A nagyböjti lelkigyakorlat második alkalmán a veszprémi hívek ismét megtöltötték aFeltámadt Üdvözítő templomot, hogy együtt járják tovább a megtérő ember útját Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével. A lelkigyakorlat központi gondolata – „Döntésem Jézus Krisztus mellett” – ezen az estén a küzdelem valóságára irányította a figyelmet: a megtérés nem elmélet, hanem harc a szívünkben.
A nap evangéliuma, Jézus szavai – „Nagyobb valaki van itt, mint Jónás” – arra emlékeztetnek bennünket, hogy nem újabb bizonyítékokra, nem kényszerítő jelekre van szükségünk, hanem arra, hogy felismerjük: maga a Feltámadott Krisztus áll előttünk, aki személyes döntésre hív. Az evangéliumban a jelet követelő tömeg áll szemben azzal a hittel, amely nem bizonyítékot kér, hanem bizalommal válaszol Isten szeretetére.
Érsek atya prédikációjában hangsúlyozta: Jézus feltámadása „a jelek jele”, amely elegendő alap a bűnbánatra és a megtérésre. Ha nincs feltámadás, nincs remény – de mivel Krisztus él, ezért van jövőnk, és ezért van értelme a megtérésnek.
György érsek atya rámutatott: a bűnbánat a keresztény élet folyamatos létmódja. A megtérő ember nemcsak saját gyengeségeivel küzd, hanem felismeri azt is, hogy a gonosz lélek valóságos, és igyekszik eltéríteni Krisztustól. A nagyböjt éppen arra ad lehetőséget, hogy bátran szembenézzünk ezzel a küzdelemmel.
Fontos hangsúly volt, hogy nem két egyenrangú hatalom harcáról van szó. Krisztus győzött. Az Egyház ezért imádkozik a gonoszlélek hatalmának megtöréséért – nem félelemből, nem látványosságként, hanem annak tudatában, hogy Jézus Krisztus az Úr minden hatalom fölött.
A lelkigyakorlat központi gondolata, hogy az önvizsgálat nem a bűneink körül forog elsődlegesen, hanem Isten szeretetének fényében történik. Óriási különbség, hogy nem a bűnből indulunk ki, hanem abból a tapasztalatból: szeretve vagyunk. A katekumenátus gyakorlatából ismert „scrutinium” – a lelki megvizsgálás – azt jelenti: Isten szeretetének világosságában nézünk rá életünkre, és az Egyház imádságos közössége segít bennünket ebben a folyamatban.
Az exorcizmus ebben az értelemben nem rendkívüli jelenség, hanem az Egyház könyörgése azért, hogy Krisztus ereje szabadítson meg bennünket mindattól, ami eltávolít az Atyától: a reménytelenségtől, az öröm elvesztésétől, az önzés és a közöny uralmától.
Érsek atya különösen megragadóan beszélt arról a jelképes mozzanatról, amikor az Egyház az érzékszerveket is megkeni: fejünket, szemünket, fülünket, szánkat, kezünket, lábunkat és szívünket – jelezve, hogy egész életünket Istennek akarjuk átadni. Ez a méltóságunk: Isten gyermekei vagyunk, a Szentlélek templomai. A megtérés nem csupán elfordulás a rossztól, hanem tudatos döntés Krisztus törvénye – az életre vezető „tíz szó” – mellett.
A szentmise végén az érsek atya így buzdított: az Úr az üdvösség elnyerésére hívott meg bennünket. Van erőnk változtatni az életünkön, mert Krisztus nevének ereje van, és a Szentlélek működik bennünk.
A lelkigyakorlat második állomása így a bátorság ünnepe lett: bátorság a szembenézéshez, bátorság az imádsághoz, bátorság ahhoz, hogy Krisztus mellett döntsünk – örömmel, derűvel, reménységgel.
A homíliát teljes terjedelmében itt olvashatja el.
A lap alján a videóban pedig visszanézhető, hallható.
A lelkigyakorlat PODCAST formában itt hallgatható meg.
