Bemutatkoztak a győztesek és a harangegyüttes is

Az idei találkozósorozat első eseményén a Veszprémi Érsekség országos hittanversenyének győztesei és alkotásaik mutatkoztak be. A rendezvényen különleges zenei élményt nyújtott a Szilágyi Keresztény Iskola harangegyüttese, amely története során először lépett fel a Balatonon, egy hajó fedélzetén. A Szent Miklós hajó utasai és legénysége is elismerően fogadták a fiatalok zenei tudását.

A hittanversenyt a Mindszenty 80 emlékév keretében hirdették meg, emlékezve Mindszenty József veszprémi püspökké szentelésének 80. évfordulójára. Mindszenty később bíboros lett és hazánk utolsó hercegprímásaként vált ismertté. A versenyen több mint 300 fiatal vett részt az ország különböző pontjairól. A verseny központi témája Mindszenty József és Bódi Mária Magdolna élete és munkássága volt, akik boldoggá avatás előtt állnak. A gyerekek lap-bookokat készítettek, melyek kreatív módon mutatták be a kiválasztott személyek életét.

Az érsekség tervei szerint a következő hónapokban is változatos programokkal várják az érdeklődőket a Szent Miklós hajó fedélzetén.

GYERMEKNAP A  HAJÓN

Május 25-én, gyermeknap alkalmából várja az érsekség közös programra a családokat. A 16 órakor induló Szent Miklós fedélzetén lelki kincskeresés és számos más játék várja a kicsiket és nagyokat. Játék, rejtvény, verseny, ismerkedés, beszélgetés, ügyességi feladatok gyermekeknek és felnőtteknek.

Galéria

További hírek

2024.10.09.

Ima- és böjtnap a Veszprémi Főegyházmegyében

A Szentatya felhívására válaszolva a Veszprémi Főegyházmegye hívei is csatlakoztak az ima- és böjtnaphoz, amelyet Ferenc pápa a világ békéjéért, különösen a Hamász és Izrael közötti háború kitörésének első évfordulójára emlékezve, hirdetett meg.

Megszakítás