Érsekségi ékességek 144. rész

Mindszenty József bíboros, prímás halálozási okmánya

Pfeiffer János a veszprémi egyházmegye papja, majd a veszprémi székesegyház kanonokja, utóbb a veszprémi székeskáptalan nagyprépostja az 1630-es évektől kezdődően gyűjtötte össze a veszprémi püspökök, kanonokok és egyházmegyés papok életadatait. Ez a mű először 1938-as záró évszámmal jelent volna meg, azonban Pfeiffer végül 1950-ig kitolta a kutatás határát, így az ebben az esztendőben pappá szenteltek az utolsók a kötetben. (A kész kötet végül 1983-ig tartalmazza az egyes személyek életrajzi adatait.) A szerző munkamódszeréhez tartozott, hogy ha valahová nem tudott elmenni személyesen kutatni vagy valamiért akadályoztatva volt, úgy levélben kért információt.

Mindszenty József püspök (1944–1945) és Pfeiffer János, mint tanfelügyelő, a püspöki aula tagja napi munkakapcsolatban kerültek egymással. Habitusok nagyon hasonló volt. Mindketten fáradoztak veszprémi egyházmegye történetének és papságának megismerésén és megismertetésén, valamint „Isten országának kiépítésén falvainkban, városainkban és a századok folyamán ismételten romba döntött hazánk újjáépítésén.”

Pfeiffer János 1946-ban Mindszenty József esztergomi érsek javaslatára kapott veszprémi kanonoki kinevezést. A veszprémi egyházmegye múltjából sorozat tizedik kötetét: A veszprémi Egyházmegye legrégibb egyházlátogatásai (1554–1760), melyet Pfeiffer János állított össze, a szerző ezekkel a szavakkal ajánlotta Mindszenty atyának: „Főméltóságú és Főtisztelendő MINDSZENTY JÓZSEF bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek úrnak, a magyar egyháztörténelem lelkes és széptollú művelőjének, nagylelkű pártfogójának fiúi tisztelettel a SZERZŐ.

Isten Tiszteletreméltó Szolgája Mindszenty József emlékezete a veszprémi egyházmegye papsága és hívei között 1975. május 6-i halála előtt és utána is töretlen volt. Ennek egyik megnyilvánulási formája, hogy Pfeiffer János A veszprémi egyházmegye történeti névtára (1630–1950) kötetéhez, amely értelemszerűen tartalmazta Mindszenty atya mint veszprémi püspök életrajzát is, a pontos és hiteles halálozási adatok végett hat évvel később levélben kereste meg a Mindszenty bíborost 1975. május 6-án operáló bécsi orvosprofesszort. Dr. Walter Ludvik válaszában részletesen beszámolt Pfeiffernek, illetve megnevezte a bíboros-hercegprímás földi elszenderülésének természetbeni okát. Az andrológiai műtét komplokációmentesen sikerült, azonban délután akut szívelégtelenség lépett fel, mely szívinfarktushoz vezetett. A nagyfokú szívkoszorúér elmeszesedés következtében szívizom-ellágyulás lépett fel.

További hírek

2025.05.08.

XIV. Leó pápa első beszéde

Március 8-án délután megválaszották Szent Péter 266. utódát. XIV. Leó pápa pápa a protodiakónus bíboros bejelentés után kilépett a Szent Péter-bazilika középső erkélyére egybegyűlt sok ezer hívő elé, hogy első ízben mondjon beszédet és adjon Urbi et Orbi áldást.

Megszakítás