„A »szent« fogalom a Szentírás eligazító nyelvhasználata szerint annyit jelentett és jelent ma is: istenfélő, igaz, más szóval hite, [Krisztus] törvénye szerint élő katolikus ember.”
Mindszenty József veszprémi püspök, 1944. április 3.
(VFL I.1.2. 24. kötet 1944. VI. 32–33. 1477/1944.)
1945 áprilisának végén Oross István fűzfőgyártelepi plébános jelentette Mindszenty József veszprémi püspöknek a plébániáján történt háborús eseményeket, köztük egy fiatal lány halálát, akit vélelmezhetően Krisztusnak tett tisztasági fogadalma miatt ölt meg egy szovjet katona. A jelentés alapján a főpásztor pár napon belül arra a következtetésre jutott, hogy a leány „halálának körülményei valóságos vértanúságra engednek következtetni”, és elindította Isten Szolgálója Bódi Mária Magdolna kanonizációs eljárását. Közel nyolcvan év múltán Ferenc pápa döntésével a kanonizációs eljárás boldoggáavatási szakasza lezárult, amikor 2024. május 23-án elismerte Magdi vértanúságát: „Mind az ügyre, mind a hatására vonatkozóan, bizonyított Isten Szolgálójának Bódi Mária Magdolna laikus hívőnek vértanúsága.”
- szeptember 6-án nyílott lehetőség arra, hogy XIV. Leó pápa képviseletében Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek boldoggá avassa Magdit. A pápai levél így szól:
„…Apostoli tekintélyünknél fogva engedélyt adunk arra, hogy Isten Tiszteletreméltó Szolgálója, Bódi Mária Magdolna világi hívő és vértanú, aki mint bölcs és okos szűz teljesen átadta magát isteni Jegyesének, és az Ő szeretetére válaszul saját életét sem félt Neki áldozni, ezentúl a Boldog címet viselhesse, és Őt minden esztendő október 26. napján, a jog által előírt helyeken és módokon ünnepelni lehessen.”
Amikor az Anyaszentegyház egy jelöltet boldoggá vagy szentté avat, hivatalosan elismeri, hogy az adott személy Istennel közösségben él a mennyben, és engedélyezi liturgikus tiszteletét, új lelkipásztori lehetőséget nyitva meg ezáltal a helyi egyház, illetve a világegyház számára. Boldogok és szentek életpéldája segít bennünket abban, hogy közelebb kerüljünk Istenhez és megváltó művéhez. Hitük, cselekedeteik, Istennél tett közbenjárásuk három szinten támogatják, gazdagítják mindennapjainkat: emberi viszonyainkban, egyházi közösségeinkben és Istennel való kapcsolatunkban. A boldoggá és szentté avatás egyben a közösségnek szóló ajándék, hogy istenhitét és az örök életbe vetett reményét megerősítse.
„+! Édes Jézus ígérem, hogy az elvetett mag sokszoros termést hoz.” Ezzel az idézettel kezdte a Bódi Mária Magdolna vértanúságáról szóló dekrétumot a Szentek Ügyei Dikasztérium, és ezek azok a szavak, amelyeket 1944 utolsó estéjén Magdi lelkiatyjának, Temesi Józsefnek írt a Jézust, a Magvetőt ábrázoló szentképre. Megígérte, hogy evangéliumi mag lesz, amely meghal, hogy termést hozzon, s ez hamarosan profetikus ígéretnek bizonyult.
A boldoggá avatás egyéves évfordulóján kerül sor Tell Nándor diakónus pappá szentelésére, aki szentelési meghívóján Magdi e sorait is idézi.
Magdi számára a pap – latinul sacerdos – Isten ajándéka volt. Rendszeresen imádkozott lelkipásztoraiért és püspökeiért. Munkájukat mind a plébánián és a templomban, mind az egyházközségben segítette. Számára nem létezett alantas feladat. Egyaránt részt vett a világi pasztorációban, az oltárdíszítésben, az elesett hívek lelki és testi gondozásában. Figyelt arra, hogy felesleges beszéddel, trécseléssel ne tartsa fel munkájukban az atyákat. Soha nem a férfit látta bennük, hanem a lelkipásztort. Idegenek sokszor meggyanúsították, hogy nem véletlenül jár fel a papokhoz, amire így felelt: „Igen. Amíg a férfit nem látom bennük felmegyek, mert irányításukra szükségem van. De mihelyt a férfit látnám bennük, abbahagynám. Mert előttem szent és sérthetetlen az Isten szolgája.”
