Országos Egyetemista Zarándoklat Mátraverebély-Szentkútra

Az idei évben a szeptember 21-22-ei hétvégén tartották a hagyományos mátraverebély-szentkúti Országos Egyetemista Zarándoklatot, melyen a Veszprémi Egyetemi Lelkészség is képviseltette magát. A két nap különleges élményekkel gazdagította az ország különböző felsőoktatási intézményeiben tanuló fiatalokat. Remek lehetőség volt, hogy a félév elején kicsit elcsendesedjenek, időt szánjanak Istenre és egymásra.

Az egyetemisták szombat délelőtt a salgótarján-zagyvapálfalvai Jézus Szíve-templomnál gyülekeztek, ahol a helyi diakónus, Gyurkó Géza fogadta őket. Amikor mindenki megérkezett közös imádsággal és énekléssel, majd dr. Kulcsár Dávid országos egyetemi lelkészi referens atya ünnepélyes áldásával, harangszóra indultak útnak a kegyhely felé. A Cserhát gyönyörű tájait járva lehetőségük volt mély beszélgetésekre, a rózsafüzér közös imádkozására, és a csendes szakasz alatt a szemlélődő ima kipróbálására is. A kegyhelyre énekelve érkeztek meg, ahol Orosz Lóránt OFM, a kegyhely igazgatója néhány mély gondolattal fogadta, majd megáldotta a mintegy 80 fős csapatot. Kora este a Budapestről és Nyíregyházáról szép számmal megjelent bizánci rítusú testvérek vezetésével paraklisszal is köszöntötték a Szűzanyát. A szombat esti szentmise főcelebránsa az újmisés Muhari Máté egri egyetemi lelkész atya volt, aki prédikációjában kiemelte a közösség fontosságát, majd a szertartás végén újmisés áldásban részesítette a jelenlévőket. Az este folyamán a résztvevők a szécsényi ferences szegénygondozó nővérek vezetésével még közelebb kerülhettek Istenhez egy dicsőítő imaest keretein belül.

Vasárnap reggeli után a ferences atyák gyónási lehetőséget biztosítottak a fiataloknak. A katekézisben Héray András budapesti egyetemi lelkész a Miatyánk imádságról osztotta meg tanítását, majd a szabadtéri oltárnál tartották a búcsúi szentmisét. Homíliájában dr. Kulcsár Dávid atya Pietrelcinai Szent Pio ünnepéhez kapcsolódva az emberi láthatatlan, belső sebek elfogadásáról, kezeléséről és a meghallgatás fontosságáról is szólt. A mise utáni körmenet alatt megtapasztalhatták a fiatalok, milyen más odaérkező zarándokokkal együtt imádkozni, énekelni, ezzel tanúságot téve a hitükről.

A találkozó végén a budapesti, az egri, a miskolci, a nyíregyházi, a debreceni, a pécsi, valamint a veszprémi egyetemi lelkészségekről érkezett fiatalok közül többen megfogalmazták, hogy a nemzeti kegyhelyünkön szerzett lelki élmények, emlékek elkísérik majd őket az új tanévben erőt adva a mindennapi kihívásokhoz.

A veszprémi 14 fős csapat is hálásan búcsúzott el a kegyhelytől. A napot Hollókőn zárta a csapat, ahol az ófalu gyönyörű házsorai közt, a templom árnyékában leülve mindenki felidézhette a két nap legemlékezetesebb pillanatait.

 

Galéria

További hírek

2024.10.04.

Kérjétek az aratás Urát!

Október 3-án, elsőcsütörtökön, dr. Udvardy György veszprémi érsek a Keszthely-Zalaszentgróti Esperesi Kerület papjaival és híveivel együtt a papi- és szerzetesi hivatásokért imádkozott Búcsúszentlászlón.

Megszakítás