Isten helyet készít nekünk ma is – Interjú Gere Dávid Márkkal a lelkipásztori ellátás kihívásairól

– 13 települést lát el plébánosként, egy káplánnal együtt. Előadásában bemutatta, hogy nemcsak a plébániák száma és távolságuk határozza meg a papi szolgálat ellátását. Ezeken a plébániákon a cél, hogy egy nagy közösség jöjjön létre, és gyakran több falu közösen tartja a liturgikus ünnepeket is. Mióta van ez így?

– Amióta Nemesvámoson szolgálok, ez így van; az első pillanattól kezdve így akartam működtetni a plébániákat és a hozzájuk tartozó filiákat. Természetesen karácsonykor, húsvétkor, vasárnapokon minden településen van szentmise vagy igeliturgia. Lényegesnek tartom, hogy az időpontjaik is állandóak legyenek. Amikor tehát arról beszélek, hogy közösen ünneplünk, az elsősorban az elsőáldozást, bérmálást, valamint a húsvéti szent három nap szertartásait jelenti.

Közös még a fatimai ünnepünk, mivel Fatima-templomot építünk, de az épülő templomban megtartott engesztelő napokat is idesorolom. A változást az jelentette, hogy korábban a települések mind külön gondolkodtak magukról, most már ez nem teljesen így van. A közös elsőáldozások, bérmálások, valamint a húsvéti szent három nap összekovácsolják a híveink egy jó részét. Nem mindenkit, de egy meghatározott részét azoknak, akik egyébként vasárnap misére járnak.

– Hogyan fogadták a hívek, hogy csak az egyik településen lesz csak például nagypénteki keresztút, és ha részt szeretnének venni rajta, el kell menni a másik faluba?

– Nagyon különböző reakciókat láttam. Voltak, akik számára ez nem jelentett gondot, mások tiltakoztak, majd mégis csatlakoztak, megint mások elmaradtak. Természetes, hogy a hívek ragaszkodnak a saját szertartásaikhoz, de emiatt nem lehet fenntartani egy olyan rendszert, amit nem bírunk el.

Nem azt mondom, hogy mindent változtassunk meg, és vessük el a régit, de a legfontosabb mégis az, hogy a mai világban a mai erőforrásainkkal közvetítsük az evangélium üzenetét.

(…)

– Vannak segítői, akikkel együtt dolgozik?

– Legfőbb munkatársam Pius atya káplánként, illetve a két hittanár. Öt óvodában és négy iskolában tanítunk hittant, utóbbiból egy katolikus. Nagyjából 300 hittanosunk van ezen a tizenhárom településen. Rajtuk kívül van egy közgazdász munkatársam, aki a plébániai irodát vezeti és a pénzügyeket irányítja, egy másik a központi épület rendben tartásáért felel, illetve van egy karbantartónk, aki mind a tizenhárom településen elvégzi a szükséges feladatokat. Nagyon kevés az önkéntes, sokkal többre lenne szükség, de helyenként vannak jó jelek, jó segítség már.

(…)

– Mi az, amit eredményként tud értékelni?

– Az biztos, hogy újdonság volt, hogy közösek lettek az ünnepek. Választani kellett: elfogynak az emberek a liturgikus alkalmakról, vagy olyan liturgikus eseményen vesznek részt, ahol nem öten vannak, hanem százan. Ráadásul

a liturgikus közösségen kívül egyfajta társadalmi közösségalkotás is létrejött, meg tudjuk mutatni azt, hogy az Egyház továbbra is él, és hogy egy közösség vagyunk. Ez olyan ajándéka Istennek, ami megmutatkozik, érezhető egy idő után.

– A beszélgetés elején említette, hogy templomot építenek. A hívek száma csökken, és épül egy templom. Miért van szükség erre a templomra?

– A templomépítés egy tőlem független, 1994-ben született elhatározás. A település akkori temploma nagyon rossz állapotba került, drága lett volna a felújítás, és a Jóisten ezt a vágyat ültette a hívek szívébe. Időközben megnőtt Nemesvámos, és a környék 13 településének lett egy plébánosa.

Most már úgy építjük ezt a templomot, hogy nem csak ennek a régiónak lesz a katolikus központja, hanem a fatimai üzenet egy hordozója az egyházmegyében. A Fatimából hozott földet beépítettük a templom alapjába.

Szimbóluma ez a templom annak, hogy Isten készít számunkra ma is helyet, itt van velünk, akar bennünket.

Újra kell majd gondolni, hogyan akarjuk élni az egyházközségi életünket, mert új a templom, egy kicsit új a közösség is, de attól még az örök Krisztust követjük, és a változatlan evangéliumot. Rá kell ébredni arra, mi az, amit most kér tőlünk az Isten. Nagyon fontos szerintem, hogy minél több ember megérezze a meghívottságot. Ezt pedig akkor fogják megérezni, ha mi magunk is tanúságot teszünk róla, ha kibontakozunk ezen az úton, és azt mondjuk Jézusnak, hogy „igen, akarom”. Ha ezt tudjuk közvetíteni az épületeinkben, a közösségeinkben, a szervezeteinkben, akkor talán az emberek is elindulnak Jézus felé.

Forrás: Magyar Kurír, Váci Egyházmegye

Fotó: Váci Egyházmegye; Nemesvámosi plébánia és társegyházközségei Facebook-oldal