Ünnepre hangolódva

Az adventi időszak felkészülés a hívő ember életében: a csend, a várakozás és az elmélyülés hetei. Ezen a lelki úton fontos szerepet vállalnak a Szent Mihály-bazilika állandó zenei szolgálattevői: a Szent Mihály Kórus Vikman Pál karnagy vezetésével, a Főszékesegyházi Gyermekkórus élén Zsilinszky Cecília és a főszékesegyház orgonaművésze, Kosóczki Tamás.  Az elkövetkező hetekben több meghatározó liturgián és hangversenyen is szolgálnak majd. Advent vasárnapjain, elsősorban a nagymisén, vendégkórusok szolgálattételére is számíthatunk.

December 7-én a 9 órai diákmisén a Padányi Kamarakórus énekel Hutvágner Erika vezényletével. A 10:30-as nagymisén pedig a Főszékesegyházi Gyermekkórus Zsilinszky Cecília irányításával.

December 8-án a 18 órai ünnepi érseki szentmisén, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén megemlékezünk arról, hogy 1942. december 8-án avatták Bódi Mária Magdolnát kongreganistává. A főszékesegyházi kórus erre az alkalomra tanulta meg Mark D. Templeton kortárs zeneszerző Missa Brevis című alkotását, melyben a XVII. számú gregorián mise dallamai mellett a szerző sajátos harmóniavilága segíti a híveket az adventi időszak elmélyülésében. A mű elsőként ekkor szólal meg a főszékesegyház falai között.

Advent harmadik vasárnapján, december 14-én a szentmise introitusa a „Gaudete in Domino” felszólítással hívja a híveket az örömre: Örvendjetek mindig az Úrban! Az öröm zenei megélésében a 10:30-as szentmisén ismét a Szent Mihály Kórus segíti a híveket abban, hogy az adventi várakozás valódi lelki élménnyé váljon.

Az adventi idő egyik kiemelkedő eseménye lesz a december 20-án, szombaton 19 órakor kezdődő koncert a főszékesegyházban, Adventi Zenés Áhítat címmel. Az est előadói a Szent Mihály Kórus Vikman Pál karnagy vezetésével és Kosóczki Tamás orgonaművész lesznek. Zenei utunk ezen a koncerten az adventi várakozás hangjaival indul, melyet Kodály Zoltán Adventi éneke mellett Heinrich Schütz: Rorate caeli című kompozíciói indítanak. Évszázados hagyomány, hogy karácsony közeledtével a felkészülésünket karácsonyi kompozíciók is segítik, így karácsonyi kórusművek és orgonaművek is megszólalnak az ünnep előtt négy nappal. Különleges alkotás Pikéthy Tibor Karácsonyi fantáziája, mely alapvetően egy orgonamű, de a darab témája, az Ó gyönyörűszép titokzatos éj dallam a kórus tolmácsolásában szólal meg a mű részeként. A lélek csendes felkészítését, az ünnep derűjét és a Megváltó eljövetelének örömét közvetítik a felcsendülő darabok.

December 21-én vasárnap a 10:30-as Szentmisén a Padányi Schola Vegyeskar, vagyis a Padányi Gimnázium kórusa teljesít szolgálatot Zsilinszky Cecília vezetésével.

December 24-én szenteste, 23:30-kor „Csendes éj” címmel zenei ráhangolódás kezdődik az éjféli misére: különleges ajándékban lehet részük azoknak a kedves testvéreknek, akik kicsit korábban érkeznek az év legegyedibb kezdésű szentmiséjére. Kosóczki Tamás orgonaművész és zenei partnerei adnak ekkor egy kamarakoncertet: Szimicsek Lilla (fuvola, ének) Zsilinszky Cecília (ének) és Vikman Pál (ének). Az éjféli mise előtti zenei imádság hagyományosan az ünnep egyik legmeghittebb pillanata, amely segít megérkezni karácsony szent titkához.

December 25-én csütörtökön a 10: 30-as érseki karácsonyi nagymisén a Szent Mihály Kórus teljesít szolgálatot, Halmos László Karácsonyi miséje mellett ünnepi motetták csendülnek fel.

Az adventi, karácsonyi időszakban a liturgiákon közreműködik Kosóczki Tamás orgonaművész, valamint folytatja az orgonazenei áhítat sorozatát a főszékesegyház szentmiséinek záróénekei után, melyben meghitt, messiásváró korálelőjátékok segítik azokat a hívőket, akik a felkészülésnek ezzel a lehetőségével is élnek. Karácsonykor természetesen ünnepi orgonaműveket fog megszólaltatni a művész úr, melyek meghallgatására szeretettel vár minden kedves testvért.

További hírek

Megszakítás