A Nyolc Boldogság Közösség fiatalok számára rendezett homokkomáromi lelkigyakorlata, a Tábor Hegyi Napok után augusztus 1. és 3. között Veszprémben szervezték meg a felnőtt korosztály és a családok számára a Betánia-napokat, melynek során három napon át a közösség lelkiségének esszenciájából meríthettek a résztvevők.
A Nyolc Boldogság Közösség lelkiségének egyik központi eleme a kommunió, az egység megélése. A megszentelt élet egyházi családjaként egy testvéri közösséget alkotnak és ugyanabban az apostoli küldetésben részesülnek és vesznek részt szerzetesek és laikusok, egyedülállók és családosok. Ez a kommunió a Betánia-napok szervezésében is tökéletesen megvalósult, ugyanis Veszprémben együtt szolgáltak laikusok és megszentelt életűek, a budapesti, a homokkomáromi és a pécsi házak tagjai.
Találkozás és ünnep, a lelki család összejövetele volt ez az alkalom a közösség számára is, amely mások előtt is megnyitva „menyegzős lakomává” vált, ahol azt érezhették a jelenlevők, hogy Isten országa köztünk van, és velünk ünnepel a Vőlegény.
A jubileumi szentévhez kapcsolódóan az idei Betánia-napok legfőbb témája a remény volt, eköré szerveződött a színes programkínálat, amelyben a liturgiákon túl tanítások, kiscsoportos beszélgetések, fórumok és színes műhelyfoglalkozások is helyet kaptak. A lelkigyakorlat mottójául Szent Pál apostol Rómaiaknak írt levelének egyik mondatát választották a szervezők: „A reményben legyetek derűsek!” (Róm 12,12)
Ez az örvendező remény az egész hétvégét áthatotta, amely az Isten jelenlétében történt személyes találkozások révén igazi ünneppé vált.
Augusztus 1-jén, péntek délután szentmisével kezdődött a lelkigyakorlat, majd kiscsoportokban ismerkedtek egymással a résztvevők. Este a Szent Család imádságába kapcsolódtak be, és a szombatot köszöntötték énekekkel, himnuszokkal, zsoltárokkal, majd az ünnepi asztalok körül törték meg egymásnak a kalácsot, és alig bírták abbahagyni a beszélgetést.
Augusztus 2-án, szombat reggel lehetőségünk volt testi tornára, de lelki ráhangolódásra is szentségimádás formájában.
A laudest követően Schuschnigg Theresia, a közösség nővérágának elöljárója tartott elmélkedést a reményről. Theresia nővér kiemelte, hogy alapvetően abban bízunk, hogy ha dolgozunk, igyekszünk, fejlesztjük magunkat, akkor elérhető a boldogság, a földi paradicsom. Szeretnénk minden kérdésre választ találni, szeretnénk minden problémát megoldani, és kontroll alatt tartani az életünket, a jóllétünket, a jövőnket. Amikor reménykedünk, akkor lineáris, felfelé tartó utat képzelünk magunk elé. A Szentírás azonban egy teljesen más útról számol be: a búzaszemnek el kell halnia, hogy termést hozzon, utolsókból lesznek az elsők, és az utcanők megelőznek minket a mennyek országában.
Sokszor az elesések vezetnek felfelé, nem pedig a sikerek. Az üdvösség nem azt jelenti, hogy nincs rossz, hogy nincs halál.
A húsvét misztériuma abban áll, hogy minden halál helye Isten helye is. Nincs olyan hely, helyzet, amiben nincs jelen Isten. József és testvérei történetében a féltékeny testvérek kiiktatják életükből a zavaró tényezőt, az árnyoldalt: Józsefet. És Isten később mégis őt használja fel életük megmentésére, megtérésükre, Egyiptomban József révén menti meg őket. De ezzel nem ér nyugodt fennsíkra az üdvtörténet. Később éppen Egyiptom válik a sanyargatás helyévé, ahonnan szabadulni kell. Aztán a szabadulás „hegycsúcsa” után jön a pusztai vándorlás.
