Varga Béla (1903–1995) a 20. századi magyar egyház és közélet meghatározó személyisége volt, aki papi szolgálatát és közéleti felelősségvállalását egész életében az Egyház és a nemzet javára gyakorolta. Teológiai tanulmányait a veszprémi papnevelő intézetben végezte, pappá 1926. június 20-án szentelték. Lelkipásztori szolgálatát több dunántúli közösségben látta el, hosszabb időn át Balatonbogláron teljesített plébánosi megbízatást.
A fennmaradt egyházmegyei és káptalani iratok tanúsága szerint Mindszenty József veszprémi püspök 1945. február 22-én nevezte ki Varga Bélát a veszprémi székeskáptalan mesterkanonokává. A kinevezés olyan történelmi időszakban történt, amikor a háború következtében az egyházi és társadalmi élet egyaránt súlyos megpróbáltatásokkal szembesült. A döntés kifejezi a püspök bizalmát Varga Béla papi szolgálata, lelkipásztori elkötelezettsége és erkölcsi tekintélye iránt.
Varga Béla életútját a keresztény felelősségvállalás hatotta át. A második világháború éveiben több üldözött és menekült megsegítésében vett részt, különösen a lengyel menekültek ügyének támogatásában. Közéleti szerepvállalása – amely később a nemzetgyűlés elnöki tisztségéig vezetett – az Egyház tanítása iránti hűséggel és a közjó szolgálatának szándékával párosult.
A Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár és Könyvtár őrzi aa kinevezés eredeti dokumentumait.
