“Az egyház, amikor a kultúrára, a társadalomra gondol, akkor küldetésként éli ezt meg. Pontosan tudja, hogy ez egyfajta prófétai magatartás, hiszen az evangéliumi értékrend átjárja a társadalmat, a kultúrát, új minőséget ad neki. Az egyház szerepe, hogy bemutassa Isten emberiség iránti szeretetének tervét. Tervét a teremtésre, az emberhez méltó élet, társadalom, kultúra teremtésére” – Dr. Udvardy György veszprémi érsek
A „Ranolder oktatási, kulturális és sportközpont” elnevezésű tervpályázatot a Ranolder János Vagyonkezelő Igazgatóság abból az elkötelezettségből fakadóan írta ki, hogy a Veszprémi Főegyházmegye fenntartásában lévő Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola infrastrukturális szempontból megújuljon, valamint nemcsak az intézmény, hanem Keszthely városa is, sport- és rendezvénycsarnokkal, uszodával és közösségi térrel gazdagodjon.
A fejlesztési terület első eleme, a keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola olyan épületben működik, melynek alapkövét 1872-ben rakták le Ranolder János veszprémi püspök kezdeményezésére. Az 1882-ben induló Ranolder Intézet alapításával az volt a célja, hogy a felnövekő nemzedékek sorsát megalapozza, segítse. A fejlesztéshez szükséges területbővítés érdekében a keszthelyi önkormányzattól a Veszprémi Főegyházmegye megvásárolta azt a műemléki védettséggel rendelkező ingatlant, ahol az egykori Reisch-féle sörgyár is állt. Az egyesítéssel Keszthely központjában, a Fő tér közvetlen közelében létrejött a környék egyik legnagyobb területű fejlesztési ingatlana.
Az építészeti tervpályázat eredményeként – a Bírálóbizottság döntése és hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást követően – tervezési szerződést kötöttünk a Kreatív Magyar Mérnök Kft-vel a teljes generáltervezési feladatra vonatkozóan.
Az elmúlt időszakban elkészült a teljes projektre vonatkozó vázlat és engedélyes terv. A Zala Vármegyei Kormányhivatal 2025. őszén kiadta az építési és örökségvédelmi engedélyt és a kiviteli tervek is elkészültek decemberében.
A beruházás ütemezett megvalósítása a szükséges pénzügyi források biztosítását követően kezdődhet meg, addig is 2026. folyamán a Ranolder János Vagyonkezelő Igazgatóság a fejlesztési terület, kiemelten a Reisch-féle Sörház állagmegóvására kiemelt figyelmet kíván fordítani. Az állagmegóvás érdekében a tervező iroda megbízást kapott.
Fotó: keszthely.hu, wunderbarerbalaton.de

