Kisgörbő község Zala megye területére esik, a mai 160 fős település korábban Sümegcsehi filiája volt, 1754-től plébánia. A település 1406-ban tűnik fel a forrásokban Princkörbő néven.
A középkori előzményekről Lukcsics József veszprémi levéltáros-történész forrásgyűjteményéből értesülünk: 1429-ben Szent Jakab apostol tiszteletére szentelt egyházát említik. Plébánosa ekkor István fia Imre volt, aki teljes búcsút nyer Rómában. Kisgörbő plébániája azonban 1550-ben már nem működött, a protestáns felekezetek vették használatba templomát, lelkészeiket 17. századi források név szerint említik.
Templomát 1727-ben a hívek felújították, és ekkor ismét Szent Jakab apostol tiszteletére szentelték fel. 1733-ban rongált állapotúnak mondják. 1746-ban a Padányi Biró Márton püspök által végzett egyházlátogatás torony nélküli, sekrestyével ellátott, kőfalazatú templomot írt le. A plébániát 1754-ben újraalapították, az 1950-es években az órapárkányos tornyon még olvasható volt ugyanez az évszám. A templomot 1773-ban javították; 1778-ban még faragott, festett kő szószéke és fakarzata volt. 1838-ban még mindig Szent Jakab oltárát említik a források.
A 20. század elején Tamási István Imre atya (1907-től adminisztrátor, 1910–1915 között plébános) idején jelentősen bővítették és megújították a templomot. A munkálatokat az tette szükségessé, hogy abban az időben Kisgörbőhöz négy környező település tartozott filiaként, és a domb mérete nem tett lehetővé másfajta bővítést. A hajó keleti részén két oldalához egy-egy nagyméretű, kétszintes mellékteret építettek. Az építési tervet és a költségeket 1910-ben engedélyezték. Ugyanakkor Hornig Károly püspök a főoltárhoz képet adományozott, amely 1911-ben készült el. A templomot ekkor már Borromei Szent Károlynak szentelték.
Kozma Kálmán, 1915–1925 közötti plébános kezdte vezetni a ma is meglévő Historia Domust. Idehelyezésekor mind az anyagi, mind a lelki körülményeket elhagyatottnak találta. Őt rövid időre Kiss György követte, majd Horváth Elek, aki 1926-tól tizenhét éven át, haláláig szolgált plébánosként. Az atya nagy szervező és építtető volt, a plébániájához tartozó összes templomot felújíttatta, orgonát és harangot szerzett. Írásai több lapban is gyakran jelentek meg. A hívek 1929-re elhatározták a templom megújítását, amit 3500 pengő költséggel Kiss Imre jánosházi építőmester 1930-ban meg is valósított.
Az épület utolsó teljes körű felújítása 1962-ben történt, ekkor kapta díszítés nélküli kőporos homlokzati vakolatát. A 19. századi padsorok később oly mértékben tönkrementek, hogy legutóbb újat kellett készíteni, melyet a nedves falaktól való eltartás érdekében a hajó középvonalába helyeztek. A falakat az alsó szakaszon lambériával kívánták rendezetten tartani, a vizes vakolat mögötte azonban mára feltehetően már leomlott. Feljebb helyenként a régi vakolat korábbi kifestése tűnik ki. A közelmúltban a vízelvezetés hiányosságai és a nagy forgalom okozta problémák közül elsőként a templomdomb támfalainak megerősítése és a templom körüli tereprendezéssel a csapadékvíz elvezetése történt meg.
A középkori templom maradványai ma nem ismertek. Földmunkák közben azonban a mai épület körül sírokra bukkantak, ami azt mutatja, hogy az a jelenlegi templom helyén állhatott, esetleg abból még ma is magában foglal valamennyit. Épületkutatás vagy régészeti feltárás deríthetne erre fényt.
Az egyszerű, kisméretű, falusi plébániatemplom a település központjában, három út által közrezárt kis kiemelkedésen áll. A templomkertet körülvevő kerítés lábazatát az út felől a dombot határoló támfal alkotja. Az egyhajós, félköríves szentélyzáródású, előreugró homlokzati tornyos templom keletelt. A barokk templom északi oldalához egykor sekrestye csatlakozott. Az 1910-es keresztirányú bővítmény, amelynek tömege megközelíti a hajóét, a hajóból nyílik a diadalív előtti szakaszban, a földszinten poroszsüveg-boltozatos sekrestyék kaptak helyet benne, az emeletről pedig ráccsal elrekesztett, nyitott árkádíven át nyílik betekintés a templomtérbe. Az északi karzatara külső lépcsőn át, a délire a földszinti térből vezető lépcsőn lehet jutni.
