A Szent Korona másolatát fogadták a várpalotai templomban

A magyar hősök emléknapján, május utolsó vasárnapján különleges és lélekemelő liturgia helyszíne volt a várpalotai Nagyboldogasszony-templom: a hívek és vendégek jelenlétében ünnepélyesen fogadták a magyar Szent Korona hiteles másolatát. A szentmisékhez méltó keretet adott a korona érkezése, amely a magyarság történelmi és lelki örökségét is jelképezi.

A 15 órakor kezdődő ünnepi szentmisén jelen voltak a Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola diákjai is, akik tanáraikkal együtt részt vettek az eseményen. A szertartást követően egy különleges ceremóniára is sor került: lovaggá avatás zajlott a templomban, amely még emelkedettebbé tette a nap jelentőségét.

A Szent Korona másolatát koronaőrök kísérték, akik jelenlétükkel a történelmi hitelességet és a nemzeti méltóságot hangsúlyozták. Az esemény végén a jelenlévőknek lehetősége nyílt a Szent Korona másolatával való fényképezkedésre is – így személyes emléket vihettek haza erről a különleges, nemzeti és hitbéli egységet megjelenítő napról.

További hírek

Megszakítás