezzen meg erről.” Mint fogalmazott, „nem tudunk terhelt lélekkel ünnepelni, Ha letesszük a bűnnek a terhét az Irgalmas Atya előtt, akkor szabaddá válik a lelkünk.” Arra buzdította a híveket, hogy éljenek az isteni irgalom ajándékával, és vegyék igénybe a lelkipásztorok szolgálatát a felkészülés idején.
