Ötszáz év távlatából is él az a történelmi kép, amely szerint Mátyás király halála után a Jagellók gyenge kormányzása szinte egyenes úton vezette Magyarországot Mohácshoz. A „Mohács 500” előadássorozat keretében Dr. C. Tóth Norbert történész arra mutatott rá a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár rendezvényén: az újabb kutatások ennél jóval árnyaltabb képet rajzolnak a korszakról és az 1526-os tragédia előzményeiről.
A magyar történelmi emlékezet hosszú időn át a hanyatlás korszakaként tekintett a Jagellók 35 éves uralmára. II. Ulászlóból lett a gyenge „Dobzse László”, a királyi hatalom meggyengülését, az ország gazdasági és katonai problémáit pedig később szinte egyetlen történelmi végponttal kapcsolták össze: Moháccsal.
C. Tóth Norbert előadásában azonban arra mutatott rá, hogy az elmúlt évtizedek kutatásai több ponton is árnyalták ezt a képet.
Mátyás uralkodásának utolsó évtizedében a háborúk és a belpolitikai intézkedések jelentős terheket róttak az országra. Halála után ezért a rendek maguk is változást, békét és másfajta kormányzást kívántak. A Jagelló-korszak politikája így nem értelmezhető pusztán egy gyenge uralkodó akaratának következményeként.
A számok más történetet is elmondanak
A korszak fennmaradt királyi számadáskönyvei és költségvetési tervezetei a gazdasági és katonai helyzetről is összetettebb képet mutatnak.
Az előadásban ismertetett adatok szerint 1522-ben a királyság több mint 457 ezer forintos éves kiadásából több mint 326 ezer forintot a déli védelemre, a bánságokra, várakra, katonákra és naszádosokra fordítottak. Az 1525-ös jajcai hadjárat adatai pedig több mint hétezer fős, különböző fegyvernemeket felvonultató haderőről tanúskodnak.
A veszprémi közönség számára különösen érdekesek voltak Veszprém megye 1488 és 1522 közötti adóadatai, amelyek szintén azt mutatták, hogy a korabeli állam működését nem lehet néhány általános megállapítással leírni.
II. Lajosról is más kép rajzolódik ki
Az újabb kutatások a húszévesen, a mohácsi csatában életét vesztő II. Lajos megítélését is árnyalják. A későbbi történelmi emlékezet gyakran tapasztalatlan és gyenge uralkodóként ábrázolta, a korabeli diplomáciai jelentések azonban művelt, több nyelven beszélő, fegyverforgatásban jártas és tevékeny fiatal királyról is beszámolnak.
Mindez nem jelenti a Jagelló-kor problémáinak tagadását. Arra azonban figyelmeztet, hogy ötszáz év távlatából sem feltétlenül lehet egyszerű címkékkel leírni a korszak szereplőit.
Mohácsnál nem két egyforma erejű ország találkozott
A tragédia megértéséhez az Oszmán Birodalom erejét is figyelembe kell venni. A bemutatott adatok szerint a Magyar és Cseh Királyság együttes népessége hozzávetőleg hatmillió fő lehetett, míg az Oszmán Birodalomé 12–13 millió. A mohácsi hadjáratban a magyar oldalon mintegy 27–35 ezer, az oszmán oldalon 80–100 ezer fős haderővel számolhatunk.
Mohács így aligha magyarázható pusztán néhány rossz döntéssel vagy egy „rosszul kormányzó” dinasztia történetével.
C. Tóth Norbert előadásának egyik legfontosabb üzenete éppen az volt, hogy a történelemről alkotott képünk folyamatosan árnyalható. Új források, számadáskönyvek, diplomáciai jelentések, oklevelek és levelek segítenek abban, hogy új kérdéseket tegyünk fel arról is, amit korábban már biztosan tudni véltünk.
Ötszáz évvel Mohács után ezért nemcsak emlékeznünk érdemes, hanem kérdeznünk is.
Valóban a Jagellók vezették Mohácshoz az országot?
Az előadás alapján az 1526-os katasztrófa okai jóval összetettebbek annál, hogy egyetlen uralkodóra vagy dinasztiára vezessük vissza őket. A korabeli állam lehetőségeit, katonai erőfeszítéseit és az Oszmán Birodalommal fennálló erőviszonyokat együtt kell vizsgálnunk ahhoz, hogy közelebb kerüljünk Mohács történetéhez.
A múlt ugyanis nem változik. De az, hogy mennyit értünk meg belőle, igen.
