A városi plébániák közös, Érseki Palotához vezető gyalogos zarándoklata, valamint a Magyar Honvédség Légierő Zenekarának fanfárja vezette be a Szent Mihály-napi ünnepi szentmisét, melyet dr. Udvardy György veszprémi érsek-metropolita celebrált. A szertartás elején a főpásztor hangsúlyozta: ez az ünnep jó alkalom arra, hogy Szent Mihály főangyal közbenjárását, tanítását kérjük. Homíliájában az egyházi vezető a közösségben való egységre, kezdeményező cselekvésre, a jövő tudatos formálására buzdította a jelenlévőket és híveket.
Dr. Udvardy György köszöntötte a szentmisén megjelent pap- és szerzetes testvéreket, diakónusokat, a veszprémi polgármester urat, város- és intézményvezetőket, híveket és zarándokokat Veszprémből, Gyergyóditróból, valamint az egyházmegyéből, a katolikus oktatási és nevelési intézmények vezetőit és munkatársait, a diákokat, akik az előző napi sportnap képviselői is voltak egyben, a főegyházmegye munkatársait, valamint megkülönböztetett tisztelettel köszöntötte a megjelent pásztorokat, hagyományőrzőket. Az egyházi zeneművek Kosóczki Tamás orgonaművész, valamint a Vikman Pál karnagy által vezetett Szent Mihály Kórus előadásában csendültek fel.
Az evangéliumi szakasz Szent János könyvéből hangzott el. Az alábbiakban dr. Udvardy György érsek-metropolita ünnepi prédikációjának összefoglalóját adjuk közre azzal a szándékkal, hogy ezen főpásztori gondolatok kísérjenek bennünket a mindennapokban is tovább.
Búcsúünnepet ülünk, s ez kiváló alkalom arra, hogy a búcsúban megfogalmazott isteni adományra irányítsuk a figyelmünket. Miért? Mert megerősítést kérünk, mert létünkben, keresztény hivatásunkban és felelősségünkben erősödni akarunk. Főszékesegyházunk védőszentje Szent Mihály főangyal. A szentírási szakaszok egyértelműen megfogalmazzák egyházunk tanítását a szellemi létezőkről, az angyalokról – kiemelve Szent Mihály arkangyal küldetését – és arra irányítják figyelmünket, hogy éljünk ezzel a nagy kegyelemmel. Tanuljunk, vegyünk példát és kérjük az angyali közbenjárást.
Ugyanakkor egyes szentírási szakaszok, mint ahogy az egyház tanítása is, egyértelműen kiemelik a gonosz létét, a gonosszal szembeni küzdelmet. A gonosz, mint létező a szabadság hamis értelmezését adja. Lázadást kelt, és – ahogy a katolikus egyház katekizmusa fogalmazza – éppen ezek a lázadó teremtmények hozzák létre a poklot. A gonosz lélek bizalmatlanságot ültet el Istennel és az emberrel szemben, a jóval kapcsolatban. Személyeket támad, minden személyt.
Olyan jó lenne azt mondani, hogy ez a küzdelem nem bennünk, hanem rajtunk kívül, másokban történik. Ezt nem tudjuk azonban megtenni – sem teremtményi, sem keresztény mivoltunkban, mert mi vállaltuk, hogy Krisztushoz tartozunk. Vállaltuk, hogy mindent Krisztusban értelmezünk. A gonosz kétséget ültet el az igazsággal kapcsolatban. A hazugság atyjának nevezzük őt. Tejesen mindegy, hogy valaki fiatal vagy idős, felkészült vagy felkészületlen, milyen társadalmi vagy politikai nézeteket vall, támadásnak van kitéve. Jézus erre figyelmeztetett bennünket: Isten országa erőszakot szenved. S mint ahogyan azt is tanítjuk, amit Jézus mond, hogy Isten országa bennetek van, így tehát amikor erőszakot szenved Isten országa, az is bennünk történik.