“Az üdvtörténethez hasonlóan saját életünk története is ilyen folyamatos hullámzás. Ha valami zavar, ha valami idegen számunkra, álljunk meg, és kérdezzük meg, hogy mit szeretne ezzel Isten mondani, hogy mi van még a felszín mögött.”
A remény felemeli a tekintetünket, megtisztítja vágyainkat, támogat az elhagyatottságban, kitágítja a szívünket.
Szombat délután a sokféle fórummal és műhellyel kitárult a Nyolc Boldogság Közösség lelki és szellemi tárháza. Bibliodráma, fókuszcsoport, kreatív alkotóműhelyek, irodalmi klub, a közösség afrikai misszióját bemutató fórum, a Szentíráson alapuló elmélkedés, liturgikus táncok – felsorolni is nehéz, hogy milyen sokféle programon vehettek részt a jelenlévők, de szentgyónásra, személyes lelki beszélgetésekre és szentségimádásra is volt lehetőség.
A megszentelt élet egyházi családjaként a Nyolc Boldogság Közösség maximálisan a szívén viseli, hogy családok is részt vehessenek a lelkigyakorlatain, és a szülők minél szabadabban kapcsolódhassanak be a programokba. Ezért a Betánia-napokon végig lelkes animátorok foglalkoztak a gyerekekkel. Illetve nemcsak foglalkoztak velük, hanem egy külön birodalmat hoztak létre nekik, ahol ha kedvük volt, kézműveskedhettek, kuckózhattak, bújócskázhattak, körjátékokat játszhattak, sőt ők is részt vehettek a bibliodráma foglalkozáson.
A szombat esti feltámadási vesperás által körülölelt imaesten Mikovics Krisztina nővér rendhagyó módon nem egy szentírási igehely alapján elmélkedett, hanem arra hívott mindenkit, hogy álljon meg Isten jelenlétében. Az Oltáriszentség előtt felidézhették azt az igét, ami a remény hordozója volt számukra, amiből élet fakadt, ami ígéretet hordozott. Elidőzhettek Jézus társaságában, és engedhették, hogy ez az ige újra megérintse, formálja őket.
Augusztus 3-án a vasárnap reggeli tornát, szentségimádást és laudest követően Versegi Beáta Mária nővér továbbvezette a résztvevőket a remény útján. Tanítását a remény különböző típusaival kezdte, a projektreménytől az elhárító és horgonyreményen át a mágnesreményig.
A mai világban szeretnénk optimalizálni, kontrollálni, hatékonnyá tenni a dolgokat. Kézben tartani mindent, ami a biztonság illúzióját adja. Pedig
“nem kell kontrollálni Istent, nem kell kontrollálni a világot – nem a kontroll fog minket megtartani, hanem hogy építjük magunkban a kapcsolatot Istennel, hogy engedjük magunkat megérinteni, formálni.”
Az optimalizált projektekből együttműködés lesz. A hatékonyságból odahallgatás. Gyakoroljuk-e a hitünket abban, hogy a horgonyunkat a számunkra kiszámítható, kontrollálható, tervezhető világon túlra vetjük ki?
“Csak elméleti szinten tudjuk, hogy a mag kicsírázik, és növény fejlődik belőle, vagy kézbe vesszük, és el is ültetjük? Hogy tudjuk a hétköznapokban magunkban ébresztgetni, élesztgetni a mágnesreményt, hogy engedjük magunkat vonzani, kapcsolódni, változni?”
A záró szentmisét követően „morzsaszedegetésre” került sor, amikor hálát adhattak, a közösség tagjai a lelkigyakorlaton kapott kegyelmekért tanúságot tehettek. A gyönyörű liturgiákon, a tanításokon, a színes műhelyfoglalkozásokon és mély beszélgetéseken túl Isten gyógyító, reményt adó jelenlétét is megtapasztalták a jelenlévők: többéves lelki elakadások, sőt több évtizedes konfliktusok is feloldódtak a hétvége folyamán.
Szöveg: Borbás Péter
Forrás és fotó: Nyolc Boldogság Közösség és Magyar Kurír
