Őseik hitét követve idén is zarándokok sokasága érkezett Csatka-Szentkútra a Szűzanya születésének ünnepéhez kapcsolódó főbúcsúra. Szeptember 13-án, vasárnap dr. Udvardy György érsek mutatta be az ünnepi szentmisét a kegyhelyen. Homíliájában az Emmánuel – „velünk az Isten” – örömhírét állította középpontba: Isten nem távolról figyeli az ember életét, hanem mellé szegődik, támogatja, bátorítja és társakat ad mellé. A zarándoklat pedig nem feltétlenül a körülményeinket változtatja meg – hanem bennünket, hogy reménnyel, bizalommal és a jó megtételére készen térjünk haza.
A csatkai kegyhely évszázadok óta a találkozás helye: találkozás Istennel, önmagunkkal és egymással. Erre irányította a zarándokok figyelmét Udvardy György érsek már a szentmise kezdetén.
– Isten találkozni hívja az embert: találkozni önmagával, találkozni az embernek saját magával, találkozni a testvérekkel – fogalmazott. Hangsúlyozta: ez a találkozás több egyszerű emberi együttlétnél, hiszen maga Isten teremti meg bennünk a kapcsolódás képességét.
A zarándokok őseik hitét és példáját követve érkeztek a kegyhelyre, hogy hálát adjanak mindazért, amit tőlük kaptak: életükért, hitükért, reményeikért és a szívükben hordozott vágyakért. Egyúttal a Boldogságos Szűz Mária anyai oltalmát és közbenjárását is kérték. A főpásztor köszöntötte a zarándokokat és a meghívott vendégeket, valamint külön megköszönte Holubák Attila plébánosnak a kegyhely gondozását és mindennapos szolgálatát. Mint mondta, Csatka-Szentkút nemcsak őseink számára volt fontos: a jövőben is jelentős szerepe lehet hitünk megismerésében és továbbadásában.
Homíliájában Udvardy György érsek atya Szűz Mária születésének ünnepéből indult ki. Rámutatott: Mária személyének nagysága és méltósága Fiához fűződő kapcsolatából fakad. Szent Ágoston gondolatát felidézve hangsúlyozta: Mária még mielőtt test szerint méhébe fogadta volna Isten Fiát, szívébe fogadta Isten igéjét. Mária születése ezért már önmagában Isten emberszerető jóságának megvalósulását jelzi. Csendben, szinte észrevétlenül készül valami, ami megváltoztatja az emberiség történetét: Isten előkészíti Fiának érkezését.
„Emmánuel – velünk az Isten.”
– Mária születése már ezt jelzi számunkra. Csendben ugyan, észrevétlenül ugyan, nem tudja senki, de mégis Isten előkészíti az ő Fiának az érkezését, mert közel akar kerülni az emberhez, teljesen közel – fogalmazott a főpásztor.
György érsek atya az ember egyik legnehezebb tapasztalatáról, a magányról is beszélt. Életünk során másokon keresztül ismerjük meg önmagunkat: szüleink, testvéreink, barátaink és közösségeink segítenek bennünket abban, hogy felismerjük saját értékeinket és egyediségünket. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor valaki magára marad a bajban, a betegségben, szerettei elvesztésekor vagy egy nehéz döntésben. Nem feltétlenül maga a küzdelem a legnehezebb – mondta –, hanem amikor mindezt magányosan, elhagyatottan kell megélnünk, mert ilyenkor még az élet értelme és a remény is elhalványulhat.
Éppen ebben kap különös jelentőséget az evangélium üzenete:
„Velünk van az Isten. Nem hagy magunkra, nem vesz távolságot tőlünk. Nem távolról figyeli: hadd lássam, mit tudsz tenni, mennyire vagy ügyes, mennyire vagy erős, hanem mellém szegődik, velem éli az életemet, támogat, bátorít, vigasztal, segítséget ad és társakat is teremt magunk körül.”
Udvardy György érsek atya arra is rámutatott, hogy Isten közelsége Jézus Krisztusban válik egészen kézzelfoghatóvá.
Jézus tanít bennünket élni és szeretni, ragaszkodni emberi méltóságunkhoz. Olyan parancsokat állít elénk – például a megbocsátást, az ellenség szeretetét, a kiengesztelődést és az egység keresését –, amelyek olykor meghaladják emberi erőnket. De Krisztus nemcsak feladatot ad.
