Vezetett séták a Gizella Napokon

A programok között szerepelnek építészeti és műemlékvédelmi fókuszú séták, amelyek a megújult várnegyed hátterét mutatják be. Ilyen a „Műszaki kihívások és lehetőségek a megújuló veszprémi várnegyedben” című program, amely május 9-én 15:00 órakor indul a Szentháromság szobortól.

Szintén szombaton, 17 órától a „Fény és áhítat” című vezetett séta várja az érdeklődőket, amely az Érseki Palotán, a Koller-könyvtáron és a Gizella-kápolnán keresztül mutatja meg a vár szakrális tereit.

Vasárnap több időpontban is lehet csatlakozni hasonló programokhoz: a „Fény és áhítat” séta 10:30-kor és 14 órakor indul, emellett 15:00–16:30 között az „Ezer év öröksége” című vezetett séta a Szent Mihály Főszékesegyház és a Szent György Kápolna történetét járja körül. A nap folyamán további szakmai séta is elérhető 16:00–17:30 között, amely az Érseki Palota és a Gizella Kápolna építészeti és történeti jelentőségére fókuszál.

A séták jó lehetőséget adnak arra, hogy a látogatók ne csak a látványt vigyék magukkal, hanem azt is megértsék, milyen történetek, döntések és szellemi tartalmak formálták a megújult várnegyedet.

A programokon való részvétel regisztrációhoz kötött. A regisztrációt keresse az események között.

További hírek