„Látod, milyen szépnek teremtette Isten a világot!” – mondta egyszer Bódi Mária Magdolna az öccsének. Ez az egyszerű, gyermeki rácsodálkozás ma is megszólít minket. Magdi nemcsak nézte a világot – átélte benne Isten jelenlétét. Minden virág, fa, domb és madárdal számára az Alkotó dicséretét hirdette.
A litériek szentéletű lányának életében a természet nem háttér volt, hanem imádságos tér. Ahol csak lehetett, kétkezi munkával szolgált, és a Balaton-felvidék lankáin biciklizve gyakran időzött el egy-egy mező, virág vagy távoli kilátás fölött, lelkében hálaadással. Édesanyjának sokszor vitt csokorba gyűjtött mezei virágot – a szeretet csendes, természetes jeleként.
Magdi életpéldájához kapcsolódva – és a boldoggá avatásra való lelki készület jegyében – különleges virágmagokat gyűjtöttünk össze. A Karitász munkatársai szeretettel csomagolták be ezeket, hogy minél több testvérhez eljuthassanak. A Gizella-napokon, a balatoni hajós programokon és más alkalmakon örömmel adtuk, adjuk át őket, hogy az élet tovább növekedhessen.
Az őszirózsa, a bársonyvirág, a tortavirág, mocsári hibiszkusz – ezek az egyszerű, mégis színpompás virágok Magdi lelkületét tükrözik: szerények, de szépek; közönségesek, de örömet adnak. És ha valaki elülteti őket, nemcsak a földet műveli, hanem egyben tanúságot is tesz – a teremtett világ szépsége, a hit gyümölcse és Magdi öröksége mellett.
Egy-egy kis kert, egy erkélyládába szórt mag vagy templomkertbe vetett sor – mind-mind emlékeztet minket arra, hogy az élet, ha Isten kezében van, mindig virágba borul. A hit virágai pedig – akár csak Magdi élete – nem hivalkodnak, mégis messzire illatoznak.
Fogadd szeretettel, ültesd el, és ha kinyílik, jusson eszedbe Magdi mondata:
„Látod, milyen szépnek teremtette Isten a világot!”
