1944 őszén már a háború mindennapjai határozták meg a veszprémi szeminárium életét is. A szemináriumi képzést nehezítette, hogy magyar és német katonákat szállásoltak el a várban, majd a püspöki palota kiürítéséről is döntés született.
Mindszenty József püspök tiltakozott a döntés ellen, ezért a hatóságok le akarták tartóztatni. A püspöki palotában összezsúfolódott kispapok azonban nem hagyták magára főpásztorukat. Körülvették, és megpróbálták megakadályozni, hogy beültessék az érte küldött autóba. Végül szorosan körülfogva kísérték el a rendőrség épületéig, ahol Mindszenty áldással búcsúzott el az egyházmegye híveitől.
Néhány nappal később a püspök mellett kiálló szeminaristákra is sor került. November 29-én tizenhat kispapot kísértek át a várbeli fogdába.
És itt kerül a történetbe a barátfüle.
A kispapok ebédjét félbeszakította az elhurcolás. Egyikük azonban indulás előtt magával vitt a püspöki alkalmazottak házából egy nagy lábas barátfülét. Így aztán a tizenhat szeminarista már a fogdában fogyasztotta el az aznapi ebédet.
Ez az elsőre talán jelentéktelennek tűnő mozzanat később hagyománnyá vált a szemináriumban. Minden hónap 29-én a kispapok barátfülét vacsoráztak, így emlékezve Mindszenty József püspökre és arra a tizenhat szeminaristára, akik nem hagyták magára főpásztorukat.
A történetet sokáig elsősorban a szeminárium közössége őrizte. Most azonban új formában folytatódik tovább.
A Castellum Étterem „Tizenhatok barátfüléje” néven veszi fel étlapjára a hagyományos fogást. Így aki megkóstolja, egyúttal egy több mint nyolcvan évvel ezelőtti veszprémi történettel is találkozhat.
Az eredeti történet itt olvasható:
A szeminárium csendes békéjét is sötét felhők borították. 1944. október végén Kerkai Jenő jezsuita páter, a KALOT[1] országos igazgatója adott lelkigyakorlatot a kispapoknak. Alapgondolata volt: „Az Istent szeretőknek minden javukra szolgál.” Október 31-én jött a katonai parancsnokság rendelkezése: a szeminárium két felső emeletét másnap reggelig ki kell üríteni a szovjet csapatok elől visszavonuló magyar-német katonák elszállásolására. A kispapok éjjel áthordták a bútorokat a püspöki palotába. Másnap az egész szemináriumot ki kellett üríteni, csak az elöljárók szobái maradtak meg. Minthogy a püspöki palotában nem volt elég hely, az I. és II. éves kispapokat hazaküldték. Dr. Schiberna Ferenc ügyvéd, főispán, hadműveleti kormánybiztos minden kispapot haza akart küldeni, de Mindszenty püspök úr ellenállt. A tizenhat III–V. éves kispapot a püspöki palotában helyezte el, ahol tovább folyt a tanítás. A Főpásztornak is csak egy szobája maradt.
Schiberna, mint Szálasi megbízottja és Veszprém korlátlan ura, bár testvére a püspökség gazdatisztjeként az egyház kenyerén élt, dühöngött a papság, különösen püspök atyánk ellen. November 27-én elrendelte a püspöki palota kiürítését és a kispapok hazaküldését. Két aulista, Megyesi Schwartz Róbert és Szabadhegy Szabolcs ellenállt ennek a rendelkezésnek, mire Schiberna letartóztatta őket. Püspökünk tiltakozott, mire Schiberna őt is letartóztatta.
Ekkor püspök úr felment a szobájába, felöltötte reverendája fölé a violaszínű püspöki palliumát, fejére tette viola birétumát, így ment le a portára, ahová Schiberna már tizenhat rendőrt küldött egy rendőrautóval, hogy a letartóztatottakat a rendőrség Rákóczi téri épületébe vigyék. A rendőrfogalmazótól írásbeli letartóztatási parancsot kért. Ezért az egyik rendőr elsietett és negyedóra múlva hozta. Felszólították a püspök urat, hogy üljön be az autóba, de ő kijelentette, hogy gyalog akar menni. Ekkor már a kispapok ott voltak körülötte a ház többi lakóival együtt. Amikor a rendőrök erőszakkal akarták bekényszeríteni az autóba, a tizenhat kispap körülvette úgy, hogy a rendőrök nem tudtak hozzáférni. Egyik kispap, vállát nekifeszítve, meglökte az autót, mire az legurult a bejárat elől. Megindult a menet, a püspök körül tizenhat kispap és tizenhat rendőr egymással viaskodva, egymást löködve, de a rendőrök nem tudtak hozzáférni a püspökhöz. A Vár elején levő szűk útszakaszon keresztbe állították az autót, a keskeny átjáróba állt egy rendőr, de egy kispap nekifeszítette a vállát, ellökte és szabaddá lett az út. Így mentek végig a város fő útvonalán a járókelőknek nem kis csodálkozására. A rendőrök belátták, hogy nem érnek célt. A tiszt parancsára rendbe fejlődtek és így kísérték a főpásztort és kispapjait a rendőrség épületébe.
A rendőrség kapujánál a püspök úr elbúcsúzott kispapjaitól, majd áldást adott e szavakkal: „Ezt az utolsó áldásomat az én összes veszprémi és Veszprém megyei híveimnek adom.” Ezt nem csak a kispapok és az összegyűlt nép, hanem a rendőrök is térdre ereszkedve, meghatottan fogadták. A püspök úr udvari papjai között, ünnepi díszben, miként a főpapok előkelő helyekre szoktak menni, vonult be a rendőrségre.
November 29-én katonák jelentek meg a püspöki alkalmazottak házában.[2] Délben Szarka főmérnök a ház összes lakóit az ebédlőbe rendelte, de nem ebédre. „Kik vettek részt a tegnapelőtti utcai zendülésben?” kérdezte. A tizenhat kispap egy emberként emelte fel karját. „A főispán úr parancsából az urakat rendőrhatósági őrizetbe veszem.” A kispapok fontosabb dolgaikat a kápolnába vitték, melynek biztonságát garantálták, majd kisebb csoportokban átvezényelték őket a várbeli fogházba. Mivel a letartóztatás ebéd közben érte őket, egyikük hóna alá vette a nagy lábas barátfülét és a fogházban költötték azt el. Ennek az eseménynek emlékéül a következő években november 29-én mindig barátfüle volt a szemináriumi vacsora.”
Huchthausen Lajos: Bilingérezések. 2009. 128–129.
[1] KALOT: Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete (1935–1936), majd Titkársága (1936-tól). Célja az agrárifjúság vagyoni és felekezetektől függetlenül, keresztényszociális szellemben történő összefogása, szellemi és kulturális támogatása.
[2] A püspöki palotától délre, az utcára merőlegesen álló egyemeletes ház 1775–1778 között épült Fellner Jakab tervei szerint (ma a Vár utca 14.) A palotával folyosó köti össze, közöttük lévő kis udvart barokk kapuval ellátott tömör kerítés zárja le.
Fotó: Illusztráció
