A mű születésének körülményei érdekesek: a szerző, Bedy Vince (1866–1939) elismert egyháztörténész, szemináriumi tanár, a győri egyházmegye papjaként szolgált; történészi munkásága elsősorban erre a területre koncentrálódott, a felsőőrsi prépostsággal kapcsolatban írt munka ebből a szempontból kivételes. Ennek oka, hogy a szerző jó barátságot ápolt Horváth Lajos felsőőrsi préposttal, a nyarakat pedig általában az ottani préposti kúriában töltötte; a könyv elkészítésével barátja kérését teljesítette. A munka 1934-ben jelent meg a Veszprémi egyházmegye múltjából sorozat harmadik köteteként. A nyolc fejezetre tagolt, szakszerűen lábjegyzetelt, név- és helységmutatóval ellátott mű főként történeti és egyházszervezeti szempontból tárgyalja a prépostság több mint nyolcszázéves múltját.
A kötet első részei részletesen ismertetik Felsőörs történetét. A prépostság alapításának pontos idejét nem őrizte meg írásos említés; különböző dokumentált események összevetésével a szerző az alapítás dátumát II. Béla király uralkodásának idejére teszi (1131–1141). A község birtokosa, a Miske család volt a prépostság kegyura, ezt házasságok és öröklések révén később a Batthyány, majd a Batthyány-Strattman családok hét évszázados kegyurasága követte.
A prépostságot Bűnbánó Magdolna tiszteletére alapították. A dokumentumok szerint az alapítás valószínűleg Ágoston rendi szerzetesek műve, de a 14. században már főként világi papok tevékenykedtek itt. A prépost egyben plébános is volt, így nemcsak kolostori közösséget irányított, hanem a hozzá tartozó települések híveit is pasztorálta. A felsőörsi plébánia Veszprém 1552-es török ostromáig és megszállásáig töretlenül fejlődött. A város eleste után azonban az oszmánok feldúlták a községet és a prépostságot, Rezi Gál prépost pedig, mint a székeskáptalan tagja, az ostrom során vesztette életét. A hódítók politikai okokból elsősorban a református vallást preferálták a katolikus ellenében. A reformáció ettől függetlenül is nagyon gyorsan terjedt ebben az időben, így a község maradék lakossága – a térség településeihez hasonlóan – itt is áttért. A felekezet tagjai használatba vették a prépostság ingóságait is, beleértve a földbirtokot, a templomot és a kúriát.
A katolikus megújulás a 18. század második felében bontakozott ki: ekkor Biró Márton – 1729-től felsőörsi prépost, későbbi veszprémi püspök – visszaperelte az elidegenített katolikus javakat. A 18. század elején a felsőőrsi plébániához 6 fiókegyház tartozott, de a 7 község katolikusainak száma nem érte el a 200 főt.
A mű négy fejezeten keresztül kronologikus sorrendben veszi számba a 13–20. század között működő prépostokat, ismerteti rövid életrajzukat, és a működésük alatt a prépostság történetében létrejött fontosabb változásokat. Érdekes tapasztalat, hogy a 16. század végéig sok előkelő nemesi családból származó elöljárót találunk, ez után viszont egyre több a közrendű származású személy. A prépostok közül az első ismert személy Ladomér prépost, aki 1248–1249 között viselte ezt a címet. A kötetben ismertetett utolsó kinevezett Horváth Lajos (1916–) mandátuma a könyv megjelenésének idején még tartott.
Bedy munkájában külön részben foglalkozik a prépostság vagyoni helyzetével és ennek változásaival. Utolsó fejezete a prépostsági templom történetét veszi számba. Eszerint a Bűnbánó Szent Mária Magdolna-plébániatemplom építésének ideje nem ismert; első írásos emléke a 16. század elejéről való, ami már az épületen szükséges javításokról ad számot. Itt található egyházmegyénk legrégebben épített műemlékorgonája. A templomban 1966-ban zajló felújítási munkák során egy kódex és egy ősnyomtatvány is előkerült, melyeket ma a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár őriz.