A hibás plébánosi döntéseket elfogadta, még akkor is, amikor utólag bebizonyosodott előrelátása. A papok iránti tisztelete nem engedte, hogy rendelkezéseiket, elhatározásaikat nyilvánosan kritizálja, ugyanakkor az őket ért támadások ellen mindig felszólalt. Minderről lelkipásztorai, akik működésük során sok gáncsoskodást szenvedtek el, csak később szereztek tudomást.
A lelki életére hatást gyakorló plébánosok és lelkészek mindegyike nemcsak arról számolt be, hogy Magdi segíteni akaró, megbízható munkatárs volt, akire mindig számíthattak, hanem hogy közbenjárására kéréseiket a Jóisten meghallgatta. Többeket közölük más-más indokok alapján letartóztattak, eltiltottak hivatásuktól, meghurcoltak, azonban Krisztusba vetett hitüket nem tudták megtörni.
1952 márciusában a veszprémi Szent Anna Szemináriumot a kommunista államhatalom feloszlatta, az elöljárókat és több kispapot letartóztatott. Az ürügy az volt, hogy kifüggesztették a faliújságra Mindszenty József bíboros arcképét egy szöveggel, illetve kritizáltak egy filmet, azaz „lázítottak a fennálló társadalmi rend ellen, s ezáltal szembehelyezkedtek a demokrácia törvényeivel”. A Mindszenty-fotó és a szöveg lefoglalása 1952. február 4-én történt, éppen azon a napon, amikor több szeminarista Litérre ment kirándulni Isten Szolgálója Bódi Mária Magdolna sírjához. Ez a körülmény a fogságban lévő kispapokat csak erősítette hitükben. Imádkoztak Magdihoz, ahogy egyikük visszaemlékezésében olvasható: „Már azt hittem, kilencedem, melyet Bódi Magdihoz végeztem, nem talált meghallgatásra.”
Boldog Bódi Mária Magdolna gyermekéveiben a külső kegyelmi hatás, a külső lelki adottságok nem voltak erősek, mint Szent Goretti Mária, Lisieux-i Szent Teréz vagy akár a többi szent életében. Benne a belső, az isteni kegyelemből származó erő volt meghatározó. Már felnőttként segítették őt a hitben való elmélyülésben lelkiatyja és lelkivezetői.
Androsits István, akit Magdi élete végéig lelkiatyjának tartott, neki sem mondott semmi mást, mint az összes többi lánynak. Mészáros Tibor (1944–1945, valamint 1972–1975 között Mindszenty atya titkára) Androsits atya tevékenységével kapcsolatban így fogalmazott: „Ha […] István atya, aki alapító-szervező plébánosa volt Fűzfőgyártelepnek és rengeteget dolgozott itt, csak annyit tett volna, hogy Magdit lélekben így fölneveli, ezzel már eleget tett volna lelkipásztori küldetésének.” Mindazonáltal kilenc éven keresztül teljesített szolgálatot Fűzfőgyártelepen.
Temesi József atya, aki Magdi életének utolsó két évében lelkivezetője volt, így emlékszik vissza kapcsolatukra: „Nagy jelentőségű hely lett számomra Fűzfőgyártelep, ezt meg kell említenem. Gyóntatója és lelki vezetője lettem Bódi Magdinak. Tanúja lehettem szent életének és megélhettem vértanúhalálát. […] halála előtt megígérte, egész életemen át égi pártfogóm lesz nekem és mindenkinek, akik papi szolgálatomat valaha is igénybe veszik. Isten bőséges kegyelmeiben részesültem közbenjárására. Halála óta minden nap, most is, imában kérem segítségét. Életem menetében közbenjárása az az aranyszőttes rész, Isten ajándéka, amivel a többi aranyszál, Isten többi kegyelemajándéka, mindig összefüggésben marad.”
Bár Magdi hitének kérdéseit, belső küzdelmeit mindig megbeszélte lelkivezetőivel, tanácsot, segítséget és útmutatást kért, számára mégis mindig, minden körülmények között az Úr Jézus volt az első. Nehéz helyzetekben is Őt kereste meg először. Temesi atya egyszer a templomban találkozott vele:
„– Magdi, engem keres?
– Nem. Most az Úr Jézushoz jöttem egyedül.
Bement a templomba és betérdelt a padba. Még nagyon rövid ideig a sekrestyében maradtam. Egyszer csak hallatszott Magdi sírása, majd zokogásba tört ki. Igyekeztem nagyon csendben magára hagyni.”