„Jézus úgy adja ezeket a parancsokat, hogy közben erőt is ad mindazok megvalósítására. Jézus úgy bátorít bennünket, hogy erőt ad.”
A „velünk az Isten” azt is jelenti, hogy bízhatunk az Atyában, aki irgalmas, megbocsát, újjáteremti szabadságunkat, és földi zarándokutunk végén hazavár bennünket. Ezt az otthonosságot már földi életünkben is megtapasztalhatjuk az Egyházban, a testvéri közösségben – és egy olyan zarándokközösségben is, amilyen a csatkai búcsún gyűlt egybe.
A főpásztor hangsúlyozta: Krisztus nemcsak szeretni, hanem szolgálni is tanít. Szolgálni a házastársat, a gyermekeket, a szülőket és a közösséget. Olyan közösséget építeni, amelyből nem csupán kapni szeretnénk, hanem amelyben az élet öröme, szenvedése, fájdalma és még a halál tapasztalata is megosztható egymással.
Ez a szolgálat az emberi élet egészére irányul:
„Krisztus módjára akarom szolgálni az életet. Az életet a fogantatás első pillanatától egészen a földi élet természetes befejezéséig.”
Jézus pedig ennek legteljesebb példáját saját életével adja: életét áldozza barátaiért.
– Valaki meghalt értünk, mert szeretett. Valaki úgy tanított bennünket, úgy akarta javunkat, úgy akarta az életünket, hogy kész volt feláldozni önmagát értünk – mondta Udvardy György.
A kegyhely főbúcsú ünnepén a zarándokok különös bizalommal fordultak Szűz Máriához, akiről a főpásztor úgy fogalmazott: Istenszülő, az Egyház anyja, égi édesanyánk, példánk és segítőnk.
Mária anyai szeretetét egy családi találkozás képével tette érzékletessé. Ahogyan egy édesanya sokszor akkor is érzi gyermeke örömét vagy fájdalmát, amikor az nem tud mindent szavakba önteni, úgy Mária ismeri a hozzá érkezők terheit, küzdelmeit és vágyait.
„Pontosan tudja, hogy mire van szükségünk, pontosan tudja, hogy milyen terheket hordozunk, pontosan tudja, milyen terveink vannak.”
A zarándoklat egyik legmélyebb értelme pedig éppen itt tárul fel. Amikor a zarándok hazatér, nem biztos, hogy megváltoznak körülötte a körülmények. A probléma talán ugyanaz marad. A nehézség továbbra is megoldásra vár. A fájdalmat is magával viheti. De maga az ember változhat meg.
– A zarándoklás során én magam változom meg. Kész vagyok arra, hogy tegyem a jót, kész vagyok arra, hogy a reményt éltessem magamban, kész vagyok arra, hogy Jézusnak a törvényeit megtartsam. És Mária ebben segít. Mária bátorít – fogalmazott Udvardy György érsek atya.
A főpásztor záró gondolataiban visszatért ahhoz, amivel a csatkai ünnep kezdetén fogadta a híveket: Isten találkozásra hívja az embert. Ez a találkozás megtörtént egymással, Isten igéjének hallgatásában, és minden mást felülmúló módon az Eucharisztia vételében.
– Menjünk, szolgáljuk Istent és embertársainkat. Mindaz az élmény, hogy az Isten velünk van, legyen erőforrás ahhoz, hogy boldogan, jól, méltó módon akarjuk élni az életünket – mondta Udvardy György.
A szentmise végén Holubák Attila plébános hálás szívvel mondott köszönetet mindazoknak, akik munkájukkal és szolgálatukkal hozzájárultak a búcsú méltó megünnepléséhez. A szentmisét követően a zarándokok a keresztet követve vonultak fel a kápolnához, ahol Udvardy György érsek megáldotta a keresztet, valamint a motoros zarándokokat.
A zarándokok pedig elindultak hazafelé. Talán ugyanazokhoz a feladatokhoz, ugyanazokhoz az örömökhöz és ugyanazokhoz a nehézségekhez, amelyek közül Csatkára érkeztek.
De éppen ez a zarándoklat ajándéka: nem feltétlenül a világ változik meg körülöttünk. Hanem mi térhetünk haza másként – annak bizonyosságával, hogy Emmánuel: velünk az Isten.
