Szakmai vezetés a konferencián

Az „1000 év öröksége – A veszprémi várnegyed megújítása I.” című konferencia nemcsak előadásokkal és panelbeszélgetésekkel várta a résztvevőket, hanem egyedülálló szakmai vezetésekkel is. A szerdai és csütörtöki napokon hat-hat csoport indult útnak, hogy a helyszínen ismerkedjen meg a várnegyed legfontosabb épületeinek megújításával.

A program részeként a szakemberek az Érseki Palotában, a Gizella Kápolnában, a Szent Mihály Főszékesegyházban, valamint az ahhoz kapcsolódó Szent György Kápolnában vezették körbe a látogatókat. A résztvevők nemcsak a terek szépségét csodálhatták meg, hanem első kézből hallhatták azokat a szakmai tapasztalatokat is, amelyek a helyreállítási munkák során születtek.

Az építészek, restaurátorok, művészettörténészek és mérnökök bemutatták saját munkájukat, rámutattak azokra az épületrészekre, freskókra, festményekre és műtárgyakra, amelyek megőrzésén dolgoztak. Őszintén beszéltek a felmerülő problémákról, kihívásokról és azok megoldási módjairól, ezzel is hitelesebbé és élőbbé téve a konferencia üzenetét.

A szakmai vezetéseken keresztül a résztvevők nem csupán a veszprémi várnegyed múltjának és jelenének értékeit ismerhették meg, hanem bepillantást nyerhettek abba a felelősségteljes és összetett munkába is, amely a jövő generációi számára őrzi meg a város kiemelkedő szakrális és kulturális örökségét.

 

Galéria

További hírek

Megszakítás