Már hagyomány, hogy pünkösd előtti szombaton a Padányi Katolikus Iskola diákjai számára Udvardy György külön szentmisében szolgáltatta ki a bérmálás szentségét a Szent Mihály Főszékesegyház falai között. Az idei ünnepen teljesen megtelt a bazilika: még a karzatokat is meg kellett nyitni, de így is sokan állva kapcsolódtak be az ünneplésbe.
A bérmálkozó fiatalok nevében egy diák köszöntötte érsek atyát. Beszédében hangsúlyozta: bár még „éretlennek látszanak”, de őszintén szeretnének részesülni a bérmálás szentségében, és kérik a Szentlélek megerősítő kegyelmét életük útjához. Megköszönték szüleiknek, lelkipásztoraiknak, tanáraiknak és hitoktatóiknak a vallásos nevelést és a türelmes kísérést, valamint hitet tettek amellett, hogy őseik nyomdokain járva a jövő keresztény tanúságtevői szeretnének lenni. A fiatalok külön megemlékeztek Boldog Bódi Mária Magdolna példájáról is.
Köszöntőjében Udvardy György érsek atya háláját fejezte ki a fiatalok őszinte szavaiért, és örömét hangsúlyozta, hogy az iskola és a plébániai közösségek együtt készítették fel a diákokat erre a fontos ünnepre. Külön kiemelte, milyen megható volt számára a bérmálási emléklapok aláírása közben egyenként imádkozni a fiatalokért és választott védőszentjeikért. Mint mondta: ezek a szentek „nagyon karakteresek, nagyon bátrak és nagyon aktuálisak”, s reménységet jelentenek az Egyház számára.
Az evangélium után Darnai János atya, a Padányi Katolikus Iskola és a Davidikum lelkiigazgatója bemutatta a bérmálkozókat. Beszédében arról szólt, hogy a fiatalok komoly felkészülési folyamaton mentek keresztül, és a hitoktatók örömmel vállalnak értük kezességet. Kiemelte, hogy a fiúk az oltárszolgálatban, a lányok pedig a felolvasásban szolgáltak nagy szeretettel, és bár még útkeresők, a Szentlélek az, aki majd mindent megmagyaráz számukra és vezeti őket az élet útján.
Homíliájában a főpásztor arra hívta fel a figyelmet, hogy a bérmálás az Egyház folytonosságának és egységének ünnepe. Mint mondta: a fiatalok ugyanazt a hitet vallják, amelyet az apostolok, a magyar szentek és a vértanúk is vallottak. Ez az egység pedig óriási erő.
György érsek atya hangsúlyozta: a felkészülés hónapjai során a fiatalok nemcsak a hitüket ismerték meg mélyebben, hanem önmagukat is. Megtanulták felismerni saját adottságaikat, örömeiket, küzdelmeiket és vágyaikat Jézus Krisztus fényében. „Értelmesen és boldogan akarjátok élni az életeteket, s mindezt Jézus Krisztusban” – fogalmazott.
Prédikációjában kiemelte: a bérmálás valójában húsvéti esemény, amelyben a feltámadt Krisztus lép be az ember életébe, és ajándékozza a Szentlélek békéjét. Azt a békét, amely nem versengést és széthúzást teremt, hanem egységet, örömöt és reményt.
Érsek atya külön szólt a keresztény tanúságtétel fontosságáról is. Mint mondta: az evangelizáció nem elsősorban szavakkal kezdődik, hanem azzal az örömmel, szabadsággal és reménnyel, amely a Krisztussal élő emberből sugárzik. „Pusztán a lét, pusztán az öröm, pusztán a reménység, ami bennetek van – ez az, ami evangelizál” – fogalmazott.
A szertartás végén Darnai János megköszönte az érsek tanítását és jelenlétét, kiemelve: a keresztény ember tanúságtétele mindig közösségben történik. Hangsúlyozta, hogy a fiatalokkal együtt tovább keresik majd azokat a válaszokat, amelyek segítenek Krisztushoz kapcsolódni és hűségesen megélni hitüket.
Záró gondolataiban Udvardy György érsek atya arra emlékeztetett: a pünkösd az Egyház és az ember személyes megújulásának ünnepe. „A Szentléleknek sokkal több ötlete van, mint nekem” – fogalmazott mosolyogva, arra bátorítva a fiatalokat és a jelenlévő közösséget, hogy bízzák rá magukat Isten vezetésére.
A frissen megbérmált fiatalokhoz szólva hangsúlyozta: a bérmálás nem egyszeri „tarisznya”, hanem élő kapcsolat Krisztussal, amelyet nap mint nap meg kell erősíteni döntéseinkben és életünkben. Végül arra buzdította a családokat, hogy az ünneplés során mondják ki egymásnak, milyen ajándékot látnak a másikban – mert a Szentlélek ajándékai a közösségben válnak igazán láthatóvá.






