Különleges vezetett séták a Gizella Napokon

A várprojekt három vezetője exkluzív szakmai túrát tartott május második hétvégéjén, a hagyományos Gizella Napokon. Látogatóink így első kézből, a beruházáson dolgozó szakemberek tolmácsolásában nyerhettek bepillantást e nagy volumenű megújulás szakmai hátterébe, miközben kérdéseikre is választ kaptak. A várba érkezőket a már ismert turisztikai vársétákon is örömmel látták a szervezők.

Pém Attila műszaki projektvezető a 2021-ben indult fejlesztés elmúlt éveiben megtapasztalt műszaki kihívásaira és megoldási lehetőségeire mutatott rá szakmai vezetése során. A résztvevők abban a kiváltságos helyzetben voltak, hogy ez alkalommal több látogatható épület mellett a főszékesegyház padlásterébe is bejutottak.

Vörös Tamás DLA építész projektvezető, a Veszprémi Érsekség főépítésze ezer év örökségét vázolta fel a Szent Mihály Főszékesegyház, annak altemploma, valamint a Szent György Kápolna építészeti szemszögből való bemutatása során. Az építész szakember mélyreható válaszokkal szolgált a megújításra vonatkozó kérdésekre.

Vavra Áron műemléki projektvezető szakmai bemutatója során azokra a restaurált, műemlékvédelmi megújuláson keresztülment terekre, restaurált falfelületekre és festményekre, további műtárgyakra mutatott rá a Gizella Kápolnában és az Érseki Palotában, melyek méltó képviselői a több száz éves múlt értékei megőrzésének és továbbadásának a jelen és jövő korok számára.

A Boldog Gizellára emlékező ünnepi hétvégén Fény és áhítat címmel tartottak vezetéseket a Veszprémi Érseki Turisztikai Központ munkatársai. A séták során az Érseki Palotában olyan terekbe is bejuthattak a regisztrált látogatók, ahová egyébként ritkán, így az eredeti állapotába felújítást nyert Koller-könyvtárba, valamint a Gizella Kápolna középkori, restaurált falszakaszokat bemutató emeleti szintjére.

Galéria

További hírek