Tagyon, Bűnbánó Mária Magdolna-templom
Jellegtelennek tűnő, újkorinak látszó templom fogadja a látogatót a tagyoni Petőfi Sándor utca kiteresedésében, a Szentantalfa és Zánka között vezető úttól kissé félreesően. Homlokzatai avíttak. A sekrestye északkeleti sarka megrepedt, teteje lyukas.

A délnyugat–északkeleti tájolású, nyújtott téglány alaprajzú hajóhoz íves záródású, patkó alakú, a hajóval azonos magasságú, annál kissé keskenyebb szentély csatlakozik. Dél felől nagyméretű, szegmensíves zárású ablakok világítják meg a templomteret. Nyugat felől zömök, gúlasisakkal fedett torony kapcsolódik a hajóhoz. A templom homlokzatain egységes, utóbb cementes réteggel „javított”, vakolatból képzett, szerény tagolás; a hajón és a szentélyen egyszerű, rombuszpalával borított, kontyolt nyeregtető látható.

A belső is bájosan egyszerű. Poroszsüveg-boltozat fedi a hajót és az azzal diadalív hiányában szinte összeolvadó szentélyt. A falakon naiv díszítőfestés, a padlót négyzetes padlásburkoló téglával rakták le. A nyújtott alaprajzú hajó első szakaszát falazott karzat foglalja el. Egy sor, dísztelen pad, egyszerű mellékoltár, hangvető nélküli fa szószék, valamint négy, kegytárgyüzemben készült szobor alkotja a berendezést. A szentélyben késő barokk főoltár, felette, a zárófalon 19. századi Mária Magdolna-kép helyezkedik el. A szentélyhez észak felől négyzetes alaprajzú, csehsüveg boltozattal fedett sekrestyét kapcsoltak. A poroszsüveg-boltozat beépítése, s azzal összefüggésben feltehetően a tetőszerkezet újjáépítése lehetett az utolsó lényeges átalakítás. Újítás régen történt a templomon, az 1960-as évek táján.


A karzaton harmónium, az egyik sarokban orgona maradványai vannak. A nyugati falon deszkaajtó nyílik, amely a toronyba vezet. Kinyitva meglepetést tartogat: az ajtó magasságában megvésett fal látványa tárul fel. A torony első emeletének padlószintje magasabban van a karzaténál, a kivésett fészekbe állított létrán érhetjük el. A nyugati falban utólagosan kialakított, befalazott körablak, alatta korábban befalazott ablak nyoma figyelhető meg. A karzatról ide vezető ajtó felett másik, szintén átalakítás eredményeként kialakult nyílás van, amely a padlástérbe szolgál. A padlástérből, éppen a tetőnyereg alatti magasságban, körablak fedezhető fel a torony falán. A torony következő szintjét csaknem teljesen kitölti a harangállás. Ennek ellenére megfigyelhető, hogy a déli és nyugati falban nyíló harangablakok utólagosak. Könyöklőjük magassága táján elpusztult fafödém gerendafészkei vannak, vélhetőleg a korábbi harangállás szintjét jelzik. Mindenütt törtkőből épített, középkorias jellegű falazat látható, a gúlasisak sem különül el a falaktól.


A templomot a szakirodalom szűkszavúan ismerteti, megjegyezve, hogy a településnek a középkorban már volt temploma, amelyet 1764-ben újjáépítettek. Az épület szemrevételezése azonban hamar meggyőzhet arról, hogy az újjáépítés csak a hajóra és a szentélyre vonatkozott, a torony teljes egészében régebbi, minden bizonnyal középkori, s talán a hajó egy része is őrizhet valamit a korábbi épületből, amely alacsonyabb és nyilván rövidebb volt újkori utódánál. Talán Pfeiffer János is erre utalt az 1975-ben megjelent Sematizmusban tett megjegyzésével: “Mai temploma 1764-ből való, román, 18×5 m.” A rossz állapotú épület kutatása sok eredményt ígér, igényes helyreállítás esetén jelentősen gazdagíthatja a veszprémi egyházmegye látnivalóinak sorát.

