2025 tavaszán különleges lelkipásztori kezdeményezés valósult meg Devecserben: a helyi plébánia szervezésében megtartott városmisszió célja az volt, hogy a közösség új lendületet nyerjen a hitben, a reményben és az egymás iránti szeretetben.
Az eseménysorozat az élő evangélium tanúságtételeként a közösségépítés, az Istennel való találkozás és a hit újrafelfedezése köré szerveződött.
A misszió mottójául választott szentírási idézet – „Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból, és Krisztus rád ragyog” (Ef 5,14) – világos irányt mutatott: a lelki ébredés nemcsak személyes, hanem közösségi szinten is sürgető szükséglet. A városmisszió éppen ezért nem csupán lelkiprogramokból álló eseménysorozat volt, hanem olyan közös lelki út, amely megerősítette a testvéri kapcsolatokat, újraépítette a bizalmat a közösségen belül, és a Szentlélek vezetésével egyesítette a résztvevőket a krisztusi küldetésben.
A június 8–15. között megvalósult missziós hét Pünkösd ünnepéhez kapcsolódva ünnepi szentmisével és egy missziós kereszt felállításával kezdődött. Pünködhétfőn közös ebéd és kötetlen beszélgetések keretében családi napot tartottak a plébánia udvarán, amely sokak számára jelentett valódi közösségi élményt.
A hét minden napján reggeli zsolozsma, rózsafüzér-imádság és esti szentmise segítette a lelki elmélyülést. Kiemelkedő esemény volt Kis Domonkos László előadása „Keresztény életünk öröme” címmel az Esterházy-kastély lovagtermében, valamint az iskolások számára szervezett karitász-nap, ahol a hit megélése gyakorlati szeretetként öltött testet.
A városmisszió során több meghívott vendégszónok is szolgált: Járfás Ádám káplán (Szombathely), Csonka Nándor esperes-plébános (Tapolca), Fódi Ákos plébános (Öskü).
Június 13-án, péntek este Devecser közössége Páduai Szent Antalt, a templom védőszentjét ünnepelte. A szentmise előtt keresztutat imádkoztak Fekete Gábor és Németh Kristóf egyházzenészek közreműködésével. Az ünnepélyes szentmise főcelebránsa és szónoka Fazakas Z. Márton O. Praem csornai apát úr volt.
A szombati napon az ifjúság kapott kiemelt figyelmet, majd a közös virrasztás mély lelki felkészülést nyújtott a búcsúi szentmise ünnepére.
A vasárnapi záróesemény, a búcsúi ünnepi szentmise, ereklyés körmenettel és hálaadó szertartással zárta a missziót, Tál Zoltán ajkai esperes-plébános vezetésével, aki szentbeszédében elmondta: “Bár a missziós hetet most lezárjuk, mert egy gazdag programsorozat végére értünk, de a valódi küldetés, a misszió, valójában csak most kezdődik el. Ezt visszük magunkkal a következő napokban, hetekben, hónapokban.”
Mokos János plébániai kormányzó, ötletgazda elmondta: “Mély hálával tekintek vissza a Devecseri Városmisszióra, amely nem csupán egy hét eseményeit jelentette, hanem valódi kegyelmi időszakot. Meggyőződésem, hogy a Szentlélek munkálkodott e napok során városunkban, és hisszük, hogy ennek gyümölcsei hosszú távon is megmaradnak a szívekben, kapcsolatokban és a közösség mindennapi életében.”