Dr. Udvardy György érsek atya prédikációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy életünkben szükség van az ünnepekre, mert ezek adják meg az ember méltóságát és segítenek megvallani Krisztust a világ előtt. A Szent Gellért-díjak átadását ezért nem pusztán elismerésnek nevezte, hanem hálaadásnak azokért, akik a pedagógus és katekéta hivatásban tanúságot tesznek Krisztusról.
Szent Gellért püspök példáját idézte fel, aki szerzetesként, tanítóként, Szent Imre nevelőjeként, majd püspökként egészen a vértanúságig megvallotta hitét. „Bölcs vértanú példáját látjuk magunk előtt. Mindannyian erre kaptunk meghívást – a mindennapi áldozatvállalással. Hogy legyen jövője fiataljainknak, bátran, az igazságot keresve és ismerve fölvértezve tudjanak a jövőbe tekinteni” – hangsúlyozta.
Az érsek rámutatott: a bölcsesség keresése és az igazság felismerése minden ember feladata, de különösen azoké, akik nevelőként és tanítóként mások előtt járnak. „A felismert igazság kötelez – nemcsak az élet nagy döntéseiben, hanem a mindennapokban is. A hit nem pusztán érzelem, hanem az igazság megvallása, amely az üdvösségre vezet” – mondta.
Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy társadalmunkban gyakran relativizálódik az igazság: sokan rövid távú élményekben, pillanatnyi haszonban vagy izolált boldogságkeresésben keresik a választ. „Ilyen közegben különösen nagy jelentősége van a keresztény tanúságtételnek, amely Krisztus igazságára és az ember méltóságára mutat” – tette hozzá.
Érsek atya kiemelte: a keresztény pedagógus és katekéta tanúságtétele nemcsak szavaiban, hanem egész életében megjelenik, és a reá bízottak számára irányt mutat. Az oktatási intézmények ezért a bölcsesség, az igazság és a remény szigetei a világban. „Ez nem pusztán emberi teljesítmény, hanem isteni mű” – fogalmazott.
Végül háláját fejezte ki mindazoknak, akik hivatásukkal és kitartó munkájukkal a fiatalok jövőjét építik: „Bölcsességre juttatni másokat a tanúságtételünkből – ez a küldetésünk. Köszönöm mindenki tanúságtételét, amely megerősít bennünket abban, hogy Isten bölcsessége valóban jövőt és reményt ad.”
Ezt követően Dékány Árpád Sixtus OCist. em. apát, az oktatási hivatal vezetőjével érsek atya átadta az idei Szent Gellért-díjakat.
A díjazottak:
Arany fokozat:
Joóné Novák Mónika (Padányi Gimnázium Veszprém), Józsa Gabriella (Padányi Gimnázium Veszprém), Steinerné Kovács Judit (Padányi Gimnázium Veszprém), Répásné Ihász Mariann (Szent István Iskola Pápa), Dékányné Márta Ágnes (Szent István Iskola Pápa), Tóthné Kőszegi Anita (Szent István Iskola Pápa), Licsné Mészáros Ágnes (Nepomuki Szent János Iskola Várpalota), Jávorka Tünde (Szilágyi Iskola Veszprém), Patonai Szilvia (Nagyboldogasszony Iskola Tapolca), Horváthné Fülöp Gyöngyi (Szent István Király Iskola Ajka), Légrádiné Fazekas Enikő (egyházmegyei hitoktató), Kristály Katalin (egyházmegyei hitoktató), Kovács Rita (egyházmegyei hitoktató).
Ezüst fokozat:
Maczákné Ruff Anikó (egyházmegyei hitoktató), Juhász Bernadett (egyházmegyei hitoktató), Lantos Erika (Nepomuki), Vásárhelyi Beáta (Szent István Ajka), Zrínyi Zsófia Judit (Ranolder János Iskola és Óvoda Keszthely), Szeifert Gyöngyike (Padányi Tagiskola Tótvázsony), Hajdu Viktória (Szilágyi Veszprém), Mórocz Filoména (Szent Anna Óvoda Pápa), Marton Tímea (Szent Margit Óvoda), Vaticsné Szente Krisztina (Szent Margit Veszprém), Gervaldné Ősz Ramóna (Szent Anna Óvoda Pápa), Darabos Ilona (Nagyboldogasszony Tapolca), Burka Sándorné (Ranolder Keszthely), Heszlerné Bakonyi Andrea (Szent István Pápa), Nagy Ernőné (Szent István Pápa), Jaraba Attila (Davidikum).