Élőzenés passiójáték Keszthelyen

A nagyböjti idő méltó lezárásaként hagyományteremtő szándékkal, különleges, fáklyás passiójátékkal ajándékozta meg a keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános
Iskola közössége a város lakóit.

Az iskola diákjai és pedagógusai – a hit mély meggyőződésétől vezetve – a Várkertben elevenítették meg Urunk Jézus Krisztus szenvedésének és halálának
misztériumát. Az esemény nemcsak lelki készület volt a húsvéti szent háromnapra, hanem élő tanúságtétel is: az iskola falain kívül is hirdették a Megváltó szeretetének örömhírét.
A keresztút bemutatásával az intézmény régi hagyományához tért vissza, melyet a mostani alkalommal egy különleges, liturgikus ihletésű formában újítottak meg. A dramatizált misztériumjáték alapjául egy 1734-es csíksomlyói ferences passiójáték szolgált. Az eredeti szöveget dr. Sipőczné Miglierini Guiditta tanárnő dolgozta át, megőrizve annak archaikus, imádságos hangulatát, kiegészítve a mai kor nyelvezetére fordított részekkel. A produkció zenei szerkesztésében Kekkné dr. Horváth Adél tanárnő működött közre. Az iskola három osztályából verbuválódott a szereplőgárda. A Veszprémi Érsekség jóvoltából profi jelmezt ölthettek a szereplők. Az önkormányzat és a Goldmark Károly Művelődési Központ jóvoltából profi fény- és hangtechnikát használhattak, de a Kis Szent Teréz Karmelita Bazilika Kórusa is közreműködött.

„Közel 70 gyerek vett részt ebben a keresztútban. Már ha csak annyi történik, hogy közel ér hozzájuk ez a szenvedéstörténet, amit Krisztus szeretetből vállalt értünk,
már akkor nagyon sok eredményt értünk el és úgy látom, hogy ez sikerült” – nyilatkozta Gyuk Balázs iskolaigazgató.

További hírek

2025.04.30.

Magdi lelkisége és élete továbbra is köztünk van

A 2025-ös Gizella-napokon is példaként állítjuk Bódi Mária Magdolna, a litériek szentéletű fiatalja, akit az Egyház április 26-án avatott volna boldoggá. A boldoggá avatást Ferenc pápa halála miatt elhalasztották, így a liturgikus ünneplésre egy későbbi időpontban kerül sor. Mégis, Magdi élete és lelkisége továbbra is jelen van közöttünk – a remény, a szeretet és az élő hit tanúságtevőjeként. A Gizella-napok keretében ezért olyan programok valósulnak meg, amelyek Magdi személyiségjegyeit, erényeit és örökségét állítják a középpontba.

2025.04.30.

Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására készülve

Krisztus életáldozatának és feltámadásának ünnepén a Mennyei Atya hazahívta Ferenc pápát. Ennek következtében négy nappal Bódi Mária Magdolna tervezett boldoggá avatása előtt vált világossá, hogy tervezett ünnepünket nem most fogjuk megülni.

Megszakítás