1944. december 10-én, a háború és üldöztetés legsötétebb napjaiban Mindszenty József veszprémi püspök a várbörtön falai között szentelte pappá azokat a kispapokat, akiket a front és a politikai zűrzavar elszakított a szemináriumtól. Az embertelenség közepette végbevitt papszentelés ma is a hit erejének, az Egyház folytonosságának és a krisztusi küldetés rendíthetetlenségének megrendítő tanúsága.
A jeles évforduló alkalmából Dr. Udvardy György veszprémi érsek szubjektív, történelmi és lelki elemekben gazdag tárlatvezetést tartott az egykori várbörtönben. A séta a Veszprémi Törvényszék udvaráról indult, és a börtön -3. szintjén ért véget, ahol a résztvevők megtekintették a Devictus Vincit kamarakiállítást – és azt a helyszínt, ahol Mindszenty püspök fogsága alatt is tovább szolgálta egyházmegyéjét.
Érsek atya a tárlatvezetés elején felidézte, milyen történelmi körülmények között került Mindszenty püspök a veszprémi egyházmegye élére. 1944. március 5-én nevezték ki püspökké, a szentelésére márc. 25-én került sor Esztergomban, március 28-án pedig hivatalosan átvette az egyházmegye irányítását.
Az időszakot a nyilas hatalomátvétel, a front közeledése, a menekültek özöne és az ország összeomlása jellemezte. Ebben a rendkívüli helyzetben Mindszenty püspök azonnal rendelkezett a hittanoktatás, a szociális és egészségügyi ellátás megszervezéséről. Körbejárta az egyházmegyét, bérmált, tanított, készületet adott a papoknak és híveknek, feltételes jogköröket ruházott az esperesekre, hogy a háború esetén is biztosítva legyen az egyházmegye működése.
Érsek atya hangsúlyozta: „Micsoda energiát, lelkipásztori érzéket és vezetői bölcsességet kívánt mindez attól az embertől, aki eközben már tudta, milyen veszélyben van.”
Út a börtönbe – és a börtönből is tovább a szolgálat.
Mindszenty püspököt 1944. november 27-én tartóztatták le, és december 5-én szállították a veszprémi várbörtönbe kispapjaival és munkatársaival együtt. György érsek atya kiemelte: a fogságban sem hagyta abba az egyházmegye irányítását, a börtönből adott ki rendeleteket, itt alapította meg a Szent László és a Árpád-házi Szent Margit plébániát, és itt szentelte pappá a menekült gyulafehérvári és zirci növendékeket. A papszentelés célja világos volt: minél több papra lesz szükség a sebesültek, betegek, menekültek lelkipásztori ellátásához. Érsek atya megállt a kiállításon látható papok fényképei előtt, akik mind e rendkívüli körülmények között, a föld alatt, a félelem és a háború közepette kapták meg az egyházi szolgálat ajándékát.
Igazság, irgalom, kiállás – Mindszenty jellemének pillérei
A tárlatvezetés során a György érsek atya több olyan döntést is felidézett, amely Mindszenty szellemi nagyságát mutatja. Kiállt a zsidóüldözöttek mellett, megkövetelte a valódi felkészítést a keresztségre, ugyanakkor élesen elutasította az emberek jogfosztását, határozottan tiltakozott a deportálások és a háborús pusztítás ellen, a hatalom cinizmusával többször is szembesült, mégis következetesen az igazságot képviselte. Érsek atya megjegyezte: „A diktatúra számára mindig veszélyes az az ember, aki az igazság mellett áll – különösen, ha tekintélye is van.”
A fogság, amelyből szolgálat született
A börtönkápolna megtekintésekor érsek atya rámutatott: Mindszenty püspök lelkisége nem tört meg. Megkötözötten is Krisztust szolgálta – ahogyan Krisztus is a kereszten. Sopronkőhidára vitték tovább, majd március 28-án úgy „szabadult”, hogy fogvatartói egyszerűen elmenekültek. Gyalogosan és vonattal jutott vissza Veszprémbe, és azonnal folytatta a szolgálatot: háborús kárfelmérést rendelt el, majd még 1945-ben kezdeményezte Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási eljárásának tanúkihallgatásait is.
„Devictus vincit” – Legyőzetve győz
A tárlatvezetés végén Udvardy György érsek atya emlékeztetett: Mindszenty bíboros jelmondata ma is aktuális: Devictus vincit – Legyőzetve győz. Boldoggá avatási ügye előrehaladott állapotban van. Életének és döntéseinek ereje ma is példa az Egyháznak és hazánknak. „Legyünk büszkék, hogy közöttünk szolgált – bár rövid ideig, mégis meghatározó örökséget hagyott ránk.”
„Mindszenty József öröksége mindannyiunk számára rendkívül nagy, számomra pedig – mint püspöki utód számára – különösen is az. Nem pusztán azért tartom fontosnak személyének megismertetését, vagy akár kultuszának előmozdítását, mert kiváló történelmi személyiség volt, hanem elsősorban azért, mert a hitben előttünk járó, világító erejű példakép.” – zárta gondolatait György érsek atya.
