A húsvéti szent idő közeledtével idén is megrendezte a Via Crucis passiójátékot a keszthelyi Ranolder Iskola közössége folytatva a tavaly újjáélesztett szép hagyományt. Az előadás – a zord idő miatt – ezúttal a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban kapott helyet, ahol a szakrális teret különösen mély lelki tartalommal töltötte meg a bemutató.
Az alkalom kezdetén Földi István plébános köszöntötte a jelenlévőket, és Nagyhét üzenetére irányította a figyelmet. Elmélkedésében hangsúlyozta: Krisztus szeretete és áldozata által az ember újra közösségbe léphet az Atyával, hiszen ő magára vette mindazt, ami bennünket elválaszt Istentől.
A passiójátékban az iskola tanulói mellett pedagógusok és szülők is szerepet vállaltak, így valódi közösségi szolgálattá vált az előadás. A darab alapjául egy 18. századi csíksomlyói iskoladráma szolgált, amelyet Kekkné Dr. Horváth Adél énektanárnő ötvözött XXI. századi zenével és Dr. Sipőczné Miglierini Guiditta magyar tanárnővel együtt alkottak belőle érdekfeszítő passiójátékot.
A betániai jelentben Jézust megformáló Takács Enrikó személyes elköteleződéssel vállalta a szerepet. Mint fogalmazott, különösen közel áll hozzá a jelenet lelki mélysége, és örömmel tett eleget a felkérésnek, amely egyben bizalmat is jelentett számára.
A napnyugtakor kezdődő előadás szimbolikája erősítette a passió üzenetét: a sötétség beállta mintegy kísérte Krisztus szenvedésének történetét. A közel ötven résztvevővel megvalósuló produkció mögött komoly felkészülés állt. A pedagógusok tapasztalata szerint a diákok a próbák során egyre mélyebb átéléssel kapcsolódtak be a közös munkába.
Kalapos István a Keszthelyi Televízió munkatársa és ceremóniamester a csíksomlyói passiójáték prológusával kérte fel értő és érző hallgatásra a közönséget. Szalay Andrea népénekes gyönyörű hangja Péter siralmát és az Aranymiatyánkot elevenítette fel a középkori falak között. Az általa és Gyuk Balázs György főigazgató által felelevenített párbeszédben pedig a Szeretet (Amor) és a Fájdalom (Dolor) vitatkoztak a szenvedés értelméről Krisztus keresztje mellett. Ezzel a dialógussal vált teljessé a passiójáték archaikus váza.
A darab végén, Krisztus halálának pillanatában beálló csend különösen beszédes volt. Gyuk Balázs György rámutatott: ez a csend az elmélyülés ideje, amely a húsvéti misztérium személyes átgondolására hív.
A gondosan megszervezett passiójáték nemcsak művészi élményt nyújtott, hanem megrendítő képi és zenei világával a nézőkben és a résztvevőkben is elmélyítette húsvét isteni áldozatát és emberi tragédiáját.
