Mindszenty József püspök 1945 nagyböjtjén, a háború pusztításának közepette fogalmazta meg körlevelét. Szavai egy olyan korszakban születtek, amikor a halál, a veszteség és a bizonytalanság mindennaposnak számított. Ebben a történelmi helyzetben a püspök a nagyböjt egyik legfontosabb üzenetére hívja fel a figyelmet: „Emlékezzél meg, ember, hogy por vagy” – vagyis az emberi élet mulandó, de a lélek és Isten örök.
A püspök szerint a történelmi viharok idején különösen világossá válik az emberi élet mulandósága. Amikor a földi javak – otthon, vagyon, biztonság – egyik napról a másikra eltűnhetnek, akkor az embernek újra az örökkévalóság felé kell fordulnia.
„Mennél silányabb, veszendőbb az emberi élet és annak javai, annál inkább kell, hogy forduljunk az örökkévalóság felé.”
Mindszenty hangsúlyozza: a hit, az imádság, a szentmise és az Egyház megtartó erőt jelentenek még a legnehezebb időkben is. Azt írja: „A megvadult ember megtiporhat, meggyötörhet engem, de nekem mennyei Atyám van.”
A nagyböjt középpontjába Krisztus szenvedését állítja. Jézus nemcsak együtt érez az emberrel, hanem előtte jár a szenvedés útján, keresztet hordozva, elhagyatva, tetteiben azonban a szeretet vezérli.
A körlevél egyik legerősebb része a bűnbánatra való hívás – „Soha jobb alkalom bűnbánatra, mint ma.” Arra buzdít, hogy az ember ne csak a világ igazságtalanságait sirassa, hanem őszintén nézzen szembe saját bűneivel is. A szenvedések józanítanak, alázatra tanítanak, és lehetőséget adnak a megtérésre. A püspök arra buzdít, hogy az ember ne kétségbe essen, hanem alázattal forduljon Istenhez, mert a töredelmes szívet az Úr örömmel fogadja. Úgy fogalmaz: „Ha bűnbánatot nem tartotok, elvesztek.”, hozzátéve „A bűnbánó és megalázkodott szívét az Úr nem veti meg.”
A körlevél végső üzenete reményteljes: aki Krisztushoz fordul, az nem marad egyedül a szenvedésben, és részesülhet az örök élet ígéretében.
Mindszenty József kiadatlan körlevelét teljes terjedelmében itt olvashatják:
Mindszenty József püspök körlevél tervezete, 1945. február 4.
(VÉL I.1.44.a. 203/1945. 5r–8v, gépelt)
Nem adatott ki,
mert a főpásztor akkor még
nem nyerte vissza szabadságát.
- XI/3.
Dr. Megyesi Schwartz Róbert
kancellár[1]
Kedves Híveim!
„Vajon nem feledkeztetek-e meg rólam, míg időközben távol voltam tőletek? Mert én sohasem tudtalak elfelejteni benneteket. A várost elhagytam ugyan, de emléketeket magammal vittem.” (Hom. 1–2 de paenitentia). Ezt mondotta az Aranyszájú Konstantinápoly népének, amikor első távollétéből visszatért.
Ahogy ő a bűnbánatot hirdette a viszontlátás idején, én is ezt teszem.
Amikor 1945 Hamvazószerdáján homlokotokra rajzolta az Egyház keze a kereszt jelét és elmondta a kísérő szavakat (Emlékezzél meg ember, hogy por vagy, és porrá leszel!), a mulandóság, enyészet, halál sokkal közelebb érkezett a lelketekhez, mint éltetek folyamán bármikor.
Igaz ugyan, hogy a halál, a temető az eredeti bűn révén mindennapos sorsa és kísérője mindnyájunknak, akik születtünk, meghalunk; a test visszatér a földbe, amelyből vétetett: de vannak korszakok, történelmi viharok, amikor még fokozottabban a halál árnyékában élünk. Már közhelyé vált az a megállapítás, hogy a mostani rettenetes fergeteg fölözi az elmúlt idők minden viharát. Ha már megjelent valamely nép földjén, népvándorlás, tatár, török csapása eltörpül mellette. A világháború meghirdetése annyit jelent, hogy a tengeren, szárazon és levegőben, arcvonalon és arcvonal mögött, harcban és munkában, katonák és munkások csecsemők és aggok, férfiak, nők között, közelben és távolban minden eddiginél dúsabban folyik a halál aratása. A háborúnak majd az lesz az egyik legszomorúbb számvetése, amikor az öt világrész, de főként a szerencsétlen öntépő Európa mérföldekbe nyúló temetőit összegezik. Vékonyodik az emberiség, nőnek a temetők, nem egyszer a tízezres tömegsírok. Nem egy-egy halott, hanem az egész emberiség körül énekelhető volna: Circumdederunt me gemitus mortis, körülvettek engem a halál fájdalmai.
