Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban Dr. Takáts István általános érseki helynök mutatott be ünnepi szentmisét.
A szentmise elején István atya örömmel és szeretettel köszöntötte a híveket, hangsúlyozva: Mária mennybevételének titka a mi reményünk forrása is. „Ahogyan Isten megosztotta dicsőségét Máriával, úgy a mi életünk végső célja is, hogy megérkezzünk az atyai házba, és részesüljünk Isten szépségéből, öröméből, gazdagságából, az örök élet valóságából.”
Homíliájában a helynök atya a rózsafüzér titkain keresztül mutatta be az emberi élet teljességét. Az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges titkok együttesen rajzolják meg az emberi élet útját, amelyben Mária példája vezet és erősít bennünket. „Mária életében a végső szót Isten szeretete mondta ki, és nem a halál. Ez számunkra is remény: Isten minket is hazavár, velünk is meg akarja osztani mennyei dicsőségét, örömét, gazdagságát.”
István atya arra hívta a híveket, hogy életüket Mária példájához hasonlóan ajándékként fogadják és Isten szeretetének eszközévé tegyék. „Van olyan jó, amit csak én adhatok ennek a világnak” – hangsúlyozta, hozzátéve: Körülöttünk a világ sokszor nem azért szürke, szomorú, vagy élhetetlen mert rosszat teszünk, hanem mert elmarad a jó. Hány elmaradt mosoly, ölelés, köszönetmondás hiányzik a világból. Legtöbbször mulasztásainkkal vétünk.
A fájdalmas titkok kapcsán rámutatott: a kereszt tövében válunk igazán hívőkké, amikor minden a remény ellen szól, mégis a hit és a szeretet mellett dönthetünk. „Életünk határai Krisztussal nem ott vannak, mint Krisztus nélkül. Nem a szenvedésé, nem a halálé az utolsó szó, hanem a minket szerető Istené” – fogalmazott.
A szentmise zárásában a helynök atya köszönetet mondott a híveknek, hogy a nagy melegben is együtt ünnepeltek. „Milyen jó tudni, hogy életünk igazi távlata az örömteli találkozás azzal az Istennel, aki szeretettel vár minket, és helyet készített nekünk az örök hazában.”