A toronyaljból lapos dongaboltozatú karzatalj alatt, egynyílású széles karzatív alatt lépünk a hajóba; az egyszerű falazott karzatmellvéd egyenes. A hajó fiókos dongaboltozatos, a falpillérekre támaszkodó félköríves diadalív mögött pedig a keskenyebb apszis félkupola boltozatos. A boltfiókokban puttófejek, a szentély falán a barokkban jellemző architektonikus festés látató, a szentély boltozatán felhők közt az eucharisztiára utaló szimbólum angyalokkal és puttókkal közrevéve, jelenleg azonban jószándékú, de nem szakszerű átfestésben látható.
A korábbi berendezés értékes darabjait őrzi a templom. A főoltár predellája barokk, fehér festésű faragott fa, volutás, íves párkánya a széleken egy újabb betétrésszel van kiegészítve, amely a 20. század eleji szobrok talapzataként szolgál. Használaton kívül áll, de gondosan őrzik a 19. század első feléből származó faragott kő keresztelő medencét, sekrestyebútorokat, valamint a templom ládáját a 19. század közepéről. A liturgikus reform következtében a korábbi fém áldoztatórácsot ugyan elbontották, de egy szakaszát megőrizték. A hívek a 20. században is gazdagították templomukat saját munkáikkal, ízléses modern liturgikus tárgyakkal: ’70-es évekből való fém oltára és gyertyatartói megőrzendő darabok.
A kisgörbői oltárkép Steiner Rudolf (Rezső) (1854–1945) munkája. A festő Sopron vármegye szülöttje, a Bécsi Művészeti Akadémián végzett tanulmányait követően az 1870-es években Sopron városában telepedett le. Leginkább portréfestőként volt elismert. 1880-ban festőiskolát nyitott. 1882-ben a Műcsarnokban vallási témájú képeit állította ki, ez jótékonyan hatott egyházi megrendeléseire. Sokat dolgozott a fehérvári egyházmegyében. A veszprémiben Hornig Károly püspöktől kapott több megbízást: már az 1890-es években vele újítatta meg a sümegi püspöki palota falképeit, ahogy aztán jóval később a veszprémi palotáét is (ahogy a nemrég zárult felújítás során kiderült, ezt később durván átfestették). Hornig püspök vele készíttette az 1907-re elkészült, sírkápolnájának szánt ún. „Károly-templom” (Feltámadt Üdvözítő) figurális falképeit, ahol Szent Péter és Pál apostolok méltóságteljes alakjait ma is láthatjuk, a díszítmények közt felbukkanó egyedi puttó-arcokkal együtt.
Hornig püspök több olajképet is rendelt tőle védőszentjének, Borromei Szent Károlynak ábrázolásával. Van köztük félalakos, portré-szerű festmény magán ájtatosságra, egyikük a veszprémi plébánián volt található a közelmúltig.
A püspök az általa 1907–1910 között megújíttatott veszprémi székesegyház két mellékoltár-képét is Steinertől rendelte meg. A déli Szent Anna-oltárkép ma is itt található, a Borromei Szent Károly tiszteletére szentelt északi mellékoltár képét 1930-ban a mellékhajó falára helyezték át. Ez a kép a szentet legendájából ismert jelenetben, szegények gyógyítása közben mutatja, egy boltíves épület belső terében, az ív fölött a püspök címere látható.
A kisgörbői főoltárkép már első pillantásra is kísértetiesen hasonlít a székesegyházira. A téma, a kompozíció minden elemében, a szerkesztés is pontosan, a színek, és a részletek egyezőek. Amiben különbözik a két kép, az a festésmód, a kidolgozottság. A kisgörbőin az ecsetvonások nyomán hagyott foltok mozgalmasabb felületet eredményeznek. Az összhatás frissebb, vázlatosabb. A székesegyházi kép Steiner által szignált, a kisgörbői jelzés nélküli. A stíluskülönbség annál is figyelemreméltóbb, mivel a két kép egykorú.
A helyi hagyomány úgy tartja, hogy a védőszent-váltás oka anyagi volt. A búcsú napjának a betakarítás és szüret után Borromei Szent Károly-ünnep (november 4.) alkalmasabb volt, több hívő érkezett ilyenkor a faluba, ami nagyobb bevételt jelenthetett, mintha dologidőbe eső Szent Jakab (július 25.). Látva a veszprémi és kisgörbői oltárképek hasonlóságát, az is felmerülhet, hogy Steiner azonos sablon alapján, „egy füst alatt” készítette őket.
A képek elemzése és a történeti adatok vizsgálata tehát arra figyelmeztet, hogy egy impresszionisztikusabb stílus önmagában nem datáló tényező. E megfigyelések érdekes adalékkal szolgálhatnak Steiner Rudolf egyházmegyei működésének reménybeli szisztematikus feltárásához, feldolgozásához.