Ha ennyire komolyra fordult az élet, ha ennyire az élet homlokterébe került az emberiség haláltánca, akkor a halál iskolájába álljon be tanulni a maradék halálleheletes emberiség. Emlékezzél meg ember a halálról (+[Memento mori!]).
Mennél markolhatóbb a földi élet pusztulás, enyészete és mulandósága; mennél silányabb, veszendőbb az emberi élet és annak javai, pénz, ház, ruha, termények és állatok, ma mindez van, holnap már híre-hamva sincs: annál inkább kell, hogy forduljunk és pedig erősebben, mint bármikor, az örökkévalóság felé. Ha ma annyiszor kiad rajtunk a mulandó világ, annál inkább pártul fog a nagy örökkévalóság. A megpróbált igaz Jób megemésztett nyája, elhajtott tevéi, tíz gyermeke, egészsége romjain, emlékein Istenhez emelkedett (Jób 1,21).
A test és tartozékai értéktelenekké válnak; az örök Isten és a halhatatlan lélek túlélnek történelmi válságokat, eget, földet és élnek per omnia saecula saeculorum, mindörökkön örökké. A világtűz lángjai élesebben rávilágítanak a kettő, Isten és lélek kapcsolatára, amelynek a neve: vallás. Mi más tudna fenntartani ilyen időkben a család, nemzetek, a holnapi kenyér pusztulása idején, mint annak a tudata, hogy a megvadult ember megtiporhat, meggyötörhet engem, de nekem mennyei Atyám van, és ha minden elveszett a földön, ez az égi szál, a vallás elvehetetlen birtokom, sem rozsda, sem moly meg nem emésztheti (Mt 6,19). Micsoda fenntartó érték ma az imádság, a szentmise, a szentségek és ezek tanítója vagy kiszolgáltatója az Egyház. Mindez szenvedésben, Jézus Szíve vonaglásában született a szenvedő emberi szívek számára.
Az Egyház a Hamvazószerdával megnyitja a Nagyböjtnek idejét, Jézus keserves kínszenvedésének emlékezetét. Amikor az ember annyira a saját sebeibe él; amikor Jóbbal ezeket a sebeket cseréppel vakargatjuk; amikor életünk fájdalom és jajgatás (Iz 35,10); amikor gyötrelmeinket megsokasította az Úr (1Ter 3,16): jó ráeszmélni arra, hogy az egyéni szenvedésen túl van más szenvedés is; a bűnökből fakadt szenvedésen, a jelen szenvedésen kívül van bűntelen és előbbi szenvedés is. Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte (Ján 3,16).
Véres a verejtéked? Valaki vérrel verejtékezett érted a borzalom éjtszakáján. A vállán volt a te 1945. évi szenvedésed, minden ember keresztje, bűne milliók kárhozatának tudata. Ostoroz az élet? Valakit előbb és ártatlanul szeges ostorokkal téptek meg egész véredényhálózatában. Töviskoronát fonnak a fejedre? Krisztus gyalázata kimondhatatlanul nagyobb volt a levetkőztetéssel, a töviskoronával is, a piros köpennyel is, a nádszállal is, a tömeg köpködésével és csúfolódásával is (Mt 27,28–31; 27,39–44). Kereszthordozó vagy? A keresztúton menetelsz? Kifosztva mindenkiből és mindenből? A világ ura megjárta ezt az utat Pilátus házától fel a Kálvária ormáig. Háromszor esett el a kereszt alatt. Menetben korbácsolták, űzték. Szívük csak azoknak, Jeruzsálem anyáinak volt Hozzá, akik lényegében nem segíthettek, és akiknek inkább magukon és gyermekeiken kellett sírniuk (Lk 23,28).
Úgy érzed, hogy az élet ma gyötrelmes megfeszítés? Családod, néped romjaira a Golgota magasságából nézel le? A te Istened két lator közt, népe gúnykacaja, köpködése, hitetlen gyalázkodása közt, üvegesedő szemekkel, szederjes ajkakkal kiált fel az elborult égre: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46) Elriasztották tanítványait, apostolait, elvették ruháit (Mt 27,35). Sírja felett gyűlölet, az ártás szelleme virrasztott, pedig szeretet vitte a halálba, a sírba.
Íme, előttetek megyen (Mk 16,7) a példa. A két szenvedő, kereszthordozó találja egymást! Fájó szív ez, ha fájó kell!
