„A nemzet lelkiismerete” – Mindszenty József halálának 50. évfordulójára

Ötven évvel ezelőtt, 1975. május 6-án hunyt el Mindszenty József bíboros, hercegprímás, veszprémi püspök, aki a magyar katolikus egyház és a nemzet lelkiismeretének megkerülhetetlen alakja. A veszprémi egyházmegye első körleveléből áradó hit, történelmi tudat és lelkipásztori elkötelezettség ma is megszólítja a híveket – nem csupán mint múltidéző dokumentum, hanem mint élő üzenet a jelen számára.

Mindszenty 1944-ben foglalta el a veszprémi püspöki széket. Első körlevelében a szent magyar múlt példáira hivatkozva – Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre, Szent Margit, Szent László – a hitben és erkölcsben való megújulásra hívta híveit. Meggyőződése volt, hogy a magyar nép nagysága nem csupán a történelemben, hanem az istenfélő, erkölcsös életben, a családi erények ápolásában mutatkozik meg. „Nemzeti érdek, hogy mi, magyarok szentek legyünk” – írta prófétai látással, és ez az üzenet a XX. század egyik legnagyobb magyar egyházi vezetőjének egész életét áthatotta.

A veszprémi évek után Mindszenty esztergomi érsekként, majd bíborosként, hercegprímásként a nemzet és az egyház bástyája lett a viharos időkben. Előbb a nyilasok, majd a kommunista diktatúra üldözöttje lett. Börtön, kínvallatás, házi őrizet, követségi száműzetés – mindez része volt annak a keresztútnak, amelyet Krisztus tanítványaként végigjárt. Mindszenty hitvallása, hűsége az Egyházhoz, a pápához, a magyar néphez példátlan erőt adott nemcsak az üldözött katolikus közösségnek, hanem a hitében, identitásában megrendült országnak is.

Főpásztori lelki nagyságát az tette felejthetetlenné, hogy sosem saját hatalma vagy dicsősége, hanem Krisztus szolgálata és a magyar nép üdve vezette. Az első veszprémi körlevelében megfogalmazott gondolat – hogy „senki más biztos alapot nem vethet, mint a mi Urunk Jézus Krisztus” – élete végéig iránytű maradt számára. Mindszenty nem a bűnt üldözte, hanem a bűnbánatra, a hit és erkölcs megújítására hívott, hogy a magyar nemzet újra a „szentek országa” lehessen.

A Veszprémi Főegyházmegye számára Mindszenty József nemcsak történelmi személyiség, hanem élő örökség. Lelkipásztori hagyatéka, hogy a magyar szentek nyomdokain járjunk, az Egyház, a Haza javára, Isten dicsőségére éljünk. Halálának 50. évfordulóján hálával emlékezünk rá, és kérjük közbenjárását, hogy a régi magyar erények újjászülessenek egyéni, családi és nemzeti életünkben.

„Boldog leszek, ha ebben, magyar szentjeink közbenjárására, Istenünk keze megsegít” – írta. Ma mi mondjuk: boldogok vagyunk, hogy példaképként tisztelhetjük, és imádkozunk, hogy Mindszenty József egykori veszprémi püspök boldoggá avatása megtörténhessen és mielőbb az oltárról is közbenjárhasson értünk.

Az első veszprémi körlevelét, teljes terjedelmében itt olvashatja.

További hírek

2025.05.06.

Újra Hanghullám

A Veszprémi Főegyházmegye ismét megszervezi a hajózással egybekötött művészeti, kulturális és hitéleti találkozóit, a Hanghullám elnevezésű programot. Az idei első rendezvényt – ahol Dr. Udvardy György érsek atya lesz a vendég – május 18-án, vasárnap 16 órai kezdettel tartjuk a Szent Miklós hajón, amely a Tihanyi Hajóállomásról indul.

2025.05.06.

Élmények, amelyek összekötnek – Gizella-napok 2025

A Gizella-napok nemcsak lelki és szellemi elmélyülésre adnak alkalmat, hanem lehetőséget teremtenek arra is, hogy közösen játsszunk, alkossunk, beszélgessünk, tanuljunk – mindezt olyan légkörben, ahol minden korosztály otthon érezheti magát. A programok mögött gondos lelkipásztori és pedagógiai szándék húzódik meg: olyan értékek mentén, mint a hit, a közösség, a természet szeretete és a kreatív önkifejezés öröme.

2025.04.27.

Gizella-napok 2025

A Gizella-napok minden esztendőben a Veszprémi Főegyházmegye lelki életének kiemelt eseménye. Az ünnepi hétvégén a családi, a tudományos és kulturális programok mellett mély lelki élmények is várják a híveket. Ezek a hitéleti alkalmak segítenek újra megtalálni a csendet, a közösséget és Isten jelenlétének örömét.

Megszakítás