A Veszprémi Főegyházmegye Várpalotán gyermekközpontú, modern, katolikus óvodát hoz létre azon családok számára, akik a keresztény értékrendet részesítik előnyben.

Erről tartott közös sajtótájékoztatót a Főegyházmegye, a Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola, Várpalota városa és a kormányzat részéről Soltész Miklós államtitkár.
Palkovics Ágnes, az intézmény igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta, az új katolikus óvoda létesítésével egy komplex oktatási intézményi központ jön létre.
A Főegyházmegye beruházásában megvalósuló új római katolikus óvoda a szomszédos, Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános iskola részeként fog működni, így hároméves kortól kísérhetik, segíthetik a gyermekeket a hit megalapozásában.
Dr. Udvardy György, érsek atya kiemelte, egy-egy fejlesztés nemcsak a várost, hanem az egész térséget, régiót gazdagítja. A becsült forrás rendelkezésre áll, amihez a kormányzat is hozzájárul.
– Sosem egyetlen intézményben, hanem intézmények hálózatában gondolkodunk, így tudjuk igazán a szülők igényeit kielégíteni – fogalmazott.
Gréczy Zoltán, a Veszprémi Főegyházmegye fejlesztési igazgatója prezentációjában bemutatta a készülő intézményt, ahol négy csoportszobát alakítanak majd ki. Kihangsúlyozta, az egyházmegye Ajkán, Pápán, Keszthelyen és Veszprémben megújított vagy éppen újonnan épített már óvodát, ez az ötödik lesz a sorban, amely a kormány óvodafejlesztési programjában valósulhat meg.
Az ingatlan a Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola és a Római Katolikus Plébánia között található. A Várpalota Szent Imre utca 5. szám alatti meglévő épület – közösségi ház – jelenlegi kialakításában az új funkcióra nem alkalmas, ezért elbontása szükséges.
Fontos szempont volt az épület tömegformálásánál az utcakép arányainak figyelembevétele. Így alakult ki a földszintes zöldtetős és a kétszintes magastetős utcai homlokzat, kapcsolatot létesítve a szomszédos épületek léptékével. Az új óvoda épületében négy csoportszoba kap helyet, mindegyik 25-25 gyermek foglalkoztatását teszi lehetővé. Az épület tervezésénél meghatározó volt, hogy mind a négy csoportszoba közvetlen kertkapcsolattal rendelkezzen, ezért a csoportszobák a földszintre kerültek, kedvező tájolással és racionalizált kialakítással. A földszinten helyezkedik majd el egy sószoba, illetve az óvodás gyermekek étkezését szolgáló melegítőkonyha is.
Az emeleten az egyéb kiszolgáló helyiségek mellett a foglalkoztatók, tornaszoba, a többfunkciós közösségi terem és az iroda-terek kaptak helyet. Az óvoda emeleti része lifttel akadálymentesen is megközelíthető lesz. A tornaszoba és a közösségi terem nyíló ajtóval és eltolható falakkal is kapcsolódik az előtérhez, hogy nagyobb létszámú rendezvények alkalmával is változatos módon lehessen az igényekhez alakítani. Az óvodás gyermekek étkezését melegítőkonyha szolgálja.
A gyerekek aktív szórakozását óvodai játszókert segíti. A tervezésnél fontos szempont volt, hogy a játszókert minél több eleménél a természetesség érvényesüljön. Az udvart izgalmassá teszi majd a többszintes támfalak kerti elemekké való alakítása és a térkoncepcióba való integrálása.
A tervezett épület közútról történő megközelítését a Szent Imre utcára nyíló meglévő kapubejáró biztosítja. Így érhető el a tervezett épület északi oldalán kialakított gazdasági udvar, valamint a személyzeti és akadálymentes parkoló, illetve bejárat.
Az építési engedély és a kiviteli tervek rendelkezésre állnak. A terveket az ADV Műterem Kft. készítette.
A kivitelezői közbeszerzési eljárás előkészítése folyamatban van, hamarosan indul.
A beruházás forrásai:
– az új óvoda tervei a Magyar Katolikus Egyház országos óvodafejlesztési programjának támogatásával készültek el.
– kormányzati támogatás a kivitelezéshez 443,4 millió Ft
– a kivitelezés további költségét az Érsekség saját forrásból biztosítja a 2026-2028-as költségvetési évek terhére.
Elmondta továbbá, hogy további két projekttel is sikerrel pályáztak: uniós forrásból újítják fel a Nepomuki tornacsarnokát 2026 és 2028 között, valamint hamarosan teljes egészében újjá varázsolják a várpalotai Kálváriát. Ezt ráadásul olyan területen végzik, amely a város rehabilitációs tervei közt is szerepel.
Talabér Márta, Várpalota polgármestere köszöntőjében arról beszélt, érsek atya érkezése különösen pozitívan befolyásolta a helyi katolikus közösséget és annak életét is. Megnőtt azok száma, akik katolikus hit szerint szeretnék nevelni a gyermekeiket, így 125 főről 230 főre nőtt az intézmény létszáma.
A megújuló Kálvária kapcsán megjegyezte, új városnegyedet alakítanak ott ki. A stációk rekonstrukcióját a város és az egyház mellett harmad részben a helyi vállalkozók, cégek hozzájárulására bízná.
Hegedűs Barbara országgyűlési képviselő úgy fejezte ki magát, aki óvodát épít, az a jövőbe fektet.
– Várpalota nemcsak sikeres város, hanem van hite a jövőben. Fontos, hogy olyan értékrendet kapjanak a gyerekek, amely kapaszkodót nyújthat minden időkben – fogalmazott.
Soltész Miklós államtitkár köszönetet mondott az iskolának, amely olyan értéket és oktatást nyújt, amely miatt egyre több család választja az intézményt.
– A kormányzat 204 óvodafejlesztést hajtott végre, és 21 ezer hellyel bővítette a férőhelyek számát, ebből 8 ezer teljesen új. Hálával tartozunk a katolikus egyháznak, amely 123 óvodát újított fel, 49-et pedig újonnan épített. A Veszprémi Főegyházmegye különösen az élen járt ebben, hiszen Ajkán, Pápán, Veszprémben és Keszthelyen is óvodát építtetett vagy újított fel, most pedig Várpalotán gyarapítja a közösséget. Hálásan köszönjük a közreműködésüket – mondta.



