Szentgál, Kisboldogasszony-templom
Szentgál központjában emelkedik a szabadon álló, északkeleti tájolású, klasszicizáló későbarokk Kisboldogasszony-templom, az utca felé falazott kerítéssel. Főhomlokzata előtt egy 1907-ben emelt keresztet találunk, háromkaréjos szárvégződéssel, fém korpusszal és Szűz Mária újabb szobrával. A templomtól délre áll az L-alaprajzú, egykori oromzatos plébániaépület a templom felől kis bejárati előépítménnyel. A telek északkeleti részén további, törtkőből rakott melléképület bújik meg.
Maga a templom egyhajós, a hajónál keskenyebb, egyenesen záródó, szélesen lemetszett sarkú szentéllyel, főhomlokzatához íves felülettel kapcsolódik a törtvonalú, szoknyás gúlasisakkal fedett, a hajóval egyidősnek tartható torony. A szentély északi oldalához sekrestye csatlakozik. A templom főhomlokzatát pilaszterek tagolják. A bejárati ajtó nyílása tagolt szalagkeretes, vízszintes vállakról indított szegmensíves lezárással készült, benne eredeti barokk kétszárnyú, táblás ajtó nyílik, mely akasztós pántokkal, illetve a szárnyakkal egykorú, levéldíszes húzógombbal, kilinccsel dobozzárral készült. Az ajtónyílás felett pozitív tükörben római számokból az 1778-as év olvasható ki. A torony karzatszinti ablaka vízszintes lezárású, füles szalagkeretes-záróköves kialakítású, míg köténye vakolt, ívesen lefelé szűkülő; a nyílásban található asztalosszerkezet pálcás tagolású. A torony harangszinti ablaka félköríves lezárású, a hajó északi és déli, lizénáktól közrefogott homlokzatainak, továbbá a szentély déli ablakának lezárása szegmensíves, füles szalagkeretes, záróköves megoldással készült.
A hajót három, a szentélyt és a sekrestyét egy-egy hevederekkel tagolt csehsüvegboltozat fedi, a templom burkolata kelheimi lapokból áll; karzata pedig két pillérrel nyílik a hajó felé, alépítménye csehsüveg-boltozatos. A templombelső különleges művészeti értékét a barokk falképek és oltárképek adják. A szentély fölötti boltozatszakaszon a Megváltás allegóriája ismerhető fel, a felhőgomolyagon ülő Atyaisten alakjával, illetve a földből előbújó halottakkal, akiket Ádám és Éva vezet. Az Atyaisten fölötti háromszögű mezőben megjelenő csecsemő a Fiúra utal. A szentgáli hajó további mennyezetképei (Szűz Mária életéből jelenetek) már a 20. századból valók, a sekrestyeajtó feletti Szent Család-falfestmény szignója szerint Károly Gyula munkái 1958-ból.
A késő barokk stílusú főoltár építményét két szélén egy-egy átlósan kiforduló, ion jellegű, részben kannelúrás törzsű oszlop, belül egy-egy hasonló fejezetű pilaszter határolja. Az oltárépítmény erőteljesen tagolt főpárkánya ennek megfelelően golyvázódik, felül sugárkoszorúban Mária nevének betűi láthatók. Középen a félköríves lezárású, barokk oltárképen Mária születését látjuk, a gyermek Máriát az ölében tartó Szent Annát, a háta mögött, a kép szélén Joachimot, illetve angyalok társaságában a felhőkből kihajoló Atyaisten alakját. A tabernákulum fölé barokk stílusú, aranyozott, füzérekkel és kagylódísszel ellátott, oszlopok tartotta baldachinszerű építmény homlokívére szőlőfürtök és levéldíszek kúsznak fel. A déli diadalívpillér előtt álló mellékoltárkép Franz Xaver Bucher szignált festménye 1784-ből, és Szent István király apoteózisát ábrázolja. A barokk szószék domborművekkel díszített kosarának alsó párkányán és hangvetőjén angyalok ülnek, csúcsán pedig Mózes áll a törvénytáblákkal. A barokk korból származnak a padok, a sekrestyeajtó szárnya és vasalatai. A templom fedélszéke kétállószékes, a 19. század első felében vagy a század közepén készült, de fogópárokkal átalakított.
Szentgál települést a 13. század végén említik először, mint a királyi népek birtokát. A település központja a régészeti topográfiai irodalom szerint mai református templom helyén keresendő. A templom papjára az 1333., 1334. és 1335. évi pápai tizedjegyzékekben találunk adatokat; ezekben az években Bálintnak hívták, és mindegyik évben negyven kis denárt fizetett. A 17. században e templom már a reformátusok kezén volt. Esterházy Pál 1696-ban úgy tudta, hogy a reformációt megelőzően Szűz Mária tiszteletére szentelték, és kegyhelynek is számított, bár hozzátehetjük, hogy a település neve alapján korántsem biztos, hogy ez volt az eredeti patrocíniuma. A mai református templom tornyának festéseiről tanúkihallgatási jegyzőkönyvek szólnak; ezek ószövetségi jelenetet és vadászatot ábrázoló képek voltak, de egy újravakolás során eltűntek. A középkori templom végül a reformátusok kezén maradt, ezért a katolikusok később egy másik helyen építkeztek.
