Egyedülálló megoldással teszik akadálymentessé a megújuló veszprémi várnegyedet: a várhegy belsejébe vezetett liftnek köszönhetően az egyházi-kulturális központ a kerekesszékkel közlekedők, az idősek, valamint a babakocsit használó családok számára is könnyen megközelíthetővé válik. A lift 36 méter mélységű aknáját, illetve az ahhoz vezető alagutat speciális technológiával alakítják ki, a munkálatok július végén kezdődtek.
36 méteres magasságba, a veszprémi várnegyed egyik legszebb kertjébe viszi majd fel a veszprémieket és a városba látogatókat az a „rejtett” lift, amelynek kialakítása július végén kezdődött meg. A Veszprémi Főegyházmegye 2020-ban kezdett hozzá a 18 érsekségi épület – 35 ezer négyzetméter épített és 10 ezer négyzetméter zöldterület – megújításához, a műemléki beruházás részeként pedig szeretnék minél könnyebben, akadálymentesen megközelíthetővé tenni az ország egyik legfontosabb egyházi és kulturális központját.
„A veszprémi várnegyed megújítása során arra törekszünk, hogy visszaállítsuk az épületegyüttes és a kertek hiteles történeti képét, emellett érintetlenül őrizzük meg a „várszoknya” látképét is, ezért a legjobb megoldás egy rejtett lift kialakítása, amelynek aknája a várhegy belsejében fut” – mondja Vörös Tamás DLA, a Veszprémi Főegyházmegye főépítésze.
A lift alsó állomását a Jókai Mór utcából lehet majd megközelíteni – a bejáratához egy 21 méter hosszú, 4,4 méter magas alagúton végigsétálva jutnak el a látogatók. A felső állomást a Vár utca végén, a Körmendy Ház kertjében alakítják ki. A liftakna a várhegy belsejében 36 méter hosszú lesz – vagyis körülbelül olyan magas, mint egy tízemeletes panelház – keresztmetszete pedig közel 6×4 méter. Az aknában két liftet helyeznek majd el.
Új turisztikai útvonalak jöhetnek létre Veszprémben
A lift több évtizede megoldásra váró problémákra nyújt választ. A Vár utca – amely eddig zárt végű volt – mostantól nyitott lesz, a várnegyed mindkét irányból könnyebben megközelíthetővé válik, így új turisztikai útvonalak jöhetnek létre Veszprémben. „A lift megépítésével a belváros és a Séd-parti rekreációs terület a várnegyeden keresztül összekapcsolódhat, együtt fejlődhet tovább a Patak tér és környezete, valamint az Óváros téren keresztül csatlakozó városrész. A belváros és a környező területek között a várnegyed egy különleges városépítészeti kapcsolóelemmé válik, ahova élményszerű megérkezni és amin jó áthaladni” – fogalmaz a főépítész, kiemelve: a Vár utca, az Óváros és a Szabadság tér autóforgalma is csökkenni fog.
A lift megépítésének legfontosabb célja azonban a lehető legmagasabb szintű akadálymentesítés: a jövőben a várnegyed nemcsak a kerekesszékkel közlekedők, de az idős, nehezebben mozgó látogatók, valamint a babakocsit használó családok számára is könnyen megközelíthetővé válik.
Speciális technológiával alakítják ki a liftaknát és az alagutat
A lift építését körültekintő tervezés és számos vizsgálat – többek között régészeti feltárás, talajmechanikai fúrások, geodéziai felmérés és a bányászati munkák engedélyeztetése – előzte meg. „A liftakna kialakítása speciális eljárással történik majd, ami eltér a széles körben használt bányászati technológiától: kisebb keresztmetszetű és fordulatszámú fúrásokkal haladnak majd előre, így nem veszélyeztetik a környezetet, sem az épületeket, sem a várfalat” – mondja Vörös Tamás DLA.
A Jókai Mór utcából induló alagutat sem robbantásos technológiával alakítják ki – a kemény dolomit kőzet és a környék beépítettsége miatt ütvebontó kalapáccsal felszerelt munkagépet használnak. A 10 tonnás, lánctalpas szerkezetet tréleren szállították a helyszínre, a gép végén bontó tüske található, amelyet a helyi kemény kőzethez igazítva éleztek ki. Az ütvebontó 8 óra alatt mintegy 10-20 m3 anyagot tud kiásni. A lift kialakításához alapos körültekintéssel választották ki a kivitelezőt. A bányászati fúrásokat végző cég az elmúlt években több hasonló projektben is részt vett: többek között a 3-as metró felújításában és a 4-es metró építésében, valamint – ami a leginkább hasonlít a jelenlegi feladatokhoz – a budai várban található Országos Széchényi Könyvtárnál a lépcsőház és a lift kialakítását is ők végezték.
Hogy a munkálatok a környéken élők számára minél kevesebb kellemetlenséget okozzanak, a kivitelező a szállópor ellen permetezéssel védekezik majd, emellett zajcsillapító burkolatot készít, hétköznapokon 17 óra után és hétvégenként pedig tervezetten nem lesz munkavégzés.