A gonosz működésének jeleit nagyon világosan írja le az egyház tanítása, ugyanakkor tapasztaljuk is. Ahol megjelenik a gőg, az ítélkezés, az előítélet, a bizalmatlanság, a hazugság, ott egészen biztosan jelen van a gonosz működése. Ott zavar, káosz keletkezik – akár a családon, az egyénen vagy a társadalmon belül. És egészen biztosan jelen van ott, amikor az egyén, egy közösség a rosszra, az ember bűnére vagy gyengeségére akar jövőt építeni. Egészen biztosan nem sikerül. A gonosz hazugsággal van jelen, s az első nagy hazugság, amit sokszor mondunk: azt akarja elhitetni, hogy nincs. Nem is létezik. Nem komoly, kicsiny dologról van szó. Vagy kezelhető. Van ugyan, de tudom kezelni. Hazugságai közé tartozik az is, hogy eltompítja, kellemesé teszi a határt a jó és a rossz között. A tegnapi egyházmegyei sportnapon egy fiatal világbajnokunk tett tanúságot saját életéről, saját Krisztushoz való tartozásáról. Ő mondta ezt a mondatot: a határ feszegetése már gondot jelent, hiszen a határ már a gonosz területe.
A gonosz a maga létével az identitást akarja szétzúzni – a nemzeti, nemi, vallási identitást, keresztényi mivoltunkat, Krisztushoz tartozásunkat. Nagyon világosan tanít erről Ferenc pápa, illetve nagyon pontosan írja le ezeket a jelenségeket társadalmi méretekben is XIV. Leó pápa a Magnifica humanitas, „Csodálatos emberség” kezdetű enciklikájában. Ezek közül néhány, az identitást érintő területet emelek ki, mint az egyéni és közösségi életünk princípiumait.
Valljuk és tudjuk, támadásnak van kitéve az emberi személy méltósága, teremtettsége, megváltottsága és üdvössége is. Mert az ember akarja megmondani, hogy ki az ember. Megfeledkezik arról, hogy erre nem vagyunk képesek, nem tudjuk önmagunkban megtenni. Csak az Istenből fakadó teremtményi mivoltunkból fakadóan tudjuk ezt megmondani.
Amikor a fenti gondolatokat olvassuk, dr. Udvardy György érsek nem a nehézségeket kívánta az ünnep során hangsúlyozni. Mindezt az egyházért, közösségekért, családokért, ifjúságért érzett felelőssége tudatában tette. Az is látható, hogy gonosz módon támadásnak van kitéve az ember, akiről valljuk, hogy test és lélek, érzelmeivel, kapcsolataival, emlékezésével, cselekvésével. Ez egy csodálatos egység. Magnifica humanitas – Csodálatos emberség. Mennyire kell küzdeni azért, hogy az embert ne darabjaiban, ne csak egy-egy igényében, vagy egy szükségletében akarjuk értelmezni. Mint ahogyan nagy kincsként tekintünk az ember teremtetti mivoltára, férfi és női minőségére, a férfi és nő kapcsolatára, a házasság szentségében, a család szentségében, a gyermekek Istentől való elfogadásában. És igen, a gonosz műve, mert megtéveszti az embert, a gyengét, az elgyengültet, amikor minden szexuális magatartást azonos értékűnek akar beállítani.
Istentől nem ezt tanuljuk. Krisztustól nem ezt tanuljuk. Mint ahogyan Isten ajándéka a gyermek, a szülők is csak rá tudnak erre az isteni ajándékra csodálkozni. Így amikor a gyermekekről gondolkodunk, az ő jövőjükről, növekedésükről, vagy éppen az őket veszélyeztető nehézségekről, akkor nem gondolhatunk rájuk az okoktól való függetlenedéssel. Miért kerül veszélybe egy gyermek a családban, társadalomban? Éppen ezért, amikor a gyermek méltóságáról beszélünk, akkor a teremtmény méltóságáról beszélünk, és az összes igényét szem előtt tartjuk, ami az Istentől kapott létéből fakad. Nem lehet engedni sem szűkös ideológiai, legfőképpen nem politikai megfontolásoknak átengedni a gyermekről való gondolkodást.
