Készüljünk a papszentelésre Boldog Bódi Mária Magdolnával – Kilenced – 8. rész

Szeptember 6-án kettős örömre készül főegyházmegyénk: ezen a napon ünnepeljük Boldog Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásának első évfordulóját, és ekkor kerül sor Tell Nándor diakónus papszentelésére is. A közelgő ünnepre készülve kilencedünkben Magdi életének egy-egy gondolata, példája és üzenete kísér bennünket, miközben imádságainkban különösen is Nándort hordozzuk. Boldog Bódi Mária Magdolna közbenjárását kérve adjunk hálát hivatásáért, és imádkozzunk azért, hogy papi szolgálatában hűséggel és örömmel kövesse Isten hívását.

8. nap: Teremts bennem tiszta szívet, Istenem!

Urunk Jézus, Te Szűzanyától születtél és szűzi életet éltél. Boldognak hirdetted a tiszta szívűeket, mert ők meglátják az Istent.

Gondviselésed Magdit nem helyezte ideális körülmények közé: környezetében, családjában, munkahelyén sokat kellett harcolnia a tisztaság erényéért.

Urunk, Jézus, add meg nekünk a testi-lelki tisztaság ajándékát! Dávid Királlyal együtt fohászkodunk: „Teremts bennem tiszta szívet Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” (Zsolt 51, 12) Isteni erőddel védelmezz minket a gonosz lélek kísértéseivel szemben, hogy testünk mindig a Szentlélek temploma lehessen! A Te Szent Szíved szeretetének tiszta fénye ragyogjon a szívünkben! E tisztaság sugározzon mindenkire, akivel csak találkozunk! Magdihoz hasonlóan legyünk a Te tiszta fényed világító mécsesei ebben a világban! Vezess minket Magdi nyomában a tiszta szeretet útján!

Miatyánk…, Üdvözlégy…

Szűz Mária, tiszta szívek Királynője, könyörögj érettünk! Ámen

Darnai János atya felolvasásában:

Jó elhatározásaim:

  • Isten szeretete lesz az első életemben
  • Isten parancsolatai szerint élem meg a szerelmet
  • Lélekben is hűséges maradok házastársamhoz és családomhoz
  • Kerülöm a bűnös kapcsolatokat és szokásokat
  • Nem öltözködöm és viselkedem kihívóan
  • Isten tekintetével nézek másokra. Törekszem tekintetem és szavaim tisztaságára
  • Kerülöm a tisztasággal ellenkező médiatartalmakat
  • Kísértések idején imádkozom és Isten segítségét kérem a bűnök elkerüléséhez
  • Mindig tisztaszívű leszek és az igazságért harcolok
  • További elhatározásaim:

Bibliai igék olvasásra, elmélkedésre:

  • Bűnbánat és megújulás. Dávid zsoltára. (Zsolt 51)
  • A nyolc boldogság (Mt 5, 1-10)
  • A házasság felbonthatatlansága (Mt 19, 1-12)
  • A házasságtörés (Mt 5, 27-32)

További hírek