Nagy érdeklődés kísérte a Veszprémi Érseki Főiskola nyílt napját

Élénk érdeklődés övezte az Érseki Főiskola nyílt napját, ahol a pályaválasztás előtt álló fiatalok és a felsőfokú tanulmányok iránt érdeklődők személyesen ismerkedhettek meg az intézmény képzéseivel, oktatóival és légkörével.

A szervezők minden tanszék számára külön standot alakítottak ki az aula terében, ahol az oktatásban részt vevő oktatók és munkatársak közvetlen tájékoztatást adtak a szakokról, a tanulmányi követelményekről és a továbbtanulási lehetőségekről. A nyílt nap egyik különlegessége az interaktív bemutatók sora volt: az ápolás és betegellátás szakon például az érdeklődők az újraélesztés alapjait is kipróbálhatták.

Az intézmény számára kiemelten fontos, hogy a leendő hallgatókkal személyes kapcsolat alakuljon ki, és a pályaválasztás előtt állók ne csupán információkat kapjanak, hanem bátorítást is. Mint elhangzott: a fiatalok gyakran bizonytalanok a döntésük előtt, ezért nagy segítséget jelent számukra, ha nemcsak a képzések struktúráját, hanem egy lehetséges szakmai életutat, karrierívet is maguk előtt láthatnak.

A nap folyamán szakmai előadások is várták az érdeklődőket. Bemutatkoztak a csecsemő- és kisgyermeknevelő, a szociális munka és szociálpedagógia, a katekéta–lelkipásztori munkatárs, a hittanár–nevelőtanár, valamint az ápolás és betegellátás szakok. Az előadások során szó esett a képzések felépítéséről, a megszerezhető alapdiplomák nyújtotta elhelyezkedési lehetőségekről, valamint a továbbtanulás irányairól is.

Dr. Sebestyén József rektor úr hangsúlyozta: a Veszprémi Érseki Főiskola mára hitéleti tradíciójú intézményből kettős karakterű, szociális és egészségügyi profilú felsőoktatási hellyé vált. A jövőben a teljes vertikumú szociális képzési paletta mellé az egészségtudományi képzések további fejlesztése és bővítése társulhat, így új alapszakok indítása is tervben van.

A nyílt nap résztvevői vezetett túrák keretében bejárhatták a kampuszt és a kollégiumi szárnyat is, bepillantást nyerve az intézmény mindennapjaiba. A program végén sok visszajelzés érkezett a hallgatóktól és az érdeklődőktől, amelyek egyöntetűen a befogadó, családias légkört emelték ki:
„Megtaláltam a helyemet.”„Mindenki nagyon cuki.”„Nyitottság, hála, jó hangulat.”„Imádtam.”

A végzős középiskolások és a felsőfokú tanulmányok iránt érdeklődők február 15-ig nyújthatják be jelentkezésüket a Veszprémi Érseki Főiskolákra és egyetemekre.

Forrás és fotó: Veszprémi Érseki Főiskola

Videó: Veszprém Tv

Galéria

További hírek

Megszakítás