Beköltözött az Érseki Hivatal az elkészült irodai épületekebe

Új fejezet kezdődött a Veszprémi Főegyházmegye életében: az Érseki Hivatal szervezeti egységei beköltöztek a Veszprémi Várnegyed a már elkészült, megújult 3 épületeibe. Az érseki kabinet a Nagypréposti Házban kapott helyet, míg a gazdasági hivatal, a családpasztoráció, a pasztorális iroda, a hitoktatási iroda és a kommunikációs iroda a Nagyszeminárium épületébe költözött. Az üzemeltetési feladatokat ellátó egység a Simon Házban kezdte meg működését. A felújítások továbbra is folytatódnak.

Az új szolgálati terek birtokbavételét ünnepi szentmise kísérte a Szent Mihály Főszékesegyházban, amelyet Dr. Udvardy György érsek mutatott be nagyböjt szent idejében.

Köszöntőjében az érsek hangsúlyozta: a nagyböjt különösen alkalmas idő arra, hogy Isten szeretetét felismerve a megtérés útján engedjük magunkat vezetni. Mint fogalmazott, a szentmisében nemcsak az újonnan birtokba vett hivatali épületekért imádkoztak, hanem mindazokért is, akik ezekben a terekben végzik szolgálatukat. Hozzátette: nem az épületek felújításának megáldásáról van szó – ez már korábban megtörtént –, hanem arról, hogy az Egyház hagyománya szerint az újonnan használt házakat Isten áldásába ajánlják.

„Nagyon sok időt töltünk ezekben az épületekben. Otthonunkká válhatnak – nemcsak a tér és a körülmények miatt, hanem a kapcsolataink, a hivatásunk és a szolgálatunk révén is” – emelte ki az érsek.

A szentmise evangéliumában Jézus a „Jónás jeléről” beszél, amely nem látványos csodát, hanem a megtérésre hívó jelet jelenti. Prédikációjában Dr. Udvardy György érsek arra hívta fel a figyelmet, hogy Jézus nem kényszerítő erejű jeleket ad, hanem a legnagyobb jelet kínálja fel: a feltámadás ígéretét. Ez a hit ad értelmet a bűnbánatnak és a megtérésnek, mert nem önmagunk teljesítményére, hanem az Istenbe vetett bizalomra irányítja figyelmünket.

A főpásztor a nagyböjti megtérés három fontos lépését emelte ki. Az első az önvizsgálat: nem kudarcaink vagy sikereink mérlegelése, hanem annak őszinte vizsgálata, hogy gondolataink és cselekedeteink mennyiben felelnek meg Isten szerető szándékának. A második a belső küzdelem felismerése: a jóra törekvés és a rossz vonzása közötti harc tudatosítása, valamint az imádság a gonosz lélek hatalmának megtöréséért. A harmadik pedig a sebek gyógyulásának elfogadása: annak hite, hogy Isten nemcsak megbocsát, hanem gyógyít, és a fájdalmas tapasztalatokat is ékességgé tudja formálni irgalmában.

„Az Egyház bűnbánatra hív bennünket, hogy Isten szeretetének fényében tudjuk megkülönböztetni a jót és a rosszat, és engedjük, hogy Krisztus uralkodjék rajtunk” – fogalmazott az érsek. A nagyböjt útján járva a Szentírás szakaszai segítenek abban, hogy növekedjünk a megtérésben és Isten szeretetének felismerésében.

A liturgiát követően érsek atya megáldotta az Érseki Hivatal új szolgálati épületeit, irodáit és az ott dolgozókat.

“Azt kérem az Úrtól, hogy mindaz, ami a működéséhez szükséges, mind az ügyintézés, mind a szakmai, mind pedig az emberi kapcsolatok, a szolgálatunk részei, azokat itt jól meg tudjuk tenni békében, nagy örömben, és legyünk mindig készek a fejlődésre, a növekedésre.”

Galéria

További hírek

2026.02.26.

Mindszenty novéna 2. nap

A Mindszenty József bíboros tiszteletére készült novéna kilenc napon át hív közös imádságra és elcsendesedésre.

Megszakítás