Hit, sport és közösség – együtt mozdultak meg a fiatalok Szent Mihály-napján

Sport, játék, találkozások és közös élmények töltötték meg a Pannon Egyetem sportpályáit a Szent Mihály Sport- és Közösségépítő Napon, amelyre a Veszprémi Főegyházmegye katolikus iskoláiból érkeztek fiatalok. A nap során számos sportágat próbálhattak ki a résztvevők, versenyeken mérhették össze tudásukat, de talán a legfontosabb mégis az volt, amit a sporton keresztül megtapasztalhattak: az összetartozást, az egymásra figyelést és a közösség erejét.

A rendezvény Dr. Udvardy György érsek ünnepélyes megnyitójával kezdődött, ám a főpásztor ezúttal nemcsak a pálya széléről biztatta a fiatalokat. A közös bemelegítésbe ő maga is bekapcsolódott, ahogyan a meghívott vendégek is, később pedig még pingpongütőt is ragadott. Nem is maradtak el a kihívók: gyerekek és felnőttek egyaránt vállalkoztak arra, hogy egy-egy játszmában összemérjék vele tudásukat.

A nap egyik legemlékezetesebb pillanata Tóth Bercel akrobatikus kosárlabda-világkupa-győztes tanúságtétele volt. A fiatal sportoló nem csupán a sikereiről, hanem életének egyik legfontosabb alapjáról, a hitéről beszélt. A fiatalok szinte tátott szájjal, teljes csendben hallgatták, amikor arról mesélt, milyen szerepet tölt be az életében Jézus, Isten és a hit.

Üzenete egyszerű volt, mégis különösen erősen hatott: Isten szeretetéért nem kell teljesíteni. Nem kell kiérdemelni, nem kell érte semmit tenni – Isten szeretete ajándék. Egy olyan sportoló szájából hangzottak el ezek a gondolatok, aki a legmagasabb szinten is megtapasztalhatta a teljesítmény, a kitartás és a siker jelentőségét, mégis arról tett tanúságot, hogy az ember értékét nem az eredményei határozzák meg.

Tóth Bercel nemrég Budapesten világbajnoki címet is szerzett, emellett világkupa-győztesként is bizonyított. A sportnapon azonban nemcsak szavaival, hanem társaival együtt elképesztő bemutatójával is magával ragadta a közönséget.

A Face Team Akrobatikus Sportszínház bemutatóját hatalmas tömeg vette körül, a hangulat pedig pillanatok alatt felizzott. Szaltók, hihetetlen ugrások, látványos trükkök és zsákolások követték egymást, miközben a sportolók több gyermeket is bevontak a produkcióba. A bátrabbak maguk is kipróbálhatták a zsákolást, így egy rövid időre nemcsak nézői, hanem szereplői is lehettek a show-nak.

A bemutató után pedig talán még jobban megmutatkozott, milyen kapcsolat alakult ki a sportolók és a gyerekek között. Másfél órán keresztül fotózkodtak, autogramokat osztottak, beszélgettek a fiatalokkal, türelmesen és közvetlenül fordulva mindenkihez, aki szeretett volna találkozni velük.

Mindeközben szinte megállás nélkül zajlottak a programok. Óriási csaták zajlottak a kispályás labdarúgó tornákon, az 5-6. osztályosok a Belvárosi tornacsarnokban, míg a 7-8. osztályosok az egyetemi tornacsarnokban vetélkedtek. A szabadtéri campuson pedig a résztvevők számos sportágat kipróbálhattak. Nagy érdeklődés övezte a kungfu és aikido bemutatót, valamint a Szilágyi Néptánccsoport táncházát is. A Balatonfüred Yacht Club vitorlás szimulátorában egymást váltották a gyerekek. A Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) hozott dartsfocit, mölkkyt, petanque-ot, többféle koordinációs feladatot, gumidiszkoszt, szivacsgerelyt és kölyök súlyemelő rudakat is. A Pannon Egyetem Testnevelési és Sportintézetének köszönhetően a gyerekek kipróbálhatták az evezést és a spinninget is. Nagy sikert aratott a Gold Sprint görgős kerékpáros kihívás, ahogy nagyon sokan pingpongoztak tollasoztak, kosaraztak, röpiztek is. A Padányi iskolában több érdekes előadást is meghallgathattak a kicsik és nagyok, például a helyes táplálkozásról, az elsősegélynyújtásról is, de volt még kutyás terápiás bemutató, Karitász érzékenyítő foglalkozás és teremtésvédelmi játék is.

A kispályás labdarúgótorna végén mindkét korosztályban a veszprémi Szilágyi Keresztény Iskola csapata bizonyult a legeredményesebbnek, mindkét kategóriában a Padányi Katolikus Iskola együttese előtt végezve.

A Szent Mihály Sport- és Közösségépítő Nap azonban jóval többről szólt annál, hogy ki futott gyorsabban, ki szerzett több gólt vagy ki tudott látványosabban zsákolni. A nap talán legfontosabb üzenetét éppen a közösen átélt pillanatok adták: a sport képes közösséget teremteni, örömöt adni, egymás felé fordítani az embereket – és teret adhat annak is, hogy a hitről természetesen, őszintén és a fiatalokat megszólítva beszéljünk.

Galéria

További hírek