A római katolikusok számára a plébániát csak 1771-ben alapították újra, majd a mai templom építése 1776-ban kezdődött el. Terv is maradt fenn róla (a mai állapottól kisebb eltérésekkel) Reindl Antaltól, és Petersdorfer András ácstól. Újabban egy kamarai terv kisebb variánsának tartják, emellett figyelemmel kell lenni arra, hogy amikor a templomépítkezés zajlott, Reindl Antal már valószínűleg nem volt az élők sorában. Az építkezés költségeit a nagyobb részt a Helytartótanács, kisebb részben a püspökség viselte, mivel a templomnak nem volt kegyura.
Az 1779. április 9-én felvett egyházlátogatási jegyzőkönyv érdekes időpontban készült. Egyrészt megemlít egy mindössze „egy szobácskából álló, oratórium formájára, a hívek révén fából készült,” kápolnát, melyet Kisboldogasszony tiszteletébe ajánlottak. Ugyanakkor szól a mellette már éppen épülő új, szilárd anyagból készült templomról is. Utóbbi felszentelésére még ebben az évben sor került.
1784-ra keltezhető a már említett Szent István-mellékoltárkép, amelynek megrendelőjét Serfőző Szabolcs a közeli Herenden birtokos Esterházy Klára grófnő és mostohalánya személyében találta meg. Ennek nyomán elképzelhető, hogy a főoltárkép és a szentély mennyezetképe is az ő anyagi áldozatuknak köszönhető. Utóbbi falkép mesterének Garas Klára még Cimbalt vagy helyi követőjét tartotta, a veszprémi püspöki (ma érseki) palota kápolnájának mennyezetképével való kompozíciós rokonsága alapján. Boros László ismerte fel, hogy stíluskritikai alapon inkább Franz Xaver Buchert (1748 k.–1811), a mellékoltárkép szerzőjét kell a festő személyében keresnünk, aki ezek szerint Cimbal veszprémi falképét vette mintának. Bucherről kortársa, a neves természettudós Kitaibel Pál feljegyezte naplójában, hogy a svájci Schaffhausenből származott, és „egy tehetséges művész (…), aki egyaránt jártas az olaj-, freskó- és portréfestészetben, és számos munkát végzett már ezen a vidéken.” Tudjuk róla, hogy legtöbb megbízása Bajzáth József veszprémi püspöktől és környezetéből származott. A festő Veszprémben telepedett le, és özvegyének hagyatéki leltárát is ismerjük, amelyben többek között néhai férjének festőszerszámai, kész festmények és mintakönyvek is szerepeltek. Ezek egyik fiukra, a szintén festő ifjabb Ferencre szálltak. Serfőző Szabolcs megállapítása szerint a szentgáli főoltárkép szintén Buchernek tulajdonítható, és a kép Giambattista Pittoni egyik kompozíciójára vezethető vissza.
1799-ben tűz pusztította a templomot, amit újabb felújítás követett. 1813-ban került sor a fedélszék megújítására Krem János herendi ácsmester révén. 1815-től újabb felújítás zajlott Strakovits Sebestyén veszprémi kőműves és Fogt József ácsmester munkájaként. Az 1835. évből a templomi felszerelés javításáról számlák maradtak fenn.
1846 táján Menyhárt István szentgáli plébános listát készített a templomi felszerelésekről, ami további adalékokkal szolgál a helyi Mária-kultuszhoz. A listán többek között megtalálható „A’ Kis Jesust ölben tartó Boldogságos Szűz képe, mellyeknek fején ezüstből készült, jól megaranyozott és kövekkel ékesitett koronák vagynak, a’ bóldog Szüz képe nyakán pedig kövekkel kirakott egy ezüst kereszt, nyomhat 5 latot öszvesen.” Valószínűleg ehhez tartoztak a pár sorral lejjebb felvett „A’ Szüz Mária képének fel ékesitésére külön külön szünü himzett selyem öltönyök,” melyekből hét darabot őriztek a templomban.
1846-ban a templom teteje és tornya „romladozott” állapotba került, amelynek javítását a püspök már megajánlotta. Ugyanekkor a plébániaház és a mesterlak jó állapotban volt, és a lakosok tartották fönn. 1917-ben a templomablakok javításáról, 1924–1925-ből a templom és tető újabb helyreállításáról tudunk 1970-ben renoválás, 1999-ben a toronysisak, illetve 2001-ben a templom héjazatjavítása zajlott le.
