Bár a 2027-es Veszprémi Élő Passió még hónapokra van, a közösség már készül a következő találkozásra. Szeptember 23-án este a passió szervezői és szereplői gyűltek össze az első közös megbeszélésre, amely alkalmat adott a korábbi élmények felidézésére, a következő év előkészítésére és arra, hogy együtt ünnepeljék mindazt, amit az elmúlt évek során ez a különleges közösség kapott.
Az est résztvevőit Kiss György, a Veszprémi Élő Passió rendezője köszöntötte. Mint fogalmazott, a szereplőket közös cél kapcsolja össze: az evangélium hirdetése, amelynek különleges formája az utcákon megelevenedő passiójáték. Megköszönte az elmúlt évek közös munkáját, és arra biztatta a jelenlévőket, hogy másokat is hívjanak ebbe a szolgálatba.
Dr. Udvardy György érsek visszatekintve az idei passióra ismételten köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek annak megvalósításában.
A főpásztor arra mutatott rá, hogy az Élő Passió jóval több egy történelmi esemény színpadi felidézésénél. Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának misztériumát jeleníti meg, miközben a résztvevőket és a nézőket egyaránt bevonja a történésbe. A szereplők különböző alakokat öltenek magukra, különböző élettörténetekkel érkeznek, mégis Krisztus gyűjti őket egy közösségbe.
Érsek atya kiemelte: a passió evangelizáció, amely teret ad arra, hogy az ember akár másként kezdjen gondolkodni Istenről, és találkozzon Krisztus keresztjének üzenetével. Egyúttal arra biztatta a közösséget, hogy a következő hónapok készülete maga is legyen lelki út.
„Ünnepeljük meg, amit Isten bennünk művelt” – fogalmazott, hozzátéve: számít arra, hogy a következő esztendőben ismét „az élő evangélium jelenik meg városunkban”
Kiss György bemutatta a közösség új lelki mentorát, Dr. Kulcsár Dávid atyát is, aki a következő passióra való felkészülés során lelki impulzusokkal kíséri majd a szereplőket és a közösséget.
Az este különleges kulturális és lelki élménnyel folytatódott. Lang Rudolf előadásában Babits Mihály Jónás könyve hangzott el, ami nem egyszerűen irodalmi élményként szólalt meg: a küldetésről, a felelősségről és az Isten hívása elől menekülő, majd mégis küldötté váló emberről szóló történet különös mélységet kapott a passiós közösség körében. Az előadás csendet teremtett és adott gondolkodnivalót – méltó lelki lezárásaként annak az estének, amely maga is a küldetésről, az evangélium továbbadásáról szólt.
A 2027-es Veszprémi Élő Passió közössége továbbra is nyitott: várják mindazokat, akik szereplőként szeretnének bekapcsolódni a készülődésbe és az evangélium különleges, közösségi szolgálatába.
Jelentkezés: passio@veszpremiersekseg.hu
Mert a passióban nem egyszerűen egy történetet játszunk el. Együtt emlékezünk – és együtt tesszük jelenvalóvá az evangélium üzenetét.




