Út, amely Istenhez vezet – Véget ért a felnőtt katekumenátus Veszprémben

A kereszténnyé válás nemcsak egy döntés, hanem egy út, amelyen az ember Isten kegyelméből, közösségben, lépésről lépésre halad előre. Ezt az utat járták végig azok a felnőttek, akik az elmúlt hónapokban a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházi Plébánia katekumenátusához csatlakoztak.

A csoport 10 tagja húsvét éjszakáján részesült a beavató szentségekben, ám azóta is még minden hétfőn találkoztak és erősítették tovább istenkapcsolatukat például a különböző imamódok és lelkiségi irányzatok megismerésével. Június 16-án lezárult a “tanév”. Az utolsó alkalmat a főszékesegyházban mondott hálaadás, majd vidám agapé tette ünnepivé.

Dr. Kulcsár Dávid káplán szívből jövő szavakkal értékelte az együtt töltött időt, hálát adva mindazért a kegyelemért és személyes fejlődésért, amit a résztvevők megtapasztalhattak. „Nagy öröm volt látni azt a hitbeli növekedést, amit az elmúlt hónapokban megéltek ezek a hittanulók” – mondta Dávid atya. „Voltak, akik a keresztség szentségében részesültek, mások a bérmálkozásra készültek fel, vagy most járultak először szentáldozáshoz is. Mindannyian bátran és nyitott szívvel indultak el ezen az úton, tanúságot téve a Jézussal való élő kapcsolatukról.” Káplán atya hangsúlyozta: a katekumenek példája nemcsak saját életükre volt hatással, hanem a plébániai közösséget is megérintette. Lelkesedésük új lendületet adott azoknak is, akik már régebben Isten gyermekei lettek a keresztségben: újra rácsodálkozhattak arra, hogyan képes a Szentlélek mindig megújítani az Egyházat. Ez a megélt öröm és lelkesedés most hívás is: szeptembertől ismét elkezdődik a katekumenátus, és a plébánia várja mindazokat – fiatalokat és idősebbeket –, akik érdeklődnek a hit iránt, keresik Istent, vagy szeretnének felkészülni a keresztség, bérmálás, elsőáldozás szentségeinek vételére, esetleg más keresztény közösségben részesültek korábban a keresztségben, de szeretnének áttérni a katolikus hitre.

Merj elindulni! Nem kell tökéletesnek lenned, csak nyitott szívűnek. Isten Téged is hív, az Egyház pedig örömmel szeretne támogatni ezen a gyönyörű úton.

További hírek

Megszakítás