A szakadék az Istenember és az ember szíve közt – a bűn. A Nagyböjt a bűnbánat ideje is. „Bánom bűneimet porban és hamuban” (Jób 42,6). Lehet, hogy sokaknak ez az utolsó alkalom, tehát kevés az idő és az üdvösség napjai (2Kor 6,2). A kereszt mutatja, mibe került Jézusunknak a bűn. Jobb ezt megtanulni, mint azt, mibe kerülne nekünk a meg nem bánt halálos bűn. Ennek a férge, bűnhődése örök (Mk 9,47).
Soha jobb alkalom bűnbánatra, mint ma. A szenvedések, kellően viselve, könnyen eltűntetik és megsemmisítik a bűnt.
A szenvedés így józanít, szerénnyé, lelkiismeretessé, buzgóvá tesz. Mennyi erényre tanít meg!
A jobb lator lelkületével, bűntudattal nézzük a szenvedéseket; vele mondjuk: igazság szerint, méltán viseljük (Lk 23,41) 1945 nagy keresztjét. Fáj, hogy akna érte Isten házát? De sokáig volt ép, és de messze elkerülted! Kiáltozod az Isten segítő kezét? Siratod a szülőket? Nem vétettél-e a tisztelet, szeretet, engedelmesség ellen? Siratod a gyermekeid és anyagiak pusztulását? De magad is szajkóztad értelmetlenül: sokan vagyunk; minek ennyi ember? Háború kell! Keseregsz a feleséged meggyalázásán? De mennyi házasságtörés volt itt már a háború előtt is: „Mindaz, aki asszonyra néz, hogy őt megkívánja, már házasságtörést követett el vele szívében” (Mt 5,28). Amikor joggal feljajdulnak a nőkön esett gyalázaton, jusson eszünkbe azoknak a feleségeknek hosszú sora, akiket a saját férjük az első vagy a második gyermek után bűnös vigyázással állandó gyalázatban tartott, és akik büntetésként ráhozták a gyalázatot a bűntelen, sokgyermekes anyáinkra és liliomos leányainkra is. Az Isten nem bottal, hanem bűneinkből font korbáccsal ver bennünket. Ezek a tettesek vétkeztek a ténnyel; a hites férj a móddal. Ez nem kisebb amannál. Panaszkodsz házad elhamvadásán, élelmiszered elvételén? Megértelek, de emlékeztetlek, hányan felperzselték maguk a hajlékukat 1920–1935 közt a biztosításért. Mennyit beszéltek Magyarországon 1918 óta, de különösen egy évtizede a magántulajdon ellen?
Most, hogy végrehajtva látja, ne panaszkodjék, aki maga is megrendelte. Befogadtuk Moloch sátorát, új csillagot és bálványképet készítettünk, hogy imádjuk őket. Ezért kerültünk Babilonon túlra (ApCsel 7,43). Angyalok szolgálatával vettük a törvényt, de meg nem tartottuk (Uo. 7,53).
Isten törvénye bölcsebb, mint az ember szűk látóköre! Az Isten az embert legjobban emberi gondolatokkal tudja megverni. Az orvost nem szidják, ha megkínozza a beteget, a bírót sem, ha kemény, de igazságos ítéletet hoz; a kertészt sem, ha nyeseget (Chrysost. Hom. 1. de diabolo). Ne bántsuk az Istent! Minden orvosnál bölcsebb, minden bírónál igazságosabb, minden kertésznél gondosabb.
Bűnös vagy? Ne ess kétségbe, hanem gyere ide és tarts bűnbánatot. Bűnt követtél el? Mondd Isten szolgájának: „Vétkeztem.” Ez fáradság, ez nehézség, ez szenvedés? Ha nem vádolod magadat, majd vádol az ördög. Mosd le vétkedet! Valld be bűnödet, hogy megszabadulj tőle (Chrysost. Hom. 1–2 de paenitentia). Ne légy Kainnal „kóbor bujdosó a földön” (Ter 4,12). Ha bűnbánatot nem tartotok elvesztek (Lk 13,3).
Sirasd meg a bűneidet, mint Achab, Péter és Bűnbánó Magdolna. A bűnbánó és megalázkodott szívét az Úr nem veti meg. (Ellenkezőleg Az Úr lesz a menedéke és erőssége: segítője a szorongattatásokban, ha még annyira körülveszik is – Zsolt 46, 5).
Ha a jobb latorral töredelmesen mi is megvalljuk bűneinket, felettünk is mondja az édes Üdvözítő a feloldozásban: „Velem leszel az örök életben” (Lk 23,43). Amen.
Sopron, 1945. évi február hó 4-én.
+ József sk.
püspök
