Veni sancte szentmisével kezdődött a tanév a Veszprémi Érseki Főiskolán

Szeptember 12-én, Szűz Mária szent neve ünnepén tartotta tanévnyitó ünnepségét a Veszprémi Érseki Főiskola, melynek keretében Dr. Udvardy György érsek mutatott be Veni sancte szentmisét az intézmény dísztermében. Az ünnepi alkalmon közel háromszáz új növendék vett részt, akik közösen kérték a Szentlélek segítségét az új tanév kezdetén.

Prédikációjában érsek atya arra buzdította a hallgatókat, hogy a tanulmányokban ne csupán tudást keressenek, hanem a Szentlélekkel való együttműködésre törekedjenek:

„Szentlélek Úristennek a segítségét kérjük, akivel együttműködünk, jól akarjuk látni feladatainkat, céljainkat, és ebben akarunk testvéri közösséget alkotni.”

Az érsek kiemelte: az élet fordulópontjai – mint egy tanulmányi időszak megkezdése – egyszerre mutatják meg az ember kicsinységét és nagyszerű méltóságát. A tudás megszerzése túlmutat a puszta ismeretszerzésen, hiszen a tapasztalattá nemesedő tudás formálja az embert, és elvezeti a bölcsességhez, a jó és boldog élet szabályainak felismeréséhez.

Udvardy György hangsúlyozta: a Szentlélek bennünk van, Ő inspirál és vezet. A tanulásban, az áldozatvállalásban, a tudás iránti nyitottságban, a tiszteletben és a közösségi összefogásban is az Ő működését tapasztalhatjuk meg.

Az érsek rámutatott: minden valódi tudományos felfedezés, művészeti alkotás, vers vagy szonáta Isten Lelkének segítsége nélkül nem születhetne meg. Ez az isteni jelenlét az, ami formálja kultúránkat, közösségeinket és személyes életünket egyaránt.

Végül arra hívta a hallgatókat és oktatókat, hogy bátran engedjék, hogy a Szentlélek megújítsa életüket:„Áraszd ki Lelkedet, Istenünk – ezt kértük a szentmisében. És a válaszunk pedig az: mert megújítod a Föld színét. Ez a megújulás a mi döntéseinkben, a tudásra, a jóra, a növekedésre való készségünkben valósul meg. Legyen ehhez bátorságunk és közös akaratunk, s a Szentlélek sosem fog hiányozni ebből a munkából.”

Az ünnepi szentmise így nemcsak az új tanév kezdetét jelezte, hanem arra is emlékeztette a jelenlévőket: a tudás keresése és a tanulmányok útja mindig Isten Lelkének fényében vezet el az élet bölcsességéhez.

Udvardy György érsek atya homíliáját teljes terjedelmében ide kattintva olvashatja.

További hírek

2025.09.11.

Kerékpáron Magdi nyomában

Fiatal kerékpárosok indultak útra, hogy felfedezzék Bódi Mária Magdolna életének helyszíneit az Isten kezében című műsorban.

Megszakítás