Mint ahogyan valljuk, és a legtöbb társadalomtudománnyal foglalkozó tudós ugyancsak állítja, a vallásos hit a társadalom legjelentősebb társadalmi rendezőelve. És ha ez igaz, akkor ehhez nekünk ragaszkodni kell. Mi tudjuk, hogy igaz, hitünkből fakadóan tudjuk. Mennyire fontos, hogy legyenek ünnepeink, mint ahogyan fontosnak tartjuk az egyén szabadságát, a vallásszabadságát, mint legjelentősebb emberi jogot. Nagyon világosan tanít erről XVI. Benedek pápa. Az emberi jogok között legalapvetőbb, minden más jogot megelőző a vallásszabadság joga. Éppen ezért fontosnak tartjuk és akarunk is azért tenni, hogy a vallási nevelés társadalmi joga, ahogy sok európai országban is így van, továbbra is az iskolai rendszer része legyen.
Ugyanígy fontosnak tartjuk és kísértést szenved az egyén és közösség kapcsolata, ahol a jogok és kötelességek nem egymás mellett jelennek meg, hanem igények, ötletek, pillanatnyi érzelmi elgondolások mentén. Ugyancsak szükségesnek látszik azért tenni, hogy a nép, a nemzet, au egyén kapcsolódása alapvető értelmezési pont legyen az életünkben. Itt tanuljuk meg ismerni az Istent, ezekkel a szavakkal, a szüleinktől tanult imával, a kultúrában jelen lévő gondolatokkal, versekkel, szokásokban. Amikor népről, nemzetről beszélünk, sosem ellentétről, szembeállításról beszélünk. Mert ha Istennek fontos volt, hogy ezerajkú emberiséget teremtsen, akkor ennek örülni kell.
Éppen ezért egyházi közösségeinken belül is fontos őrizni a tradíciót. Ahol nem pusztán régmúlt eseményekről, hagyományos étkezésről, vallási vagy félvallási szokásokról beszélünk, hanem arról, milyen módon, milyen emberi magatartással, milyen vallási-kulturális úton jut el hozzánk Isten üdvössége. Ezért hálásak vagyunk, ezt tovább akarjuk adni, mert számunkra ez az életet jelenti.
Nagyon világosan beszél XIV. Leó pápa a fent említett enciklikában arról, hogy új társadalmat kell építenünk a Szentlélekben, mely az evangélium átlényegítő szerepét és felelősségét vállalja. Nem egyéb gazdasági megfontolások alapján, hanem az Evangéliumalapján. Mindezek a területek, tűnhetnek szigorúnak, vagy hogy másokat érint. De ez nem így van. Bennünket érint – a családjainkat, kommunikációnkat, jövőnket, fiataljainkat.
Kérdés, hogy a mai ünnepen hogyan is tekintünk Szent Mihály szerepére. Jó tudni, mint Isten küldötte, hatalommal figyelmeztet minket az Úr ismeretére, szeretetére. Tanít bennünket küzdeni a gonosszal szemben. Figyelmeztet az ítéletre, a döntéseinkre, és azok következményeire. Ugyanakkor közbenjárását is kérhetjük, segítséget nyújt.
Jó tudni, hogy az egyház, mi, akik Krisztushoz tartozunk, hatalommal rendelkezünk. Van hatalmunk a gonosz felett – a keresztségben ezt megkaptuk. Van hatalmunk a kísértéssel szemben!
Hogyan tudunk a keresztségben megkapott dicsőségünkkel, már-már végső győzelmünkkel élni? Akarjuk tudatosan, éppen a tradíciót is figyelembe véve, éppen az egyház tanítását jobban szem előtt tartva Isten országának törvényeit megélni az életünkben? Nem más ez, mint a keresztségi fogadásunk megélése, ezt újítjuk meg minden húsvét éjszakáján. Ebbe avatjuk be a gyermekeinket, és azokat a felnőtteket, akik keresik az életük értelmét, Istent, és el akarják magukat kötelezni az igazság, az egyház és a boldogság, azaz Krisztus mellett.
Figyelmeztet bennünket a szentírás: „az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok.” (Ézs 55,8) De amit felkínál nekünk az Isten, az nekünk jó. Jó a gyermekeinknek, a családjainknak, az időseknek, mert a feltámadás ereje van ebben. Hisszük a test feltámadását, és éppen ezért a megváltott jóra akarunk építeni. Nem az ember gyengeségére, bűnére, korlátaira, hanem arra a megváltott jóra, aki maga az ember.
