Július 2-án, Sarlós Boldogasszony ünnepén a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban gyűltek össze a hívek az elsőcsütörtöki szentségimádásra és szentmisére, amelyet Dr. Udvardy György veszprémi érsek vezetett. Az alkalom különleges jelentőséget kapott, hiszen a főegyházmegye hitoktatóinak kétnapos lelkigyakorlata is ezen a napon zárult, így a közös imádságban hálát adtak annak kegyelmeiért is.
A szentségimádás elején Udvardy György érsek arra emlékeztetett, hogy az Úr nem hagyja magára népét, hanem gondoskodni akar róla. Kiemelte: a papi és szerzetesi hivatásokért való imádság mellett ezen az estén különösen is hálát adnak a katekéták szolgálatáért, hiszen a hitoktatóknak nagy szerepük van a hivatások ébresztésében és gondozásában is.
A főpásztor három rövid elmélkedésben a rómaiakhoz írt levél szavai alapján vezetett tanításaival. Elsőként a tüzes lelkület fontosságáról beszélt. Mint mondta, a lelkipásztori és hitoktatói szolgálatban elengedhetetlen, hogy Krisztus tüze járja át az embert. A tüzes lelkű ember nem csupán lelkes, hanem képes új körülményeket teremteni: befogadóbbá, nagylelkűbbé, egységet építővé formálni a közösséget.
Második elmélkedésében a reményben való derűt állította középpontba. Hangsúlyozta: a keresztény remény nem pusztán emberi optimizmus, hanem az üdvösség bizonyosságából fakad. Ez a derű békét teremt, segít másként látni önmagunkat, küzdelmeinket és szolgálatunkat, sőt a humor ajándékát is megengedi, amely kapcsolatokat épít és sok terhet felold.
A harmadik elmélkedés az imádságban való állhatatosságról szólt. Érsek atya kiemelte: amikor papra, szerzetesre vagy hitoktatóra gondolunk, arra vágyunk, hogy az Úr imádságos embereket küldjön. Olyanokat, akik bensőséges kapcsolatban vannak vele, és akik életük minden pillanatát Isten jelenlétében igyekeznek élni. Az imádság nem csupán vallásos gyakorlat, hanem a hit gesztusa: amikor imádkozunk, hitünkben döntünk.
A szentségimádást követő szentmisében Udvardy György érsek atya Sarlós Boldogasszony ünnepének üzenetét bontotta ki. Homíliájában Mária és Erzsébet találkozását úgy nevezte: Istentől érintett emberek találkozása. Mindkettőjük életében csoda történt, és éppen ezért keresték egymást: hogy együtt értsék, értelmezzék és dicsőítsék Isten művét.
A főpásztor rámutatott: a lelkigyakorlat is ilyen találkozás. Annak alkalma, hogy a résztvevők jobban értsék Istent, értelmezzék mindazt, ami bennük történt, és mindezt Isten szemével lássák. A keresztény ember nem pusztán emberi szempontból tekint a másikra, hanem felismeri benne Isten érintését, jelenlétét és ajándékait.
György érsek atya hangsúlyozta: Mária és Erzsébet találkozása nem egyszerű rokoni látogatás volt, hanem Isten dicsérete. Az Isten nagy tetteire való emlékezés új értelmet ad a múltnak, a jelennek és a szolgálatnak is. Így válik a találkozás hivatást erősítő, hitet mélyítő és közösséget építő eseménnyé.
A szentmise végén a főpásztor megköszönte a hitoktatók jelenlétét, szolgálatát és élettörténetük megosztását. Áldott szolgálatot, megérdemelt pihenést és megújult erőt kívánt mindazoknak, akik a gyermekek és fiatalok hitre nevelésében szolgálnak.
A közös imádság és hálaadás Sarlós Boldogasszony ünnepén arra emlékeztet mindanyiunkat, hogy az Egyház életében minden hivatás, minden szolgálat és minden találkozás Isten ajándéka. A hitoktatók szolgálata pedig különösen is annak jele, hogy az Úr ma is gondoskodik népéről, és munkatársakat hív igéjének továbbadására.
