A Veszprémi Főegyházmegye hagyományához híven július első csütörtökén is közös szentségimádásra és szentmisére gyűltek össze a hívek, hogy a papi hivatásokért és papjainkért imádkozzanak. Ezúttal a nemesrádói Szentháromság-templom adott otthont az alkalomnak, melyet Tornavölgyi Krisztián érseki irodaigazgató, esperes atya vezetett. A szentségimádás különös lelki mélységet kapott azzal, hogy ezen a településen született 1924-ben Markója László atya, főegyházmegyénk példamutató életű papja.
Az alkalmat Udvardy György érsek atya nevében Tornavölgyi Krisztián érseki irodaigazgató, esperes atya nyitotta meg, tolmácsolva a főpásztor imádságos üdvözletét és támogatását. Elmélkedéseiben az imádság szándéka – új papi hivatásokért való fohász – mellett különös hangsúlyt kapott a papi hivatás ajándéka, méltósága, ugyanakkor felelősségteljes mivolta is.
Az elmélkedések egyik középpontja Markója László atya alakja állt, akinek élete és példája sokak számára – köztük Tornavölgyi Krisztián atyának is – hivatásbeli inspirációt adott. Az atya saját gyermekkori emlékein keresztül idézte fel, milyen hatással volt rá a kislődi plébános, aki nemcsak tanított és szolgált, de verseiben is tanúságot tett papi identitásáról. Egyik ilyen költeménye, az „El sem akarom hinni”, különös meghatottsággal csendült fel a templomban, ráirányítva a figyelmet arra a misztériumra, amelyet minden pap megél szentelésekor és hivatásának gyakorlásakor.
A második elmélkedés során a jó pap ismérveit vette számba Krisztián atya: mit vár tőlünk az Isten, mit várnak tőlünk a hívek? Aranyszájú Szent János tanításaival és XVI. Benedek pápa szavaival élve hangsúlyozta: a papság nem emberi érdem, hanem isteni kegyelem, amely mennyei szolgálatra hivatott. A pap legfőbb feladata nem a világ dolgaiban való jártasság, hanem a hívek Istenhez vezetése – hiteles élettel és elmélyült imádságos lelkülettel.
Az utolsó elmélkedésben irodaigazgató atya a papi szolgálat kihívásairól, örömeiről és keresztjeiről beszélt. A jubiláló paptestvérek – különösen a közelmúltban köszöntött gyémánt- és vasmisés atyák – példáját hozta fel, mint élő tanúságot arra, hogy a Krisztusnak adott élet nem könnyű, de gazdag gyümölcsöt terem. Borromei Szent Károly gondolatait idézve figyelmeztetett: a jó pap nem feledkezhet meg sem a lelkekről, sem önmagáról – mindkettő megőrzéséhez elengedhetetlen az állandó elmélkedés és Krisztus közelsége.
A szentségimádást ünnepi szentmise követte, ahol Tornavölgyi Krisztián érseki irodaigazgató, esperes atya a nap szentjéről, Tamás apostolról elmélkedett. Prédikációjában Tamás őszinte keresését és hitre jutását állította példaként a hívek elé. Tamás apostol kezdeti kételkedése – „Hacsak nem látom… nem hiszem” – sokunk saját útját idézi, akik a magunk meggyőződésére és tapasztalataira hagyatkozunk. Jézus azonban újra eljön tanítványaihoz, és Tamás végül ki tudja mondani: „Én Uram, én Istenem!” Ez a felismerés szólít meg minket is: a feltámadt Krisztus sebei ma is jelen vannak a világ sebeiben, a szegényekben, az Oltáriszentségben – ahol megérinthetjük őt.
A prédikáció zárásaként irodaigazgató atya Markója László atya egyik megható költeményét idézte a templomhoz vezető út menti kőkeresztről. A „Nemesrádói kőkereszt” című vers nemcsak a múlt üzenetét hordozza, hanem ma is hív: térjünk vissza Krisztushoz, engedjük, hogy sebeit orvossággá formálja számunkra.
A szentmise záró áldása előtt Cséry Gergő plébános atya mondott köszönetet Tornavölgyi Krisztián esperes atyának, kiemelve személyes kötődését Nemesrádóhoz, Markója László atya révén, valamint lelki gazdagságát, mellyel a jelenlévőket megajándékozta. Külön hangsúlyozta, hogy a papi és szerzetesi hivatások családokból sarjadnak, és a keresztény családok küldetése, hogy ezek a hivatások meg tudjanak születni és növekedni.
A plébános atya háláját fejezte ki mindazoknak, akik a szentségimádás és a szentmise megszervezésében segítettek, külön kiemelve Epsényi József templomatyát, aki fáradhatatlan szolgálattal készítette elő az ünnepet. A község vezetőségének és Vekas Ferenc polgármesternek is köszönetet mondott a támogatásért, és mindenkit szeretettel hívott a szentmise utáni agapéra a közösségi házba, hogy az ünneplés közösségi öröme a szeretet lakomájában is folytatódhasson.