Ferenc pápa egy apostoli buzdításában a mai keresztény ember magatartása kapcsán néhány pontot világosan kiemel, amiért nem eshetünk kétségbe, ami felvértez bennünket, hogy a kereszténységünket meg tudjuk élni erőben. Az első: közösségben lenni, közösségben maradni és közösségben szolgálni az egységet. Testvérek, én ezt kérem a legjobban. Őrizzük, építsük az egységet! Ez Istennek a legnagyobb ajándéka. Csak akkor tudjuk, mekkora kincs ez, amikor valami megtöri ezt az egységet. Akarunk imádságból élni, akarunk a jelenségekre figyelni, és az Evangélium fényében akarjuk értékelni azokat. Így akarjuk megfontolni a következményeket, amelyek nemcsak rám, hanem a közösségre, jövőre, családjainkra, fiataljainkra vonatkoznak.
Bátorít bennünket a Szentatya bátor, kezdeményező cselekvésre a közösség szolgálatában. Én magam is többször mondtam, mennyire elgyengültünk a közösségi életben. Mindig mástól, kívülről várjuk a közösségi segítséget. De valójában nekünk magunknak kell teremteni a jót. Nem titkolva, hogy a kereszt logikáját kell megélnünk. Jézus erről beszél: „Aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám.” (Mt 10,38) De akkor a kereszt logikájában benne van a feltámadás, az örök élet reménye is. Bátorítok mindenkit, akarjuk megtartani és megünnepelni az ünnepeinket. Sokszor úgy tűnik, felesleges, sok energiát kíván. Mégis akarjunk ünnepelni! Hiszen ezt Isten ajándékul adja, melyben felfedezzük önmagunkat, identitásunkat, ajándékainkat, és új erőt kaphat reménységünk.
Ugyancsak egyházunk tanít arra is, hogy nagy bizalommal legyünk egymás felé. Hiszen a gonosz épp a bizalmat veszi el. Bízzunk egymásban! Akkor is, ha valaki lemarad, valaki mást gondol jó megoldásnak egy-egy élethelyzetre. Akarjunk egységben és bátran cselekedni! Akarjunk egymás mellett kiállni – akkor is, amikor bajban van, amikor támadás éri. Mert szükség van a testvéri segítségre, hogy érezze a személy, az egyházhoz tartozik. Az egyháznak ereje van – nem mint hatalom, hanem mint ami bennünket lelkünkben formál és Istenhez kapcsol. Akarjunk egységben gondolkodni! Mi keresztények képesek vagyunk formálni a jövőt. Nem azért, mert társadalmi értelemben kiváltságosak vagyunk vagy rendkívüli hatalommal rendelkeznénk, hanem mert Krisztushoz tartozunk. Áraszd ki Lelked Istenünk, s megújítod a föld színét – ez történik bennünk.
Akarjuk tudatosan formálni a jövőt, egységben gondolkodni egyházmegyéről, közösségről, társasdalomról. S tegyük ezt nagy bizalommal, Szent Mihály közbenjárását kérve küzdelmeinkben, a gonosz elleni harcban. Végezetül egy fontos dolgot emelt ki a főpásztor. Mi katolikus keresztények nem bűnt vagy bajt elkerülő szervezet vagyunk, hanem örömhírt hirdető közösség. Számunkra ez öröm, ez az élet. Amikor nehézségekről, társadalmi jelenségekről beszélünk, akkor sem a rosszról, a bajról akarunk beszélni, hanem arról a meghívásról, melyet az Istentől kaptunk, arról az örömről, melyet együtt akarunk megélni. Legyünk bátrak ehhez!
Az ünnepi szertartás végén a hívek együtt imádkoztak Szent Mihály arkangyalhoz védelemért. Dr. Udvardy György érsek megáldotta a jelen lévő pásztorokat és Szent Mihály arkangyal közbenjárását kérte életükre. Végül a főpásztor megáldotta a szertartáson személyesen résztvevő, híveket, és hálás szívvel mondott köszönetet az ünnepért.
