A pesti ferences (Alcantarai Szent Péter-) templomban mutatott be szentmisét Udvardy György veszprémi érsek a templom felszentelése évfordulójának előestéjén, szeptember 20-án, szombaton. A szentmise után a száz éve pappá szentelt Hajnal Zénó ferences vértanú földi maradványait elhelyezték a templom kriptájában, Martincsevics Pál földi maradványait pedig átadták a Kaposvári Egyházmegye számára.
Hajnal Zénó 1900-ban született. 1918-ban lépett be a ferences rendbe. Pappá 1925. szeptember 20-án szentelték. 1940-től Nagyatádon teljesített plébánosi szolgálatot. A háború elől 1945-ben a hívekkel a gyékényesi plébániára menekült. A szovjet csapatok 1945 márciusában foglalták el a települést, majd elhatározták a falu kiürítését: a lakosságot a horvátországi Gólába vezényelték.
A menet megindulása előtt Zénó testvér és Martincsevics Pál gyékényesi plébános úgy döntött, nem öltenek civil ruhát, hogy sorstársaik tudják: lelkipásztoraik mellettük állnak. A menetelés közben azonban egy bolgár lovas – papi öltözetüket meglátva – kiszólította őket a sorból, és mindkettőjüket lelőtte.
Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója az ünnepi szentmise előtt köszöntötte a nagyatádi, a szombathelyi és az esztergomi híveket – ezeken a településeken is szolgált egykor Hajnal Zénó.
A templomigazgató azt is megjegyezte, hogy Udvardy György veszprémi érsek egyik elődje, Mindszenty József volt az, aki arra kérte a két papot, hogy maradjanak a híveikkel, és aki már a 2. világháború vége felé elkezdte összegyűjteni az adatokat azokról a vértanúkról, akik hitük miatt haltak meg.
„Miért ünnepeljük meg egy templom felszentelését? Mert Isten szent, és mert mi az életszentségre kaptunk meghívást – kezdte szentbeszédét Udvardy György érsek. – A szívünkben élő vágy késztet arra, hogy szentül éljünk; amikor rádöbbenünk arra, hogy milyen nagyszerű az, hogy létre hívott bennünket Urunk.
Mindannyian méltósággal szeretnénk élni az életünket: úgy, hogy ne legyen ellentmondás a hitünk és a tetteink között. A szentségre kaptunk meghívást, a végtelenül jó Isten jóvoltából.
A templom Isten szentségét és az ember szentségre törekvését jeleníti meg.”
Az ószövetségi olvasmányban hallottuk: „Emberfia, királyi trónom ez, és lábam zsámolya, én itt lakom, népem fiai között mindörökre” (Ez 43,7); a szentleckében meghívásunkról olvasunk: „Ti azonban választott nép, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdonul lefoglalt népe vagytok, hogy az Isten dicsőségét hirdessétek” (1Pét 2,9); az evangélium pedig azt tanította, hogy Lélekben és igazságban kell élnünk.
Jézus Krisztus megtestesülése végérvényes, Isten szentségéből fakadó gesztusa felénk. Krisztus meghirdeti törvényeit, melyek az örök életre vezetnek. Rá hallgatva alakul ki bennünk az életszentség, melynek révén Isten lakást vesz bennünk – fogalmazott a főpásztor. – Isten elénk tárja az üdvösség útját, és arra ösztökél, hogy ne mondjunk le róla, akkor se, ha nehéz helyzetbe kerülünk.
A keresztséggel kaptuk meg ezt a méltóságot, ezáltal él bennünk Isten Szent Lelke. Inspirál, ösztönöz minket napról napra.
A templom, ez a szent hely fizikai valóságával, az itt elhangzó tanítással, a falai között összegyűlt közösséggel jelenvalóvá teszi mindezt. Aki szent, az engedelmes, az igazságban éli az életét, az áldozatot hoz azokért, akiket szeret – mutatott rá Udvardy György. – A szentség vágyáról nem szabad lemondanunk. Ebben segítenek azok, akik a hitben előttünk jártak.
Ma azokra emlékezünk, akik életüket áldozták hitükért; azokért, akiket rájuk bíztak. Ők Krisztushoz ragaszkodtak a nehéz helyzetben is.
Aki az üdvösség reményében él, az úgy tekint a saját életére, hogy kész a jóért, a szentért és az igazért odaadni. Mert ezt látták Jézus Krisztusnál. „Hajnal Zénó és Martincsevics Pál esetében is azt reméljük, hogy nemsokára a magyar boldogok között tisztelhetjük őket. Hiszen ma is példát vehetünk róluk, ugyanúgy, ahogyan a többiekről, például a nemrég boldoggá avatott Bódi Mária Magdolnáról is” – hangsúlyozta a veszprémi érsek.
Azokban az időkben, amikor e két pap is életét áldozta, a vértanúság közel került a hétköznapi hívek életéhez, hiszen látták őket meghalni. A mi keresztény életünk viszonylag békében és nyugalomban telik; mintha eltűnt volna a vértanúság körünkből. Pedig a Közel-Keleten ma is sokan áldozzák fel életüket a hitükért. Megrendítő, hogy ők miként tanúskodnak a megbocsátásról. Egy iraki püspök mondta:
Segítsetek bennünket, imádkozzatok értünk, de ne hívjatok el Európába, mert akkor nincs, aki a megbocsátást hirdesse.”
Minden boldoggá avatott esetében látjuk, hogy nem egyetlen pillanat tette őket szentté; egész életük erre irányult – mondta a veszprémi főpásztor. – A boldoggá avatás egy pecsét, az Egyház pecsétje az ő életükre.
„Az Egyház szentjei, e két vértanú, és azok a ferences atyák, akik a vértanúság hírében haltak meg, segítsenek bennünket abban, hogy a templomszentelés ünnepe megújulást hozzon az életünkben” – fejezte be szentbeszédét Udvardy György veszprémi érsek.
A szentmise után Kálmán Peregrin OFM templomigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy Udvardy György érsek a szentmise során abból a misszáléból is felolvasott, amely Paskai László OFM bíboros tanúsága szerint Hajnal Zénóé volt.
Ezt követően Berhidai Piusz OFM tartományfőnök beszentelte a két vértanú földi maradványait.
Hajnal Zénóét a templom Batthyány-kriptájában helyezték el, Martincsevics Pál maradványait pedig átadták a Kaposvári Egyházmegye számára.
Fotó: Fábián Attila
Forrás: Baranyai Béla/Magyar Kurír
