A nagyböjt negyedik hetében Dr. Udvardy György veszprémi érsek a megküzdött reményről elmélkedett. A remény, mint élő, formálódó valóság állt a középpontban: olyan ajándék, amelyet nem csupán elfogadni, de megtartani és megélni is tanulnunk kell – gyakran küzdelmek árán.
A főpásztor hangsúlyozta, hogy a remény nem passzív érzés, hanem tudatos küzdelem eredménye. A mindennapok terhei, a félelmek, a rövid távú célok és az anyagi biztonság keresése gyakran gyengítik, vagy akár kioltják a reményt. Ugyanakkor az ember hitéből táplálkozó reménye képes túllépni ezeken az akadályokon.
Udvardy érsek kiemelte: a hit és a remény szoros kapcsolatban állnak, és a bűnbánat idején különösen fontos, hogy felismerjük bűneinket mint a reménytelenség jeleit, és elinduljunk a gyógyulás útján. A remény forrásai között az imádság, a jó cselekedetek és a szenvedés vállalása is hangsúlyt kapott. Ezek az élet iskolái, amelyekben a remény tanulható, erősödhet.
A végső ítélet tudata – amely az isteni igazságosság és irgalom megnyilvánulása – szintén megerősítheti bennünk a reményt, mert segít az életünket Isten fényében szemlélni.
A lelkigyakorlat végén Máriára, a „remény csillagára” irányult a figyelem, aki példát ad az Istenbe vetett rendíthetetlen reményre. Udvardy érsek arra bátorított, hogy mi is legyünk a remény emberei, és életünkkel tanúságot tegyünk Krisztusról: „Aki remél, annak az élete maga az evangélium hirdetése.”
Érsek atya homíliáját teljes terjedelmében itt olvashatja.
