A várpalotai Nepomuki Szent János Katolikus Iskola diákjai, pedagógusai és technikai munkatársai közösen vettek részt egy felejthetetlen, élményekben gazdag iskolai kiránduláson Sümegen.
A napot lélekemelő módon az Urunk Mennybemenetele Plébániatemplomban kezdték, ahol közös szentmisét ünnepelt az egész közösség. A szentmisét Szijártó László esperes plébános mutatta be, a zenei szolgálatról pedig Nagy András gitáros-énekes gondoskodott, aki énekeivel segítette az imádságos elmélyülést.
A szentmise előtt Nagy József kanonok, főesperes tartott tartalmas és szemléletes előadást a templom történetéről, építészeti és lelki jelentőségéről, amely sok új ismerettel gazdagította a résztvevőket.
A lelki feltöltődés után a program kalandosabb része következett: a nagy csapat ellátogatott a híres Sümegi Várba, ahol a múlt hangulata megelevenedett előttük. A nap fénypontja egy látványos lovagi torna volt, amely kicsiknek és nagyoknak egyaránt emlékezetes élményt nyújtott.
Ez a nap nemcsak szórakoztató és tartalmas volt, hanem igazi közösségépítő alkalommá is vált, amely tovább erősítette az iskola tagjai közötti kapcsolatot.